Aznap az iskolában sem mentek jól a dolgok. Orosz órán az osztály a megszokottnál is jobban kikészítette a Tanárnőt, s az fejét vesztve, válogatás nélkül sorban püfölni kezdte a fiuk hátát az egyébként mutogatás céljából kezében lévő mogyoróvesszővel. Lázár látta, hogy nincs menekvés, hamarosan ő is sorra kerül, ezért inge alá csúsztatta a földrajzi atlaszt. Így azután vigyorogva állta a hátára záporozó ütlegeket, viszont a Tanárnő meglepődött azon, hogy szándéka ellenére átment dzsesszdobosba. Lázár lebukott, mint az illegalitásba kényszerült kommunisták. A Tanárnő most már teljesen ellehetetlenült. Az osztály nyílt röhögéssel oldotta a feszültséget.
— Küld be anyukádat! — rikácsolta.
— Beküldeném én örömest Tanár néni, de nem tehetem. Meghalt szegény.
Ezen a mondatán Lázár jobban ledöbbent, mint a tanárnő. Honnan a bánatból juthatott eszébe ez a baromság. Hetekig komoly lelkifurdalás gyötörte, míg aztán egy délután az orosz tanárnő összefutott az anyjával. A tanárnő először megrémült, de aztán kifejezte abbéli örömét, hogy mégis életben maradt a kedves szülő. Lázárnak viszont most már az osztályfőnöke utalt ki nyolc fenekest, amit a hagyományok messzemenő tiszteletben tartása mellet, az osztály előtt személyesen osztott ki. Fel kellett neki hasalni az első padra, majd az osztály legkisebb tanulója a nyakába ült, s így biztosítást nyert a büntetés elvégzésének folyamatossága. Lázárnak a lelke mellett most már az ülepe is sajgott.
Közben a határban tetőztek az őszi munkák. A gyepen csak a döglusta Huszár és a profi dologkerülő Bütyök gyilkolta a drága időt, a többiek iskola után csatlakoztak a kukoricát törő, vagy napraforgót cséplő, tisztító családhoz. Este hordták a górékba a csöveket, tekerték a kalmárrostát, szedték zsákokba a kitisztított napraforgót. Lázár Édesanyját Morváék és Gömöriék is meghívták szőlőt szüretelni.
Az alsó szőlő a Kinepistye közvetlenül a temető mögött, a Gödrösök mellett fekszik. Parcelláit főként magyarok birtokolták, neve mégis román eredetű, tudta meg Lázár, egyszer Mihuc Janitól.
— A knepa (a k-t furcsa orrhangon ejtette) kendert jelent, tehát a zártkert neve magyarul annyit tesz: kenderföld. Néhány görcsös nyelvű magyarnak persze ezt is sikerült jól kicsavarni, ők egyszerűsítve: „Kenyérpistának” mondják.
A felső szőlők északon vannak és főként szerbek a tulajdonosok. Ők nevezhették el Ogradistyének. Annyit sikerült az orosz nyelvből beleverni Lázárba, hogy magától felfedezze ez meg az „ogaród”-ból jön, s azt jelentheti: veteményeskert.
A szüreti napokon szívesen követte anyját a szőlőskertbe. Segített szüretelni, s közben degeszre ette magát szőlővel, sőt este még egy nagy kosárral haza is vihettek. Mikor iskola után kiért, Etelka néni erre az alkalomra tartogatott füstölt sonkával, no meg fehér cipóval, paradicsommal kínálta, egyszerűen: a szürettel jó világ köszöntött rá.
Akkor sem esett jól a foci, ha csak néhányan verődtek össze. Ilyenkor a bigézés, dugózás, vagy a fejelés dívott. Mielőtt még bárki rosszra gondolna, elmondom, ezek a játékok miből álltak.
A bigézéshez mindössze két bot és egy földbe vésett hosszanti hasíték szükségeltetik, lány az egy se. A rövidebb bot mindkét végét kihegyezik. Ez a bige. Ezt keresztben rá kell fektetni a hasítékra. A hasíték mögé álló játékosnak a hosszabb botból készült ütővel egy erőteljes előre irányuló mozdulattal ki kell lökni a bigét, amilyen távolra csak bírja. Ezt követően a bige után megy s valamelyik hegyére mért, függőleges ütéssel felperdíti azt, s a levegőből továbbüti. Ezt megismétli. A játékban az nyer, aki tehát összesen három ütésből, a legmesszebbre juttatja a bigét. A játék egyszerű, viszont némileg veszélyes. Egyrészt le lehet ütni a bigével ártatlan járókelőket. Ez a kisgyepen esetleg Bütyökkel eshetett volna meg, de nem esett. Másrészt a játékos a bige első kilökésének lendületével fejbe vághatja saját magát. Na ezt viszont Huszár, néhányszor bemutatta. Tanulság: balfácánok ne bigézzenek, ők érjék be a szimpla csajozással.
A dugózás viszont Huszár kedvenc játéka volt. Ezt ugyanis ülve játszották, sőt közben akár még feküdni is lehetett, de elaludni azért semmiként sem volt ajánlatos. A játékosok nagyobb kört alkotva, lábbal a kör középpontja felé ülnek. Ott áll labdával kezében a dugó. Az a feladata hogy valakit, aki majd a helyére áll, kiüssön. A kiütés ellen a levegőben mozgatott lábbal lehet védekezni, minden egyéb ponton beszedett találat kiütést, s így helycserét von maga után.
A fejelés lényege, hogy rövid pályán, az egymással szemben lévő kapuk egyikéből a másikba kell juttatni a labdát, természetesen csak is fejjel. Legalább ketten játsszák.
Bütyök, mint említettem bigével nem ütött le senkit. Viszont ebben az unalmas, ténfergős időszakban megint rá jött a dobálódzhatnék. Egy délután Mömövel, Huszárral és Lázárral csámborogtak az Aradi úton és Bütyök jobb híján a jókora darab zúzott köveket hajigálta. Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy a Bunda bognárék nagy rózsatarajú kakasa szédelegve rohangál körbe-körbe a gyepen, pont úgy, mint a fejnélküli csirke. Rémítő, fuldoklásra emlékeztető hangokat gurgulázott ki a torkán, majd hanyatt vágódva, szárnyaival evezett tovább a gyepen. Eltartott egy darabig mire rájöttek, hogy már megint Bütyök rejtett képessége tört a felszínre. Éppen a fején kapta el szegény jószágot, akinek azért némi mázlija is volt. Addig kalimpált össze, vissza, míg végül az útszéli árokban kötött ki, s ott a hideg víz észhez térítette. Estefelé már peckesen terelgette tyúkjait.
Így telt el rajtuk az október. A pálya nem készült el. Az edzéseket rendszerint elsumákolták. A megjelenés igen rapszodikus, jobbára gyér volt. Az időjárás, esősre fordult, egyre hűvösebb lett és hamarabb sötétedett. Összegezve: minden tökéletes harmóniában együtt állt ahhoz, hogy a rangadót a kakas telepi csapattal ne lehessen lejátszani. Cuci és Dodi gyorsan egyezségre jutott a tekintetben, hogy mindenkinek jobb, ha a meccsre csak tavasszal kerítenek sort.
Csúnya nyálkás, hideg napok jöttek. Itt az évnek ezen időszakában, úgy november dereka táján, gyakorta megesik, hogy a felemelkedő még langyos levegő helyére délről, a Zarándi-hegység lejtőiről párás hideg hömpölyög le, s a köd akár egy hétig is takarhatja a Napot. Az ember végül hajlamos arra gondolni, lehet, hogy már nincs is meg, Kosár Matyi elemelte és becserélte kisfröccsre. Aztán mikor végre mégis előkerül, a fák sárgásbarnán rozsdálló levelei elengedik a cseppekké formálódó párát, majd ők is megteszik útjukat a földig. A bársonyosan simogató kedves néni, a vénasszonyok nyara már csak emlék, hajnalonta kopog a sár, és Katalin napja körül fehér lepel fedi be, a halott lombok ravatalát.
Bütyök és Cuci ebben az időszakban minden áldott napon kinéznek a Gödrösökbe, és beható vizsgálat alá vetik, a tavakon hízó jeget. A legmegbízhatóbb módszer a jég vizsgálatára a bőrhidazás. Ehhez persze korcsolya, vagy kanyarintásra alkalmas, patkóval vasalt sarkú bakancs szükségeltetik. A kanyarintáshoz az ember a partról futott neki a jégnek, hogy arra már jobb lába sarkának külső élével érkezzen, majd ball lábát hasonló helyzetben párhuzamosítva, enyhén jobbra kanyarodva suhanjon a túlsó part felé. Balkezesek esetében természetesen mindez fordítva értendő. Bőrhidazáshoz korcsolyával is a partról rugaszkodunk a jégnek, amely azután amennyiben még nem elég erős, recsegve, ropogva hajlik alattunk, de ha nem lassulunk le, megtart bennünket. Ha már nem hajlik és nem is ropog, biztonságosnak minősíthető. A bőrhidazás nemcsak vizsgálati módszer, hanem egyféle — úgymond — kamikáze játék is. Ilyenkor a korcsolyázók és kanyarintók libasorba rendeződnek a parton, az első nekifut s mikor az a túlsó partra szerencsésen megérkezett, követte őt a másik. A végén valaki mindig beszakadt és mehetett haza száradni, a többiek meg új bőrhidazó helyet kerestek. Estefelé már csak a győztes járta magányos ünnepi táncát a parton. Erre az eléggé eszement játékra a viszonylag keskeny Száraz-ér, különösen alkalmas volt. Ott Lázár is előszeretettel játszotta. Mikor beszakadt hazasomfordált és a kályha melletti kisszékre ült száradni. A gondok rendszerint akkor kezdődtek, amikor a fagyott nadrágszár és a jégzokni olvadásnak indult. A rothadó hordós káposztára emlékeztető iszapszag elárasztotta a szobát, s mindenre fény derült. Ezután már csak a büntetést kellett elviselni, mert ugye büntetlenül, semmi sem maradhatott.
Mikor az iskolában kiadták a téli szünetet, Huszár, Lázár és Márkus Miska első útja is a Gödrösökbe vezetett. Bütyök és Cuci már ott vigyorgott a mintegy száz méter hosszú és úgy negyven méter széles, téglalap alakú kacsaúsztató, meredek partján.
— Elbír a jég — lelkendezett Bütyök. — Kipróbáltuk Cucival, nagyon frankó. Igaz Cuci?
— Na figyeljetek, balfékek! — kontrázott a megszólított. — Átkanyarintjuk keresztbe a kacsát.
— Nem lesz az egy szuszra kicsit sok? — kétkedett Huszár.
— Neked lehet, hogy sok lenne, de nekünk Bütyökkel ez meg se kottyan.
Ezzel lefutott az egykori bányagödör meredek partján, s bakancsa sarkain egyensúlyozva, már siklott is a túlsó part felé, Bütyök követte. Szépen haladtak s már csak úgy tíz méterre lehettek a szemközti parttól mikor, nyilván a lassulás miatt, ropogni kezdett alattuk a jég. Cuci hatalmas robajjal szakadt be, Bütyök egyszerűen becsúszott mellé a lékbe. A víz legalább olyan hideg lehetett, mint amilyen meleg volt a helyzet. A parton állók nyikkanni se mertek, szemük kidülledt attól a néma erőlködéstől, amivel a lebegő jégtáblák közt küzdő Cucinak próbáltak segíteni. Ő kiúszott a lék széléhez, majd próbált felfeküdni a jégre, de az minduntalan leszakadt alatta. Bütyök nem küzdött. Ő bár idegesen vihogott meg prüszkölt, a partról úgy festett, mint aki egy karácsony előtti fürdőzés kedvéért önként szállt a vízre. Kutyaúszásban tapicskolt a jégtörő Cuci után.
Végre valahára partot értek, felkapaszkodtak a meredek rézsűn. Egyébként is nehéz téli kabátjuk, így vízzel telítve, mázsás súlyként nehezedett rájuk. Kezeiket megszokásból zsebre vágták, lábuk cuppogott bakancsukban, ahogy hazafelé baktattak az úton. A nyomukba lecsorgó víz gyorsan megdermedt, egymásnak ütődő nadrágszáruk kopogni kezdett.
— Szaladjunk baszki, mert megfagyunk! — szólt hátra Cuci.
Szaladtak. Mire a többiek utolérték őket, már gatyában ültek a tűzhely mellet, Bütyök anyja, Kati néni lavór fölé hajolva csavargatta a vizet a ruháikból, majd mind a tűzhely köré teregette.
Történt már vízbefúlással végződő beszakadás is a Gödrösökben, a náluk pár évvel idősebb Gruber Gyuszó pedig miután beszakadt, becsúszott a jég alá. Méterekkel eltávolodott a léktől, s hogy életben maradt az csak a pézsmapatkányoknak köszönhető. Ezek a vízi jószágok ugyanis zsombékos fészkeik között időről—időre télen is, azonos útvonalon járják a vizet, s ott csak vékony jég képződik. Gyuszó egy ilyen helyen tört a felszínre.
Bütyökék is életveszélyben voltak, ezt ott mindannyian megérezték, de hamar túlléptek a dolgon. Már nevetgéltek és persze cukkolták a két kanyarintó bajnokot.
— Bütyök, ha lett volna szappan a zsebedben, az idén már nem is kellene mosakodnod — paskolta nyakon a címzettet Huszár.
Kati néni szerette a gyerekeket, így egyáltalán nem bánta, hogy erre a délelőttre, a saját négy fia mellé lett neki még négy. Bütyök volt családjában a legkisebb.
— Kevés anyag jutott már neki, ezért lett ilyen kényes, nyafka és kicsi — mondogatták bátyjai.
A sorban fölötte álló Gyurkának viszont úgy tűnt, a fejébe nem jutott elég az odavalóból. Mindig kész volt valami otromba idétlenségre. Most például addig unszolta az ázott ürge Cucit, hogy álljon ki vele birkózni, míg végül a viadal összejött. Cucit nekivágta a sarokban feketéllő vasüstnek úgy, hogy ráadásként még a fejbőre is felrepedt. Cuci mindig imádott akciózni, hát ezen a napon jutott neki belőle bőven. Szegény Kati néni most tehát előbb átment körzeti ápolónőbe, s csak utána tette a hadseregnyi kölök elé az éppen elkészült aranygaluskát.
/folyt. köv./
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:01 :: Takács Dezső
