Pongrácz Ágnes : Szabad vagyok

Nyomtatás

Fák, bokrok,

illatok,

kitárt és bezárt ablakok,

kacagjatok!

Szabad vagyok!

Virágok,

lepkék, rovarok,

fehér cip?m, mi kissé megkopott,

nézzétek, ahogyan futok,

ide-oda szaladok,

tikkadt kertet locsolok,

még egy dalt is dúdolok:

szabad vagyok!

Sebtiben napot rajzolok,

mellé még három csillagot,

majd elteszem a rajzlapom,

a háztet?kön táncolok,

-az els?n kóbor macska volt,

megijedt, és elloholt,

a csatornába bújt bele,

meglapult, onnan figyel-

ahogy éppen

galambot röptetek az égre,

felh?t kergettetek a széllel,

és amikor a tornácra érek,

beszélgetek egy gyászcincérrel,

aki falra mászni szeretett,

de folyton a hátára esett,

megfordítottam – de hányszor! –

egyszer sem tanult a hibákból,

végül egy láda tetejére téve,

a világot csak szemlélte,

és azzal megelégedett,

most otthagyom,

bekukucskálok

minden kulcslyukon,

majd meseországba toppanok,

megnézem, hogy él Hófehérke,

s hogy a hét törpe tényleg zenél-e.

Nem zenéltek, már este volt,

hálósipkát húztak szépen,

ásítozva ágyba tértek,

megbújva vártam ott,

és amikor mind a hét hortyogott,

odalopóztam,

a szakállukat

levágtam

sorra.

Jaj, el ne hidd, dehogy!

Miért lennék

gonosz-tündér

vagy buta kobold?

Nem vagyok!

Álom-manóknak álmot gyártok,

bodzabokorból aranyport rázok,

megcsókolok pár sérült virágot,

felmelegítem az otthagyott kalácsot,

és ha mindezt elvégeztem,

megpihenni, nézd, itt ülök le,

éppen itt, a közeledben.

Takarj be, kérlek, fázom.

Elhoztam néked a kinti világot,

sz?nyeged szavamtól majdnem elázott.

Most csendben vagyok.

Jó itt veled.

Szememre lassan kúszik az álom,

és félek is kicsit a sok szabadságtól,

szorosan tartson két karod,

rabod vagyok.