Éveink szivárványszín? homlokára
Fájdalom-tintával írom fel nevedet.
Álmok sírják a könnytelen vágyaim.
Féltelek és féltem magam is attól,
Hogy harcunk hálójában mindketten
Elpusztulunk ha együtt maradunk.
Szemed gyilkos pillantása felkavart.
Félelem apasztja el a bizalomhegyet.
Próbálom érteni a hideg szelet,
Mely lelkemr?l lefújja a szeretetet.
Bennem túllépted önmagad. Félek.
Mégis –
Mi bennem van, ahhoz nem nyúlhatsz.
Ahhoz még Te magad is kevés vagy.
Nem veheted el t?lem az angyalkertem
Mámorító illatát, még akkor sem ha
Köztünk már nincs tovább.
Legutóbbi módosítás: 2007.11.22. @ 06:10 :: dr Kocsi Katalin