Szilágyi Hajni - Lumen : Hangjegyekbe zárt füzér

Leülsz fekete zongorád elé

kottádra hangjegyeket rajzolsz,

ismerős dallamot játszol,

majd felém fordítod fejed,

s a számra nyíló ajkadon

hallom befejezetlen sóhajod.

Suttogj!… mert érezni akarom,

fülledt hajnalokon kottákra írt

végtelenbe játszó dalod,

mi levetkőzve fonódik össze,

a hangjegyekbe zárt füzérbe.

 

Súgd, maradsz-e nekem, csak nekem,

a hang, a szó, a csend…

de inkább most ne szólj,

csak játssz a zongorán,

én székedre kuporodom

s ujjaim ajkadra szorítom,

válladra hajtom fejem,

pilláim lehunyom, s látom

rólad is lehullik néma kelméd,

és a pislogó lámpa-fényében

mint éjben osonó ruhátlan árnyék,

szemhéjadra simulok.

 

Akarj tudni magadnak,

engedj bekúsznom álmaidba,

mutasd meg rejtett titkaidat

hagyd, hogy felfedezzem

a hamis és valódi hangokat.

 

Úgy élsz most bennem,

mintha minden éjjel

itt feküdnék melletted,

s valami furcsa csendben

lopom most el a valóságod,

ereimben lassuló lüktetéssel

testem állandósága lettél,

szemed ismét megpihen arcomon,

s én minden reggel hazaérve

újból és újból belédalszom.

 

Legutóbbi módosítás: 2007.09.21. @ 12:39 :: Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"