Az épülethez tartozott egy keskeny terasz is, ami a vágány felé nézett. A vágány és a terasz között, kavicságy hevert. A sínpár túloldalán szintén, egészen a 4-5 méter távolságban lév? meredek sziklafalig. Az iroda hatalmas ablakai közvetlenül a teraszra néztek, megfelel? rálátást biztosítva az állomás területére, és a hegyoldalra. Az épület ablakán kitekintve, a jobb oldal fel?l – a szénbánya irányából – a vágány S-kanyarban futott be a ház elé, jó darabig egyenesen futott az épület és a sziklafal között, majd egy enyhe bal kanyarban hagyta el a területet a város felé. A pálya szabályosan követte a sziklafal vonalát. Az állomás ennek köszönhet?en egy kellemes kis védett zug volt, egy otthonos, nyugodt öbölben. A sziklafalat sok helyütt ben?tte a moha, több fa meredezett az ég felé, kellemes árnyékot adva a nyári hónapokban. A g?zmozdonyok füstje feketére kormozta a sziklákat, a fák törzsét, és az állomás falát, mely utóbbit az állomásf?nök minden évben újrafestetett.
– Mára befejezném Bandi bácsi – szólalt meg Gyurka, miközben a kezér?l törölgette a fehér festéket egy ronggyal. – Holnap jövök, és akkor végzek is az egésszel.
– Máris mennél? Hát jól van Gyurka, akkor holnap. A járandóságod is akkor lerendezzük! – válaszolta Bandi bácsi.
Gyurka vakarta a feje búbját, majd így szólt: – Bandi bácsi! Nem lehetne a felét most? Marival mennénk az este a városba, és…
Bandi bácsi hunyorogva ránézett a magas, fiatal fiúra, megsimította jókora harcsa bajszát, majd bement az irodába, és kihozta a fiú pénzének egy részét.
– Nem bánom, nesze. Holnap, ha végeztél a festéssel, megkapod a másik felét is.
– Köszönöm Bandibá’!
– No…menj!
Azzal Gyurka el is viharzott. Bandi bácsi átment a vágány túloldalára, odasétált egészen a sziklafalig, és szemügyre vette az állomás falát. Elégedetten mormogott maga elé, majd el?vette egyenruhája mellényéb?l zsebóráját, és magában nyugtázta, hogy ideje volna valami ebédet magához vennie.
Bandi bácsi volt az állomásf?nök, a pénztáros, a gondnok egy személyben. Pedáns, akkurátus, ember volt. A pontosság feltétlen híve. Két, mindig hunyorgó fekete szeme alatt szabályos metszés?, de a kelleténél kicsit nagyobb orr fészkelt. Száját szinte teljesen eltakarta tekintélyes, ám ápolt bajsza, ami az orr méretér?l elvonta a figyelmet. Egyenes tartású, er?s ember volt. Nem engedte, hogy a kor maga alá gy?rje: túl volt már az ötvenen, de ezt sem a testalkata, sem a jókedv?, vidám természete nem igazolta.
A falu fel?l hallatszó déli harangszó már az asztalnál találta Bandi bácsit, aki éppen nekilátott a hajnalban magával hozott paprikás krumplinak. El?fordult, hogy felesége hozza ki az ebédjét. Igen ritkán még az is, hogy Gyurka sétál ki vele az állomásra. Gyurka nem helybéli volt, ? maga a közeli városban lakott. Ott járt iskolába is, csak a nyári szünid?t töltötte itt a faluban nagyszüleinél. Bandi bácsi, mivel neki nem adatott meg hogy apa legyen, majdhogynem saját fiaként szerette Gyurkát. A fiú sokszor volt az öreggel az állomáson, persze csak akkor, ha éppen nem Mari körül legyeskedett, aki a helyi lelkész 18 éves lánya volt. Volt, hogy az egész napot kint töltötte, volt, hogy csak egy-egy járathoz szaladt ki, megnézni hogyan húz be, majd hogyan t?nik el a kanyarban a szerelvény. Szívesen segített a kisebb-nagyobb teend?ket ellátni, imádta a vasutat, a g?zmozdonyokat. Szerette azt a jellegzetes szén, és olaj szagot, amit a mozdony hozott magával. A pöfög?, sípoló hang, zene volt füleinek. Volt valami lebilincsel? számára abban, ahogyan a roppant mozdony a g?zt és füstöt eregetve megindítja a nehéz szerelvényt; ahogy a dugattyúk és hajtókarok dolgozni kezdenek, a kerekek nagyon lassan mozgásba lendülnek.
A mechanika, hajtókarok, dugattyúk, szelepek, olaj, szén, füst, g?z, sípoló, sziszeg?, pöfög? hangok, a kicsi csavaroktól és rézcsövekt?l kezdve, a hatalmas szegecsekig és az óriási g?zdómig minden magával ragadta Gyurkát. Maga a gép, maga a mozdony, több volt számára, mint egyszer? járm?.
Bandi bácsi pontosan ugyanígy volt ezzel; Sosem tudott betelni a 424-es szépségével.
Gyurkában fiatalkori énjét látta viszont. Ugyanígy rajongott annak idején ? is, és rajong még most is a gépekért. Ã??t is már egész fiatalon megcsapta a mozdony füstje. Ezért, mikor sok évtizeddel ezel?tt dolgozni kezdett, egyenes út vezetett a vasúthoz.
Miután befejezte ebédjét, elmosogatott. Kicsit összepakolt az irodában: elrendezte az leveleket az íróasztalán, a jegyz?könyveket visszatette a polcra, kinyitotta az ablakokat. Napos, meleg délután volt. Zsebórájára pillantott, itt volt az ideje az els? délutáni járatnak. A tükör el?tt megigazította egyenruháját, kinyitotta a pénztár ablakát, és kiment a vágányhoz.
Ahogy kiért az ajtón, már hallani lehetett a g?zös hangját. Három ember álldogált a vágány mellett, két férfi és egy id?sebb n?. A n?, odament Bandi bácsihoz, és a kezében tartott kistányért az állomásf?nök felé nyújtva azt mondta:
– Bandikám! Pistához megyek a kórházba, viszek neki egy kis süteményt. Hoztam magának egy kis kóstolót!
– Köszönöm, Zsuzsa. Hogy van Pista? Már rég nem láttam! – kérdezte az állomásf?nök!
– Nem jól. Sajnos egyáltalán nem jól. A tüdeje. A sok szénpor. Meg dohányzott is sokat.
Közben az s-kanyarban megjelent a g?zös. Ahogy közeledett úgy nyomta el a n? hangját, aki aztán intett egyet, elköszönve az állomásf?nökt?l. Gondolván már úgysem hallja, amit mond, kicsit arrébb húzódott, megvárta, míg a vonat megáll. Ezután közelebb ment egy vagonhoz, és megpróbált felszállni. Az egyik férfi segített neki, majd mind a három alakot elnyelte a vasúti kocsi.
A mozdonyból oldalra derékig kihajolt a f?t?. Szénporos, izzadt arcán, a két kék szeme szinte kivillant. Lekiáltott az állomásf?nöknek:
– Szevasz Bandi! Egyre több vonalon cserélik le a mozdonyokat diesel-re, meg villanyra. Mit szólsz hozzá? Egész sok új gép szaladgál már itt is, ott is. Lehet, hogy lassan ez a vonal is sorra kerül!
– Lassacskán kiszorulnak a g?zösök. A haladás ára.
– Az ára Bandi? Munka nélkül leszünk. F?t? vagyok! Máshoz meg nem igen értek! – válaszolta a f?t?, majd visszatért a munkájához.
Bandi bácsi mikor meggy?z?dött arról, hogy mindenki befejezte a le- és felszállást, hátrébb lépett a mozdonytól az épület felé. Egy másodperc alatt szemével végigmérte a gépet, majd intett: útjára indított a szerelvényt. A mozdony egy hatalmas g?zfelh?t fújt ki a két oldalán, majd lassan elindult. Vastag füstoszlopot engedett a felh?k felé, ami aztán, ahogy a vonat felgyorsult, a szerelvény felett és vele párhuzamosan vonult végig a leveg?ben. Bandi bácsi tekintetével követte a vonatot, egészen addig, míg a szerelvény a város felé iramodva a bal kanyarban el nem t?nt. Visszament az épületbe, megírta a jegyz?könyvet, majd a konyhában feltett egy kávét.
Kezében a kávéscsészével kiment a teraszra, és leült egy székre. A mellette lév? kis asztalra tette a csészét, meggyújtotta a cigarettáját és azon morfondírozott, amit a f?t? mondott neki.
Ahogy az id? el?re halad, az összes mozdonyt el?bb-utóbb lecserélik modernebbekre. Mi lesz majd azokkal, akik ezeket a mozdonyokat vezették? Igaz, talán még ?k könnyebb helyzetben vannak. Valószín?leg átképzik ?ket. De ott vannak a f?t?k, akiknek nem lesz könny?. F?ként így, hogy máshoz meg nem értenek. És a bányászok? A szénbányák? Ennyi szén biztosan nem kell már majd a jöv?ben, ha már nem lesz g?zmozdony. Mi lesz a falubeliekkel, akiknek nincs más megélhetésük, csak a bánya? ?talán még jó helyzetben van itt az állomáson. Elvileg, azon kívül, hogy nem láthat mindennap g?zöst, más változás nemigen lehet. Ámbár ki tudja, mit hoz a jöv?? És egyáltalán meg tudja-e majd szokni, hogy nem lepi be nap, mint nap a g?zfelh?, amikor a szerelvényt indítja útjára. De lehet rosszabb is! Ha itt a faluban bezárják a bányát? Akkor minek ide a vasút? Ilyen kérdések kavarogtak a fejében, miközben a cigarettájából nagyokat szippantott. Ahogy ez az egy csepp bizonytalanság szétterült a szinte menetrendszer? életén, valami fura nyugtalanság lett úrrá rajta, ami szokatlan volt számára, és ugyanakkor bosszantó is. Napjának hátralév? része ezen gondolatok árnyékában telt el.
Mikor az utolsó járatot is útjára engedte, az irodában elvégezte az ezzel járó adminisztrációs feladatokat. Összetakarított, majd bezárta az állomást és elindult hazafelé. Éjszaka nem járt vonat.
Másnap, a szokásához híven, a hajnali els? járat indulása el?tt egy órával már kinyitotta az épületet. Az ilyenkor szokásos tennivalói után, a vágány mellett várta az els? vonatot, ami a város felöl érkezett. Jellemz?en m?szak kezdésekor és m?szakváltáskor utazott a legtöbb ember. Az állomás el?tt most is vagy húszan, harmincan várakozhattak, jóformán mind férfiak. A vonat megállt, és az emberek elkezdtek felszállni a kocsikba. Le csupán egy-két ember szállt. Id?közben megérkezett Gyurka is. Odasietett Bandi bácsihoz, üdvözölte, majd nézte a felszálló munkásemberek tömegét.
Bandi bácsi így szólt:
– No, jól szórakoztatok tegnap este?
– Végül nem mentünk el sehová. Nem volt kedve – válaszolta Gyurka, elfintorodva.
Bandi bácsi mosolygott, majd azt mondta, Szerintem csak játszik veled ez a lány!
– Nagyon úgy t?nik Bandi bátyám – sóhajtotta a fiú.
Bandi bácsi megveregette Gyurka vállát, majd kicsit távolabb léptek a szerelvényt?l. Megadta a jelet az indulásra, és a vonat lassacskán kihúzott az állomásról.
Mikor a vonat elt?nt az s-kanyarban, odafordult Gyurkához, és megbeszélte vele a hátralév? festési munkálatokat. Gyurka neki is látott a feladatnak, Bandi bácsi pedig bement az irodába, megírta a naplót, majd a konyhában, kávét f?zött mindkett?jük részére. Olykor-olykor eszébe jutott a tegnapi beszélgetése a f?t?vel, ami, bár nem hagyta nyugodni, annyira belefészkelte magát a fejébe, most mégsem idegesítette olyan nagyon. Valószín?leg aludtam a dologra egyet, meg hát Gyurka is itt van, felvidít – gondolta magában az öreg.
Mikor elkészült a két kávéval, kivitte, és mindketten cigarettára gyújtva kortyolni kezdték.
– Bandibá’, a leszerelt 424-eseket mindet beolvasztják?
– Hát, nem tudom mi lesz velük Gyurka. Gondolom mindent nem.
– Sajnálom ?ket, de hát csak el?re kell nézni, nem igaz Bandi bácsi?
– Persze. De azért ez a dolog sokakat érint. Nem csak a gépeket. Hiányozni fognak az biztos, ha itt is sor kerül a kivonásra.
– Próba járatot rebesgetnek ide is. Mindenesetre én kíváncsi vagyok.
Aznap, a délel?tti utolsó vonatról leszállt három férfi. Egyenesen Bandi bácsi irodájába mentek.
Gyurka, az épület hátsó része fel?l egy létráról leste ?ket. Látta, amint az öreg állomásf?nök és a három öltönyös férfi kilépnek az épületb?l, és végigkövetik a vágányt az állomásról belátható szakaszon, el?ször a bánya felé jobbra, majd visszafelé egészen a város felé vezet? irányba. Közben, mutogatnak, magyaráznak.
Vajon mit akarnak?, gondolta magában Gyurka, miközben lassan leereszkedett a létráról, és megpróbált közelebb húzódni, hátha hallhat valamit a beszélgetésb?l. Miközben lassacskán somfordált el?re, a négy ember visszament az épületbe. Nem mert utánuk menni. Bandibá’ úgyis elmondja, kik ezek, mormolta maga elé, majd visszament a létrára festeni. Kis id? elteltével, a három idegen kilépett az irodából, elindultak a falu felé gyalog. Mikor elmentek Gyurka mellett, az egyikük odakiáltott:
– Van itt a faluban telefon fiam?!
– Van! – válaszolta a fiú. – A csárdában van egy!
Mikor a három alak eltávolodott, azonnal lemászott a létráról, és besietett Bandi bácsihoz. Az öreg ott ült az asztal mögött, és csak bámult maga elé.
– Kik voltak ezek Bandibá?
– A vasúttól voltak. Próba járatot akarnak ide. Ha beválik, akkor a dieselek maradnak is. Úgy néz ki, a g?zösök itt is leállnak Gyurka – felelte az öreg. Mire a mondat végére ért elérzékenyült, a hangja megremegett. Gyorsan felállt és kiment a leveg?re hogy kissé összeszedje magát. Gyurka, bár sejtette, hogy az öregnek a vasút a mindene, nem gondolta volna, hogy ennyire érzékenyen fogja érinteni a g?zmozdonyoktól való elszakadás.
Lehet, hogy az id?s kora tette érzékenyebbé? Persze az élete javarészét a „Bivaly” közvetlen közelében élte. Összen?tt vele, nem csoda hogy nehezen emészti meg. Így morfondírozott magában Gyurka, mikor az öreg visszatért az irodába.
– Ne aggódjon Bandibá’, nem lesz itt semmi baj! – mondta Gyurka és érezte, hogy ez a vigasztalás egy kifacsart közhely volt, de valamit mondania kellett. Valamit mondani akart.
– Nem hát Gyurka…persze hogy nem lesz! – mosolygott bágyadtan az öreg.
Kés? délután nem sokkal a következ? járat indulása el?tt, ismét megjelent a három öltönyös, és odasiettek az állomásf?nökhöz.
– Na, András…! András ugye? Igen. Szóval András, itt változások lesznek! – kezdte darálni az egyikük – Haladunk az id?vel! A jöv? héten, indítunk itt egy próbajáratot. Értékeltük a helyzetet, telefonon már jeleztük a központ felé, hogy itt érdemes volna átállni az új gépre. Alkalmas a pálya, alkalmas környék arra, hogy itt is beállítsuk a dieseleket. Elegend? ember van arra, hogy a járatot megfelel?en terheljük, viszont nincs akkora forgalom, hogy ha valami hiba adódna, akkor megálljon az élet. A héten még mindenképpen kinézünk, a részleteket majd akkor megbeszéljük.
Közben a vonat behúzott az állomásra. Az öreg orrát megcsapta a füst, szénpor, és a g?z kevert szaga, amit?l hirtelen valami szúrást érzett a szíve táján. A három férfi elköszönt, kezet fogtak az öreggel, majd felszálltak a kocsiba. Bandi bácsi odament a mozdony mellé. Megvárta, míg befejezik a le- és felszállást, majd útjára indította a vonatot. A szerelvény elindult, ? pedig meg sem fordult, csak állt a sínek mellett addig, amíg az utolsó kocsi is el nem gurult mellette. Akkor aztán mégis megfordult, és nézte amint az enyhe bal kanyarban ismét megjelenik a „Bivaly” fekete alakja.
A következ? napok Bandi bácsi számára nagyon lassan teltek, és a súlyos lelki teher meglátszott az öregen. Háta kissé meghajlott, arca beesett, szeme fátyolossá vált. Gyurka, ahogy tudta, próbálta szóval tartani, beszélgetett vele, és próbálta elterelni a figyelmét arról, ami nagy valószín?séggel megtörténik: búcsút kell vegyen a 424-esekt?l ezen a vonalon. Bandi bácsi felesége nagyon aggódott. Egyszer?en nem is értette, hogy az általa olyan jó ismert férje, aki egy er?s, határozott, rendszeret? és fegyelmezett ember, hogyan tudja így elhagyni magát. Hogyan tudja így megviselni ez a dolog, ami persze másnak nem jelentene komolyabb lelki tusát. Ezért Gyurka lelkére kötötte, hogy figyeljen kicsit jobban az öregre. Ha módjában áll, gyakrabban nézzen ki hozzá, ha csak egy percre is.
Egyik nap aztán, ismét megjelent az a három férfi, akik a múlt héten felmérték a területet. Megint megvizsgálták az vágányt, körbejárták az immár szépen lefestett épületet. Majd az irodában elmondták Bandi bácsinak, hogy a jöv? héten hétf?n kiváltják a g?zmozdonyokat.
Bandi bácsi számított erre, de a hír mégis váratlanul érte. Tudta, hogy ez megtörténik. Tudta azt is, hogy meglehet?sen gyorsan, és mégsem tudott felkészülni rá lelkileg.
Mindezek ellenére, az öreg tudomásul vette és miközben búcsúzóul kezet fogtak elmondta, hogy az ezzel járó el?készületekben és munkában számíthatnak rá.
A hét hátralév? napjai már gyorsan elteltek. Bár különösebb többletmunkával nem járt, mégis jobban lefoglalta az állomásf?nököt az állomással, és az átállással kapcsolatos tennivaló.
Kissé megbékélt már, igaz, jól nem érezte magát. Amikor kell?en lefoglalta magát, vagy éppen Gyurkával diskurált, jobban volt. Ám ha eszébe jutott a közelg? átállás napja, megint szomorúság kerített hatalmába. A mellkasában ilyenkor hol jobban, hol kevésbé érezte azt a tompa szúrást.
Lassacskán – elkerülhetetlenül – elérkezett az utolsó járat napja. Az utolsó járat, amelyet a Bivaly elvisz, és egy Diesel hoz majd visszafelé, és ezzel át is véve az öreg g?zmozdonyok helyét a porondon.
A falubeliek készültek az eseményre, hiszen ebben a kis bányászfaluban oly sok különleges dolog nemigen történt.
Azon a napon, a délel?tti órákban majdhogynem az egész falu kint volt, hogy megnézze, amint utoljára kihúz a 424-es a város felé. Terv szerint a déli járat már diesel mozdonnyal jönne visszafelé. Bandi bácsi különösen figyelt a küls?ségekre. Gyurka segítségével hajnalban kitakarították az állomást. Az állomásf?nök, még a vágány mellett elhullott széndarabokat is felszedte. Frissen mosott és élére vasalt egyenruhája makulátlan volt. Cip?je fénylett.
Kint állt a vágány mellett, a rengeteg emberrel együtt várta, hogy a szerelvény befusson.
Gyurka odalépett Bandi bácsi mellé, majd izgatottan azt mondta:
– Érdekes nap ez a mai, igaz Bandi bá’? Várom is az új gépet, kíváncsi vagyok rá nagyon, ugyanakkor sajnálom a g?zöst.
Bandi bácsi csak rápillantott Gyurkára, bólogatott, de nem szólt egy szót sem.
Az s-kanyarban felt?nt a mozdony, ahogy csühögve húzta maga után a vagonokat. Az emberek hangosabbak lettek, néhol nevettek, kiáltottak. Ahogy a vonat közeledett és er?södött a hangja, úgy er?södött az emberek morajlása. Az állomás el?tt a mozdony megállt, és az embertömeg fele felszállt a vonatra. Úgy gondolták, az utolsó járattal, az utolsó g?zössel még beutaznak a városba, és ezzel együtt az els? diesel mozdonnyal által vontatott járattal haza is jönnek. Egy kirándulás, egy ünnep volt ez majdnem mindenkinek. Gyurka is felszállt.
Mikor eljött az ideje, Bandi bácsi útjára indította a járatot. A mozdony hosszan, nagyon hosszan sípolt egyet, majd elindult. Az állomásf?nök hatalmasat szippantott a leveg?be. Még egyszer utoljára beszívta a „Bivaly szagát”. Gyurka az egyik kocsi ablakából kihajolva integetett az öregnek, és kiabált neki, Nemsoká jövök Bandibá’!
Bandi bácsi visszaintegetett, kicsit elmosolyodott, aztán csak nézte a távolodó vonatot.
Az emberek, akik nem szálltak fel a vonatra elindultak vissza a faluba, útközben azt beszélték, hogy délre visszajönnek az állomásra.
A g?zös elt?nt a kanyarban.
Az állomásf?nök egyedül maradt. Kezével mellkasát masszírozva visszaballagott az irodába és leült az íróasztala mögé. Elmerengett magában, emlékezett: az ifjúkori rajongására a vasút iránt, az iskolára, az els? napokra, amikor itt megkezdte a munkát az állomáson. El?vette a szolgálati napolót, de nem írt bele semmit…
Dél körül, pár perccel korábban, mint a menetrend szerint, befutott az els? szerelvény a diesel mozdonnyal. Búgva, füstölve behúzott az állomás elé. Sok ember leszállt, nevettek, vidámak voltak, élvezték az els? utat. Gyurka is leszállt, és beszaladt az irodába, hogy els? utazásának élményeit megossza az öreggel.
Amint beszaladt az irodába, látta, hogy Bandi bácsi csak ül az íróasztal el?tt, kezében a toll, el?tte a nyitott, üres szolgálati napló. Az öreg nem várta kint az új mozdonyt, nem üdvözölte Gyurkát.
A fiú közelebb ment, és hirtelen belényilallt: Bandi bácsi nincs többé. A fiúnak hirtelen könnybe lábadt a szeme, és csak állt az iroda közepén.
Az utolsó járattal, Bandi bácsi is útra kelt.
Legutóbbi módosítás: 2008.11.05. @ 15:00 :: Dabóczy Gergely
