Álmaid én újra álmodom

 

 

Igen, Emlékszem…

A dinnye héját küldte nekünk Attila…

A vén folyó szélének kopár kövén,

belemártottuk arcunk a napfénybe,

egymásba fonódva csodáltuk hullámait,

(s a sirályok zajongását

egy-egy jobb falat felett.)

 

Igaz mesémben,

velem utaztál, szálltál,

velem álmodtál, tovább,

velem, értem fájtál.

 

– Ne menj még…– mondtad.

S én boldogan engedtem

e szelíd erőszaknak,

hisz´ nagyon fájt e magány.

Batyum kibontottad,

s egyenként szórtad szét

megtaposott múltam

köves csontjait.

 

Lábujjam hegyén a föld forog,

vele te és én.

Csókokat mart körénk a fény,

tétova ölelést,

de takarónkra csillagokat varrt az éj,

a selymes fény.

S az az éj, az a szép, tart még…

 

Az ostoba körtánc rég megállt,

a múlt hamis meséi szúrtak,

ma éles szélei nem vágnak,

az enyészetbe hulltak.

 

Pilládat már én cirógatom,

álmaid én újra álmodom,

arcomba oldódott arcod,

ölelve őrzöm veled.

 

A gyémánt szemedbe olvadt,

remegő térded, térdemhez fontad.

Karomban ringatva óvlak,

elcsitítva a vágyat simítom ki,

az árnyakban sercegő időt.

 

21látogató,1mai

Szerző Tarány Sándor 44 írás
Programozó vagyok, webprogramozással foglalkozom. Újabban újra írok ezt-azt. A verseim mellé tett képek 90%-ban szintén a saját munkáim.Kedvesemnek készített weboldal címe: A suttogók

4 Komment

Hagyj üzenetet