Andinak
Ã??rizlek, akár az örök lángot,
– parázs lettél a szívembe zárva -,
kett?nket egy helyen megtalálod:
Te vagy a t?z, én vagyok a kályha.
Együtt tekintünk a kékl? égre,
alatta, benne és felette vagyunk.
Senki sem festheti feketére,
mindig friss marad bíbor hajnalunk.
Nálad a kulcs és nálam a lakat.
Egymásra nyitottuk titkos kapunk.
Nem zárom ki bel?led magam:
ha megteszem, mindketten meghalunk.
Te vagy a rugalmas, hajló nád,
én a víz, mi öntözi gyökerét.
Míg bánatod fülembe susognád,
ringatnálak, mint apa gyermekét.
Hajad akarok lenni, illatod,
hogy bármerre mész, ott legyek veled.
Szeretlek: ezt azóta tudhatod,
hogy a kezembe zártam a kezed.
2006-07-25
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:48 :: Rácsai Róbert