Kovács-Cohner Róbert : Ephata X.

részlet Ephata – Álom egy ablak üvegén című kötetemből

 

 

 

(titok)

 

Úgy fájt, mikor jött a titok

messzi tájak szárnysuhogásával.

Előtte sokszor álmodtam.

Még voltak álmaim.

Éjjelente a takaró alá bújva

hallgattam az ablaknak

támaszkodó,

az ablaknak nekifeszülő szelet –

ugye nem érhet el

ugye csak hinnem kell,

hogy létezel és hogy vársz rám valahol –

mert ziháló mellkasomba vág

a téli éjszaka levegője,

s pajzán ábrákat karcol belé.

Ugye nem üres ez az

ijesztő varázslat

ugye megállhat az idő

és ugye te is álmodsz rólam

 

ugye mindig benned maradhatok

és sosem kell kiszakadnom belőled

és a képzelt nyári rét nem fullad az őszbe –

ugye soha nem kérdezed majd meg,

hogy miért,

ha egyszer elindulok.

Mert csak én álmodlak –

ugye elég hinnem benned,

s álmodni rólad éjszakákon át,

és ugye egy ilyen hosszú-hosszú éjszaka után

majd elfelejtelek –

ugye soha nem hívsz majd,

hisz olyan szép, csendes ez így –

ugye nem is vagy,

és ugye itt maradhatok

a kis faházban,

és ugye ha felnövök,

majd mindent elfelejtek –

ugye nem álmodom már rólad?

Egy éjjel a takaró alá bújva

hallgattam a szelet,

és lestem szobám zugaiban

az árnyak reggelig tartó

meghitt szeretkezését –

és belém hasított a csend.

 

Úgy fájt, mikor jött a titok

messzi tájak szárnysuhogásával,

nyári réten fekvések illatával –

az ablakon jött be talán –

melynek árnya kint

egy sárga lampion fényében

keresztet vetett a hóra.

/sokáig tart majd, míg újra megtalálom

a fehérségbe rejtett, csendbe felejtett,

tavaszba olvadó vakító keresztet/

 

Az ablakon jött be talán –

meg nem hallgatott

égbe kiáltott álmok

ragadtak tollába –

némán ült le ágyam szélére.

 

Csak nézett sárga, csillogó szemével:

hallgatta ziháló lélegzetem,

s tollát a szél sóhajjá borzolta –

apa és anya közben lent aludtak,

s nem sejtették, hogy aznap

útra kelek.

 

Csend volt

/és micsoda csend/…

 

Úgy fájt, hogy a te csendeddel hallgatott.

Magányos csillagok krátereinek,

elmúlt tavaszok fájdalmának,

hókristállyá dermedt, soha észre nem vett

apró szépségek,

átvirrasztott neonfényes folyosók,

falak közé zárt vadászösztönök,

fehér templomok,

őszbe forduló japán kertek,

kivágott fák árkának

némaságával –

úgy fájt, hogy a te csendeddel hallgatott.

 

Úgy fájt ezer éves tollainak mohos illata,

a kinti világ évgyűrűkbe vésett jeleinek,

az elhagyott gyárak,

saját árulásaimnak illata –

úgy fájt mohos tollainak illata.

 

Talán fel sem ébredtem még,

mikor belémhasított

hosszú utam gömbbe zárt

koncentrikus körökbe vésett

szörnyű jelentése

sárgán világló pupillájából

/talán csak a lampion/,

talán ki sem nyitottam szemem,

hisz megállt az idő,

s már éreztem, hogy gördül majd

/ugyanaz a csend/

ajkaimról a csend,

mikor egyszer rád találok-

számoltam, hogy hányat lüktet

homlokomon az ér,

s minden lüktetésre

örökre megdermedt egy távoli világ.

Tudtam, hogy értem jött,

s csendjével a fehér fény fájdalmával

feszíti fel szemhéjamat.

Értem jött, és ahogy a padláson ránéztem,

szemeiből csak két fehér szirom maradt

párnám huzatán,

tolla fekete árnyakká simult

szobám sarkaiba –

árnyékká repedtek sejtjei,

s már csak csendjét hallgattam,

már csak illatát éreztem,

mikor kinyitottam szemem.

 

Felálltam, és a régi padlás

ablakához mentem –

az idő miriád éves énekének hangjegyeit láttam

a távolban a jeges földből toronyként meredni –

/fehér gyolcsok villanása

néma futószalagon,

céltalan,

kifakuló utak/

s egy régi világteremtés piros és zöld

fényei szűrődtek szemem sarkába.

 

Te küldted őt.

A te csended az ő hallgatása.

A hó függönye mögött

az erdőn túl talán a te sápadt arcod látom.

Ha nem indulok,

soha senkit nem árulok el.

De tudom, hogy vársz rám valahol.

Megkereslek.

/rácsos ajtó nyikordul,

s eltűnsz egy neontól vibráló

sarok mögött/

Mellkasomra térképet vések,

hogy ne tévedjek el –

húsom, vérem melegét a szobában hagyom.

Hisz csak erre vársz.

A néma burokra –

fényeddel átitathasd.

A párna alá dugom még régi álmaim –

a vadvirágot, amit anyámnak szedtem volna –

ha elfelejtenélek, csak a stigmára nézek

szívem kráternyi helyén.

 

Elküldted őt ide.

A hajnal hírnökét mohos toll-ruhában.

Megnyúztam őt.

Álmaimat tekertem nyaka köré.

Most én hordom ingét.

Halkan osonok a lépcsőn,

s a hó függőnye arcomba vág –

az ajtót résnyire nyitva hagyom.

 

csended visszhangja

szüleim ágya alá kúszik,

s anyám fel sem ébred, ahogy

szemhéjára a huzat egy hópelyhet sodor –

egy fehér virág szirmát

a megálló időben.

 

s az üres padlásszobában

a falak repedései mögül

egy távoli rét illatával

kajánul, mohón,

nyakát feltáró veszett farkasként

sárga galaxis-tekintettel néz

itthagyott álmaimra,

szélbe veszett fiatalságomra:

a te szemeiddel néz

a padlás párás, sötét ablakára,

torkán a seb beheged,

s lassan álomba merül újra

a titok –

 

————————————————-

 

Részletek az Ephata – Álom egy ablak üvegén című kötetből:

 

Ephata II.

Ephata VIII.

Ephata IX.

Ephata X.

Ephata XI.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2007.11.27. @ 14:00 :: Kovács-Cohner Róbert
Szerző Kovács-Cohner Róbert 111 Írás
1986 márciusában születtem Budapesten. A Radnóti Miklós gimnázium elvégzése után az ELTE BTK filozófia szakára jelentkeztem – ezzel párhuzamosan a MUOSZ-nál emelt szintű újságíró képesítést is szereztem. A filozófia mellett az esztétika szakot és a Belső-Ázsia tanszék óráit látogattam. A gimnáziummal párhuzamosan gyakornokként dolgoztam a Kossuth rádiónál. 2008-ban az Esti Hírlap kultúra rovatához kerültem vezető újságíróként, majd a Népszabadság és a Népszabadság Magazin, valamint a Repertoár kulturális cikkeiért feleltem. 1998 óta írok, első versemet 2000 januárjában publikálták. 2007 szeptemberéig az AlkoTó-ház internetes irodalmi portál szerkesztője, előtte pedig a KözKincs főszerkesztője voltam. 1998 óta írok, első versemet 2000 januárjában publikálták. Első önálló kötetem, a neon 2006-ban jelent meg, a Glória kiadó gondozásában. Ephata - álom egy ablak üvegén című kötetem Vedres Csaba zongoraművész (ex-Aftercrying) cd-mellékletével és Veszely István grafikáival 2007 augusztusában került a könyvesboltokba. Jelenleg a Nők Lapja, a Nők Lapja Évszakok, a Könyvjelző, a GameStar magazin újságírójaként dolgozom, az iPhone Hungary-nek pedig szerkesztője vagyok. Mégis: ami a legfontosabb számomra, az a színház. 2009 óta az ország számos színházában játsszák drámáimat (Modern Elektra: 2009 - Vörösmarty Színház, Orfeusz és Etília: 2011 – Pesti Magyar Színház, Jászai: 2012 – Csokonai Színház, Na'Conxypanban hull a hó: – 2012 - Csokonai Színház, Tanár úr kérem, minden másképpen van!: 2013 - Vörösmarty Színház. Bemutató előtt: Boldogságtöredékek: 2013 – Nemzeti Színház, Gyöngéd Barbárok (Hrabaliáda) – 2013, Csokonai Színház). A drámaírás mellett dramaturgként is több színház munkájában veszek részt. 2009-től 2011-ig a Vörösmarty Színház NKA támogatást elnyerő Rivalda magazinjának voltam a főszerkesztője. Műfordítások: Schwarz-Tebelak: Godspell (bemutatta a Vörösmarty Színház), Shakespeare: Macbeth, Agatha Christie: Feketekávé (bemutatta a Vörösmarty Színház). Firka a falra /Kaleidoszkóp könyvsorozat, Kaleidoszkóp Nemzetközi Versfesztivál/(2005), Radír (2003, 2004). Cikkek: Haszon magazin (2004), Hírlevél (2005-től Közelkép, Képző-művészet, Fórum, Szakmapolitika rovat), Filozófiai szemle (2005-). Esti Hírlap, Népszabadság, Nők Lapja, Nők Lapja Évszakok, Könyvjelző, iPhone Hungary, Gamestar – utóbbi lapoknál a mai napig dolgozom. Honlapom: http://www.verssorok.hu Írásaim megjelennek még a http://www.artpresszo.hu -n A Héttoronynál 2007 augusztusától 2008 augusztusáig dolgoztam szerkesztőként.