Én azt hiszem, hogy
már mindig csak
másokat kell szolgálnom,
sok álom, sok rózsával
borul barna fejjel…
Azok a szomorúszemű
emberek, kiknek szobája
fekete, mint a halottas
menet,
akik mindig bepisilnek,
pedig nem akarnak,
és egykor sziklából volt
csontjuk porlad, mint
ottfelejtett romok,
hegyi bástyák
valaha büszke maradéka.
Lehet,
hogy ők azok!
Én forgatok:
oldalra, aztán
vissza, megnézem
van-e valami tiszta
a szekrényben,
aztán csak megérkezem
végre én is…
