Petz György : életre való (1973) – II. / 4.

II. Esküszünk, hogy ââ?¬â?? 4.

Egyszóval azilum, menedék, távlatos béke. Ráadásul Korcsmáros kisded bandájával együtt is m?ködik a képz?sökkel, díszletkészítés ürügyén. A b?vös jelszó: Háry János. A meger?sít? mondat: hadseregfesztivál. Tehát már nem mondja az aknavet?knek a Rejt?-sztorikat, akkor nem is baj, hogy a sportszázadba kerültem. Válogatott nevek vannak a társulatban, a szanszkritt?l a legmagyarabbig, de mit is várhatnánk egy Korcsmárostól, aki színigazgató; akad egy Jóni (talán, mert mindig arra hajt; lehetne Hüvely/sic!/ Matyi,) de Gábor, egy Feny?, aki Géza, egy Zsíros, aki Lajos, egy Tahi, aki Jóska. Mondhatnám, ha megemberelik magukat, a világot lenget? deszkákok lehetnek csak az ellenfeleik. Talán, ha a raccsoló Bercsényi Árpád is társulna, aki kitolásként a légvédelmis „R” alegységhez tartozik, az se javítana rajtuk.

 

– A ripacs istenit a pojácáknak! – közlé az egyre több emberét veszt? II. zászlóalj alezredese. – Békeid?ben elfogy a zászlóaljam!

– Édes egy komám, addig örülj, míg katonát nem látsz – vigasztalja a poltisztje.

– Hát kéne neked olyan balf’ katona, mint a Kothencz, vagy a Geröly? – teszi hozzá Osgyán Vince.

– Hisz épp az a baj, hogy ezek se a sportszázadba, se a képz?sökhöz, se a színisekhez nem patentek.

– Akkor legalább van, aki szolgálatot adhat. A hadseregfesztivál után meg lecsapunk rájuk! Megmogyorózzuk ?ket. – és mosolyog, akár egy lelkes mint a mókus.

 

Kis-Nagy Zazit nem sikerült „eladni” egyik helyre sem. Pedig az elhárító tiszt kifejezetten kérte, hogy legalább a Háry János tömegjelenetében szorgoskodjon.

– Zolikám – így beszélt – nyilván érdekli a színm?vészet. Gondolom, látta azt az érdekes Pet?fi-rockot is.

– Sokan látták, a tévében is.

– Mozgalmas darab volt, kissé tavasziasan kusza.

– Nem tudom, nem vagyok esztéta.

– Ne szerénykedjen, biztos hasznára szolgálna a Hárynak is. Annyi felé el lehet csúszni egy ilyen el?adással. Káosz lehet bel?le, anarchia. Attól, hogy a Korcsmárost fölvették a színm?vészetire, attól még az nem egy kiérlelt rendez?. A társai meg, egyszer?en nevetségesek. Hát nem fél attól, mi lesz ebb?l?!

 

Zazi nem félt eléggé, így a gyenguszon kötött ki. Pongrácz Gyurival ott barátkozott jobban össze.

Nehéz elképzelni kevésbé összeill? barátokat. Zazi az érzékeny, vibráló, akinél nem tudni, mikor komoly, mikor veszi viccesre; Pongrácz pedig egy tragikus bika komor vonásaival, mintha bárkinek azonnal nekimenne. Mániájává lett, hogy ?t miért nem szerelik le. Ez talán a közös témát is adta nekik. Pongrácz nem értette Zazi kitöréseit, összefüggéstelen, ?rült szövegeit hazácskája trojkájáról, meg a nagy orosz pusztákról. Az ? valósága az Alföld, de leginkább a Hortobágy.

 

Karácsony tájékán Zazi elb?gte magát. Az elhárító rá akarta venni, hogy tanúskodjon Pongrácz Gyuri ellen. Mi az egészr?l csak ekkor értesültünk.

– Mi van, Zazi?

– A rohadékok ?rá akarják kenni, hogy szabotázs volt!

– Mir?l beszélsz?

– Nem is tudjátok? Elaludt a vonaton visszafelé Szabolcsból. Kés?n vette észre, amikor már megindult a vonat, hogy le kellett volna szállnia. Leugrott. Rosszul esett. Az öregujját lemetélte a vonat. Szabotázs, ezt mondták a barmok, mert nem szerelték le, ? meg azt akarja. Öncsonkítás.

– Ne izgulj, Zazi, ez még így a legszerencsésebb!

– Az, persze. Nekem is ezt kéne…

– Nyugi, kapunk még t?le fél disznót!

Balicza megint a lényegre tapintott.

 

Pongrácz honvéd, amikor megjelent közöttünk sápadtan, de már nyugodtabban, halálos csend támadt. Járásán nem vettünk észre semmi különöset talán egy kissé már civiles volt. Jobb keze mutatóujját szája elé emelte, majd bal két ujját föltartotta, mintha esküdne:

– Ha két héten belül leszerelnek, küldök egy fél disznót.

– Milyen formában, te féllábú katona?

– Kolbászként, te fatök?.

– Tudod, mit mond a féllábú ember, ha a vonat leviszi a másik lábát is?

– Úgyis megmondod.

– Hát a f…m, nem kéne?

Talán, ha az egész körletb?l egyedül Geröly nevett, a maga visszafogottan is hisztérikus módján, de azonnal értelmezte is magát.

– Hoi pleisztoi kakoi – a sokaság gonosz, idézhetném Priénéi Biaszt.

De azután Gerg? is elhallgatott.

 

Sajó János igen ízléstelennek tartotta ezt a beszélgetést, és minden bizonnyal igaza van.

Neki el se mondtuk, milyen tudományos kísérlet zajlott a 120-asoknál. Nekem Lakatos Gyuri vázolta egy leend? borász teljes átélésével, de az unokatesóm is meger?sítette.

Egy nevezetes, a fingszólamaival világhírre szert tett, különös bélmutatványaival koncertez?, franciává vált Pujolt idéz? bélgép jeleskedett ott, éktelen éjszakai koncerteket adva. A légtér egy az egyben leképezte a disznóól melletti metántemet? szagtartalmát. Innét fakadt a lángesz? ötlet. Vajon meggyújtható-e a szellet? Egyébként – egymás közt maradva – fingot az ember gyakrabban használ úgy ?s-, mint újszájúlag.

Vagyis fölállott a stáb. Az ajtó fel?l mintegy sorfalat képezve két oldalt, a delikvens egyfajta keleti gázpózban, alfelét feltáró pozitúrában. Két pozitívan semleges, a kísérlet sikerét?l még meg nem részegült segít?je – két irányból -, gázöngyújtóval várta az ihletett percet.

Pisszenésnyi hang sem hallék, amikor a totális koncentráció pillanatába a fölszakított ajtóval úgy szólván vasmarkában, belépett a rózsás arcú Gál százados, a legkevésbé sem idézve fehér galambot, avagy ?sz bárdot. A vizuális percepció hatására mint afféle sztoicizmusát vesztett Horatio, üvölteni akart, amint tisztje is neki, de szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik.
Nem vagyok teljesen tisztában a recepcióesztétikával ezen a téren, katonafantáziám sem olyan már, mint amilyen egykoron a civil. Ismét a nagy Shakespeare-t idézhetném csak, Jean D’Or az Arany segedelmével, mert ki más is lenne méltó a helyzethez. Több dolgok vannak… és ez az egyik. Még jó, hogy nem Mizsei ?rnagy, az ütegparancsnok jött, mert az kardélre hányja valamennyit, ha van kardja, és hányni is tud.

 

A történtekr?l hiteles beszámolót kaptak a világot lenget? deszkákok hárysai, akik el?adásuk szellemiségében – a lehet?ség szerint – átmentettek a szinte légnem? jelenetb?l minden maradandót. Meg is nyerték a hadseregfesztivált, és utána még számos helyen felléptek. S?t, a civileknek a vásárhelyi m?vel?dési ház színpadán is bemutatták az alkotást. Ett?l f?leg Jóni azt remélte, hogy a katona(színész) – és a civil lányok viszonya bens?ségesebb, úgyszólván tev?legesebbé, behatóbbá válhat. Az el?adás esetleg nem véletlenül történt a hangsúlyozom: Pet?fi m?vel?dési házban. Egyrészt, hol másutt, másrészt lehelet finom utólagos kompenzációként. Elvégre Plautus-Garaytól még Pet?fi is lopott témát. A hetvenked? katonát, Jánosok Háryját és Vitézét. Nem csupán a laktanyában lopnak, a világirodalom is tolvajok gyülekezete. Hála az égnek.

 

Egykoron meglehet?sen zárt, amúgy a keményf’-u akavet? ütegünk egyre több tagja tudott a városba távozni ilyen-olyan ürüggyel. A szerencsésebbje még otthoni hosszú eltávot is kapott, a Druga pedig a kiváló lövészetéért öt nap szabadságot is élvezhetett. ?komolyan fontolgatta, hogy esetleg továbbszolgáló legyen-e, vagyis beadja a téeszt. Neki alkatilag fekszik ez az egész, nem úgy, mint a falánk Hartha-Vargának, aki azért minden bélgépes túlteljesít? jellegével együtt is egy kedves ?rült. A Drugáék nagy családban élnek, a sereg meg ingyen taníttatást, biztos megélhetést jelentene. Hohó, lehet, hogy Druga is jelent? ?lenne a tégla?

 

A körlet egyik titka látványosan leleplez?dött. A Tátrai melletti, Pongrácz-féle ágy megüresedett, és nem töltötték fel személyi állománnyal. Az üres ágyat nem szerelték le, mintha továbbra is aludna benne valaki. Szépen, makulátlanra kihúzva pompázott, csak a beavatottak ismerték, mit rejt a felszín. Gondosan beágyazva aprófát tartalmazott az objektum, amit a lusta, de fázékony környékbéliek rejtettek belé. Ha hirtelen kéne a kialudt kályhát életre lehelni, ne kelljen kihúzni a tizenfokos fagyba gyújtósért, bevethet? legyen a titkos fegyver.

A közelben volt a titokból kihagyott Igaz Franci ágya is. Lényeg a lényeg: Kiss törzs?rmester az egyik estének t?n? délutánban beviharzott, egy verniszázst megszégyenít? módon leleplezte a rejtett, képz?m?vészeti alkotást. Nem az egész körletet fordíttatta föl velünk, ahogy egy becsületes szadista tenné, hanem célzottan, csak arra az ágyra hajtott. Franci pedig ekkor nyilván tudatosan, nem is tartózkodott a körletben. Zazi, akinek ágya szintén a közelben van, fölszisszent. Nem tudni, a csodálkozás, a rémület vagy a csodálat hangján.

– Tátrai honvéd, azonnal jelentkezik az ?rnagy elvtársnál, és maga is, Sályi honvéd. Felejtsék el, hogy karácsonykor otthon lehetnek!

– Az nem úgy volt,… – próbálkozott Sályi, egy mészárlásnál éppen arra járó, de miért véres kez?? gyanúsított – attitüdjével.

– Ne magyarázza meg, katona…

– Amit elb’tunk, ismerjük el – tette hozzá ?rnagyunk k?be írandó bölcsességét a reggeli sorakozónál. Ami nem megy, azt nem kell er?ltetni. Hát nem jó itt maguknak? Miért is mennének állandóan haza.

 

Nekem mázlim volt.

Sokkal nagyobb, mint az 1. gépkocsizó lövész zászlóalj-közvetlen 1. páncéltör?inek. Ã??k az els? hosszabb küls? gyakorlatukat 1973. november elejét Dócon tölthették, az általunk is oly h?n szeretett homokban. Hogy stílszer? legyek, nem a halottak napját, inkább a dermedtek éltét ünnepelhették. Ideális környezetben élvezhették az éjszakai lövészetet és harcászatot. A pct-sek (páncéltör?k) ott l?ttek el?ször az SZPG-vel (Hátrasiklás-nélküli Álványos Gránátvet?). Borzasztó hideg volt, -5, -10 C, majd odafagytak a lövészárokba. Az oroszok által kiürített barakkokban helyeztek el ?ket, ahol „még” nem volt f?tés. Úgy lopták fát a barakk közepén álló két vaskályhához, hogy be tudják f?teni, amiért persze jól letolták a tolvaj bandát, de hagyták az életrevalóság ezen megnyilvánulását. Leginkább az rémítette meg ?ket, amikor közölték, hogy ne izguljanak, alaposan kifert?tlenítették a barakkokat, miel?tt beköltöztek. Azon kezdtek filózni, vajon miért is kellett olyan alaposan fert?tleníteni?! Gyed Marózra azért már rég hazaette ?ket a fene, mire a Mikulás jött, már nem is emlékeztek, mi történt egy két szeszes elhasaláson kívül.

 

Karácsonyra 72 órás eltávot kaptam. Otthon már az érkezésem is olyan volt, akár a búcsúzás. Az id? rövidsége miatt úgy éreztem, evés-ivás-alvás, még a barátokkal sem tudtam összejönni, mert nekik karácsony jön, családban. Nekem meg családom lesz, már ami az apát illeti. Anyám egy golyófej?, nagyhangú, önsajnáló alakot mutatott, ismerjem meg, öcsém szereti, ? lesz a pótapám rövidest. Pista, mert így hívják, csecsem? szépségversenyt nyert a húszas évek legvégén, err?l a korabeli családi lap képes tudósítást hozott. Most anyagellátási osztályvezet? a MAHART-nál, és az milyen jó, mert bérletem lesz a vasútra is, fillérekért utazhatom majd Szeged—Budapest relációban. Már el?re is milyen jó nekem.

 

Nem efféle alakot gondoltam anyám mellé, hát még apaként a családunkba. Két el?z? felesége is volt, egy-egy fia t?lük. Egyik nálam több kett?vel, és szintén kézizik, a másik öcsémnél alig fiatalabb. Már ismerik egymást, jól megvannak. Miska bácsi azt mondta, jó ember, jó marha ember – így szólt a teljesebb mondat. Nem ilyen alakot képzeltem hozzánk. Tizenkét éves öcsém már apuzta, ami igen tetszik Pistának.

Anyám nem szólt, hogy szilveszter el?tt meglesz az esküv?. Talán a hirtelen enyhülésben futott ki a fejéb?l. Hiszen tizennégy fokot emelkedett a h?mérséklet egyik napról a másikra, az ilyen hatással is lehet. De nem, ? direkt nem említette, mert úgy vélte, ilyen nagy eseményre az embert hazaengedik. Hiszen nem minden pillanatban születik valakinek apja.

 

– Ã??rnagy elvtárs, kérek 72 órás eltávot a hét végére! – léptem el? a reggeli szemlénél, amikor Sz?cs honvéd nagy mappájával követte Osgyán Vincét, hogy följegyezze az orákulum szavait.

– Náám, nincs! Mit képzel, Petz honvéd, hiszen most volt otthon, karácsonykor. Másnak is kell, nem csak maga van a világon. Még, hogy szilvesztert is!

– Ã??rnagy elvtárs, esküv?re kellene.

– Nocsak, nocsak! Hát itt tartunk?

– Az anyáméra mennék.

– Az más. Ha pótpapa lesz, az más. Ha minden rendben, hallja, Kiss elvtárs, akkor elengedheti egy napra.

Csucsu ismét lebegtette, hogy miért mehetek, miért mégsem, meg hogy nézek ki; a kaputól is visszaküldtek cip?t tisztítani. A lényeg, hogy Csucsu a kapuügyelettel összehangolt akcióval elérte: lekéssem a vonatot, amivel hazajutottam volna még id?ben. Nem nagy szám, de a kerületi tanácsnál pontosan kezdik a ceremóniát.

 

Rohanok, mint az állat, majd’ feldöntöm a nyeszlett, gukkerozó ?rt, aki az állomás és a szegedi út felé es? kapunál áll éles l?szer nélkül, de teljesen beöltözve.

A küls? ?rszem nyakában a távcs?vel fürkészi a külföldi rendszámú autókat, amelyek elhúznak a fasorok takarta laktanya el?tt. Az a dolga, hogy az össze külföldi rendszámot feljegyezze, és ha egy nap többször is felbukkant ugyanaz a kocsi, vagy látótávolságon belül megáll az út szélén, akkor jelenteni kell, hogy ezáltal le lehessen leplezni a CIA alattomos kémtevékenységét.

Álltam én már ott is, zavarba jöttem az arab feliratú rendszámoknál, mi a fenét jegyezzek le. Id?m, mint a tenger, az imperialisták nem közelítenek, vagy a kivárás a taktikájuk.

Most az ?r irigykedik rám, én meg elhúznék, mint a vadliba.

Bezzeg hiába rohanok, a vonat gúnyos, vakablakos végét látom.

Visszaforduljak? Nem is akartam menni, de kint is voltam. A katona nem stopolhat. Csodák csodája, alig raktam fel a kezem, megállt egy kisebb fajta nyitott platójú kék teherautó.

– Hová lesz, vitéz úr?

– Pestre. Esküv?re. Anyám.

– Vihetjük, de nem fog h?gutát kapni. Kibírja hátul?

– Bármit kibírok. Keményf’-ú tüzér vagyok, de ez titok.

– Nehogy má’! én csak nyúl voltam, de azért elvihetem?

– Nagyon megköszönném.

– De tudja, ez – és itt jókorát csapott a járm?re – eredeti Karpatia. Igen szar.

– Nem baj, a Varsói Szerz?désben marad.

– A román testvérek gyártják. Nem tudom, dákó-e vagy román, de negyvennel fogunk repeszteni.

– Majd alszom egyet.

– Akár kett?t is.

Ebben maradtunk. A meleg december végi id? azért egy bélelt platón mégiscsak a decembert idézi. Álmosan és fagyottan érkeztem meg majd ötórai utazás után. Alighogy beértem, az anyakönyvvezet? máris jött, hogy rutinból elvégezze igenekkel f?szerezett szertartását. Anyám szépséges és bombabiztosra hajlakkozott frizurájával nem értette, élete nagy napján miért vagyok olyan blazírt. A fáradtságra fogtam, és nem is hazudtam. Csak mellé tettem. Pistával mancsoltunk, meg is csókolt két oldalról. Az oroszoknál még egyet kaptam volna. Vagy szájcsókot. Cigizik, iszik, gyomorbajos. Ez nem megérzés a részemr?l, csupán észrevétel. A szombathelyi szül?k, a távolabbi családja igen kedvesek és szimpatikusak. Ami a vásárhelyiek özése után felt?n?, bájosan áznak, ahogy Dunántúlon illik.

 

Katával egy telefonos kölcsönös ígérgetésre tellett. Boldog újévet! Bulyás öcsivel is ennyi jött össze, de ? külön is gratulált anyámnak, mert sokszor ült nála a hokkedlin, és tartotta benne a lelket, ha kellett.

Visszafelé hatalmas kajapakkot viszek a kísértetvonaton. Nincs az a hülye, rajtam kívül, aki ekkor utazna, hiszen rögtön szilveszter, kedv, móka, kacagás, ígéret: örökké csak te, – aztán a lányok úgy maradnak, más meg alig változik. Pedig másoknak is éjfélig kell visszaérkeznie. Jobb híján iszonyat mennyiség ennivalót hoznak. Vigyázni kell, mert a kapunál fokozott az ellen?rzés – mégis sikerül piát is becsempészni.

– Zaba van, fiúk!

– Hurrá, ma se halunk éhen!

Irdatlan falás következik, majd némi lankadás, felhangokkal:

– B’ meg, le se rágod a csirkecombot?

– Mér’? Van még. Úgyse tehetjük el.

– Ha ezt édesmama megtudja, hogy ilyen rossz társaságba keveredtem, ahol nincsen beezüstpapírozva a csirkecomb… – így Kothencz Walter Henrik. Kiröhögjük. Pedig próbálkozik:

– Hogy ez milyen proli attitüd…

– Oszt’ szomjan döglünk-é?

– Éljünk az újévben is!

– Hát élet ez? Pezsg?spohár nélkül, hogyan igyam? – Walti komolyan értetlenkedik.

– Zamek! Hát csókos száddal az üvegb?l. Majd letörlöm.

– Gyerekek, ebben az évben már civilek leszünk!

 

Elénekeljük a Himnuszt, mint a nemzeti tizenegy a nagy vereség el?tt. Kölcsey már más szöveggel írná, Erkel zenéjér?l nem is beszélve, az majdnem a Gotterhalte rossz ritmusban. Hazafiak vagyunk, de nem laktanyafikák. Kicsit taknyolunk, szemet dörgölünk, öleljük egymást, jót kívánunk, de valójában a másik képét se bírjuk látni már, kéne nekünk a magunk kisvilága, elbújása. Nem a másik lábszaga, hortyogása, érdesebbik énje, nyelvi, lelki borostája.

 

A körletbe került némi pezsg?, és még ketten – tökrészegen. Énekelünk néhányan, húzzuk az orrunk. Iszonyat hosszú id? van még. A tizenegy hónap azért jó, mert a lélektani folyamatok végigmennek az emberben. Ez nem olyan lelki fast food, aminél kapkodjuk a fejünket, és nem tudjuk megemészteni az átélteket, vagy mint az újabb filmeknél feldolgozni a gyors jeleneteket. Ez egy gyerekkihordásnyi id?, aztán még két hónap, hogy továbbadjuk azt, amit magunknak sem kívántunk. Legalább három civil év s?rítménye. Ez való nekünk az életre, ez az, amib?l a lányok kimaradnak, meg a fölmentettek. Amit kibírsz, meger?sít; teher alatt n? a pálma – én inkább n? alatt bírnám ki. De a csajok a katonát durva dugó állatnak nézik, és úgy is fordulnak el t?lük. Pedig mi, lehet, hogy éppen ezért eldurvultunk, és igenis dugni akarunk. Az olyan civil tevékenység, ami emlékeztet az életre. Ez, itt nem az. Bezárva egy büdös nagy sok ágyas hodályba, újév pillanatában, amikor odakinn az ember azzal csókolózik, akit kiszemelt, vagy akit ér, azt tesz, amit akar, másnap pedig a buliból hazatérve nem emlékszik semmire, csak arra, hogy milyen jó volt a buli. A f?nökség meg odakinn, saját lakásában eszik, iszik, alszik; hitvesi ágyában kipiheni a fáradalmakat, beakaszt az asszonynak, utána bejön, és egrecíroztatja a kiéhezett hülye katonát, mert az zilált, kiéhezett és folyvást zabálna és dugna. Így lehettek a háborúban a mindjárt bevetend?k. Gépiesített állomány. Mármint az ember lesz gépiessé. Ösztöngéppé.

 

– Izéljétek meg, elkap az év végi elérzékenyülés. Talán a pezsg? teszi. – kezdem.

– Zazi se bírja. Vagy mégis?

– Én azt nem bírom, ha rab vagyok. Ki kell mennem, a végtelen hómez?kre, vár a trojkám.

– Ne kezd már megint!

– Azt se tudod, milyen szerencsés vagy, hogy itt vigyáznak rád!

– Jobban, mint a Magyar Zolira.

– Az nem a te osztálytársad volt?

– De, csak elhibázta, hogy egyb?l fölvették az ELTE-re töri-magyarra, és nem jött inkább velem újra felvételizni. Akkor itt lenne. Csak hát olyan okos volt. Meg túl érzékeny, szemüveges, kövér fiú, tipikusan olyan alkat, akit mindenki megrugdos.

– Abból van itt is egy-kett?.

– Viszont ?t állandóan alázták. Pósát ismeritek, a századost – hát, Zoli mindig laktanyás volt, meg fogdás.

– Az is kibírható, mint a diliházi zárt osztály.

– Zoli 60 nappal a leszerelés el?tt lekapta az ?r válláról a géppisztolyt, azét, aki takarí­tani kí­sérte, és a folyosón agyonl?tte magát.

– Nem lehet olyan gyorsan.

– A csúzlit kibiztosí­tani villámgyorsan tudta, sokat gyakorolta. Rettenetes botrány tört ki, mert mégiscsak meg kellett indokolni valahogy, hogy a Magyar Néphadseregben egy biztos jöv? el?tt álló tizennyolc éves ember miért végzett magával.

– Akkor ezért fosnak úgy a tisztek a fegyvert?l, nem is magukat féltik.

– Azok a katonák, akik eltakarí­tották a holttestet, a véres fókával felí­rták a falra a sommás verdiktet: „Gyilkosok!”

– Ezt persze eltüntették. Volt minden, í­rásszakért?, a veszélyesebb embereket elhelyezték Vásárhelyr?l

– Te Péter, te is voltál az elhárítónál!

– Igen, Zazi. Még a legelején, amikor te még nem jöttél divatba, hí­vatott az elhárí­tó tiszt. Tizenötször kértem engedélyt benntartózkodni, mert mindig kirúgott valamiért. Hol a sapka volt rajtam, hol nem tisztelegtem, hol sapka nélkül tisztelegtem, mí­g végre elmondta, mit akar.

 

– Ismerte maga a Magyar Zoltánt?

– Igen, osztálytársam volt.

– Hát nagyon vigyázzon, hogy úgy ne járjon, mint ?. Lelépni.

– Baromi. Te se mész haza? A véradásért járót ki kell adják.

– Rosszul vagyok a vért?l. Talán, majd, a leszerelés el?tt elmehetek a civil ruháért. Igaz, nem is nagyon kértem eltávot, mert felesleges lett volna.

– Azért jó, hogy anyámnak nem meséltél ilyeneket.

– Walti, tudjátok, ez amolyan év végi összegzés. Van, amikor helyettünk mással történik valami, aztán ránk hagyja, hogy velünk a sajátunk történjék. Mindenkinek a saját halálát add meg… Rilke valami ilyesmit kért.

– Na, a Petz már megint okoskodik.

– Inkább igyál, tessék.

– A most hallottak az elérzékenyülés okai?

– Én már el?tte is azt akartam csak mondani…

– Csak nem a Balicza 24 maligános (malligand) tehenér?l fogsz beszélni? Szeszre tej, visszamegy

– Nem is olyan szemetek!..

– Persze, hogy nem. De kik? Rám mondtad?

– …Hát a tisztek. Meg a tiszthelyettesek.

– Hülyék. A normális is az.

– Persze, az is benne van. A szerep zavarja ?ket.

– Hát, elég szar színészek…

– Ezek be vannak szarva az el?felvételisekt?l.

– Azért fosatnak minket, mi?

– Egyszerre megvan bennük egyfajta tisztelet és lenézés.

– Hát, ami a Gerölyt illeti… sorolhatnám.

– Igazából maga a helyzet baromi, elizéli mindkét felet. Hát ilyenek vagyunk mi, tényleg?

– Anyád meglátna, Gyurikám, sírna!

– Rajtad is zokogna, Walti, rajtad is…

– Amikor már itt vagyunk, ez kényszerszerep, de nekik is. Csakhogy ?k ebb?l élnek, máshoz már nem is nagyon értenek.

– Miért, ehhez olyan nagyon?

– Ez nekik el?relépés. A prosztó Zsoltésznak, Kissnek, vagy Ba szás elvtársnak, Pósának.

– Ha így beszélsz, ’74-ben beadhatod a téeszt. Lehetsz Kádár hadnagy, elhárítani.

– Tudjuk a dumát: valakinek csak kell csinálnia.

– Akkor igyunk! Azt is kell valakinek, f?leg, ha új év van. Kint is azt teszik. A tisztek is.

– Esküszöm, hülyék vagytok, ha akkor is róluk beszéltek, mikor itt sincsenek!

 

Miért nem esküszünk, hogy akkor is szabadok leszünk, ha testünk bezárják?

 

 

Legutóbb szerkesztette - Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974-1979 Szeged, magyar-történelem-Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (38, 26, 19, 16). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából újszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban.