Elcsipkézett harag marja torkomat
elhagyott, megfonnyadt tegnapok sarkaiban.
Hideg tapaszt gyűrt számra az éj,
s a novemberi köd ölében
korhadnak a szavak.
Hatalmas kendőjét leteríti a tél,
elfedi hazug arcát a pinceszagú ősznek.
Bennem még eltitkolt mondatok időznek
lehajtott fejjel a csendre hallgatok .
Fáradtan dőlnek el a bátortalan pillanatok
Kezedért nyúlok
s nem találom…
Hiányodtól sírva ébred fel az álom.
Betokosodik a szenvedély
s a napokat is lassan számolni kell..
majd úgy megyek el
ahogy jöttem-
barátságtalan ködben,
egyedül, szótlan…
lelkembe betonozott mosolyoddal
Legutóbbi módosítás: 2007.11.27. @ 18:51 :: Ruder Jana
