Elnémul szerelmünk az éj-sötétben,
Széttörnek Istent?l kapott képeink.
Nem szórhatunk átkokat magunkra,
Elégtek melegít?, cinkos rongyaink.
Szeretlek, kemény húsodba vágyok.
Már fárasztanak a kapkodó szavak,
A félreálmodott, nagyhangú világ.
Most úgy menekül hozzád vágyam,
Ahogy hazamásztak a csatát nyert,
De háborút vesztett bús katonák.
Elperegnek szép ívben az éjszakák,
S utánuk sárguló nappalok jönnek.
Miért hozna megnyugvást a magány,
Bömböl? szózatok ismét szerelmet?
Csak homokká gy?r?dnek a szavak.
Álmot kergetve menekülök hozzád,
Testeden t?led perzsel?dök porrá.
Szerelem-bolyhos vad tüzekt?l nálad
Melegedtem asszonyi állattá.
