Szappanos Lajos : A szerkeszt? úr

Üdvözlök mindenkit! Els?, itt megjelen? írásomban be szeretnék mutatkozni a T. olvasóknak, Szerkeszt?knek, és szerz?társaknak.

   

A Szerkeszt? Úr

 

Azt hiszem úgy lesz teljes a kép, ha a e rovat hasábjain a saját történetemet is megírom, hiszen közel másfél évtizedet töltöttem az utcán. Meg aztán könny? a más fenekét a csalánba verni, mások sztoriján csámcsogni. Hogy ez a vád ne érhessen, magamról is megemlékezem. Teszem ezt többek között azért, mert közelmúltban, némi folyosói összeszólalkozás után azt vágta ?szül? fejemhez kedvenc szomszédom, ne csak másokat pellengérezzek ki, magamról is írjak. Az Olvasó kérése számomra parancs. Tehát, tessék Kornéliusz úr, íme az áhított cikk.

 

Én is, mint oly sok magam korabeli férfiember, hajléktalanná VÁLTAM.

Így, szó szerint. Azért lettem hajléktalan, mert elváltam.

Azt hiszem nem kell tovább ragoznom, hiszen aki benne volt, az úgyis tudja mi a pálya, aki nem, az meg úgyse fogja, vagy inkább nem is akarja megérteni. Senkinek a szenvedését, az élet által támasztott megpróbáltatásait nem akarom leértékelni, elbagatellizálni. Ehhez sem indíttatásom, sem jogom nincs. Viszont engedtessék meg nekem némi racionalizáció!

Mert más állami gondozásból, vagy egy szegénysorsú családból az utcára kerülni. Amikor úgy n? föl az ember, hogy tudja a szó jelentését: NINCS.

Hiszen napirenden szembesül vele.

Én nem tudtam. Huszonnégy éves koromig ismeretlen fogalom volt ez nekem. Egészen kicsi koromat a családunk vidéki kastélyában töltöttem. Kés?bb, szüleim válása után – mivel anyukám villámgyorsan férjhez ment – beköltöztünk egy tisztes polgári házba és a velejáró jólétbe.

Nálunk nem volt kérdés, hogy van-e ruha, cip?, ennivaló, vagy van-e pénz a háznál. Akkor nem tudtam felfogni, megérteni, hogy a Leskó Sanyi meg a Gamma Sz?ll?si Misi (nekem mindkett? bácsi) miért alszanak a vasúti váróban? Miért nem mennek haza? (1970-es évek!) Ma viszont nem akarom megérteni, miért nincs lakása, lakhatása annak, aki ledolgozta az egész vagy a fél életét. És különben is, miért van az, hogy – József Attila szavaival élve – „jobban tenghet, aki alattomos"?

Nekem tizenkilenc éves koromban saját, kertes házam volt Pesterzsébeten!

Igaz, a kicsit?l is kisebb, de volt. Nem kaptam – megkerestem. Az is igaz, hogy csak egy hónapig volt meg, mert mintegy nászajándék gyanánt vettük a feleségemmel, aztán egy hónap múlva visszajátszotta a régi tulajnak és megszökött az éppen ügyeletes bikájával. Én meg mehettem a munkásszállóra, mert akkor még volt ilyen lehet?ség.

Kés?bb, amikor a lakásért kapott pénzt eltapsolták, és a fiúja kirúgta, újból összejöttem az asszonnyal. Akkor még nem tudtam, vagy csak nem akartam felfogni a régi bölcsességet: amelyik kutya egyszer átússza a Tiszát, az megteszi máskor is.

Aztán katona lettem, kés?bb B.M.-es (rend?r). A VI. kerületi Benczúr utcában laktunk, a Minisztertanács elnökével, a Fock-villával „srévizavé". Kés?bb kissé arrébb költöztünk a Munkácsy utcába a Szovjet nagykövetség szomszédjába (oda sem költözhetett bárki, hiszen nagyon féltették az „elvtársakat"). Innen lettem hajléktalan, igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mondhatni, a fels?bb régiókból zuhantam a pocsolyába, annak is a legmélyére, a posványba.

Ez igen!

Óriási szerencsém viszont, hogy talán csillagjegyemb?l fakadóan (halak), ahogy tanult kollégám – Leleszi Balázs Károly is leírta -, minden élethelyzetben feltalálom magam.

Foglalkozásaimat tekintve voltam; pincér, metró-forgalmista, rend?r, tejcsarnoki és egyéb culáger, konyhaf?nök, biztonsági ?r, pék, pártház gondnok, tanyacs?sz, és voltam mór, aki megtette kötelességét, etc… Hasznát vettem a sokoldalúságomnak és képesítéseimnek, hiszen szinte minden munkát el tudtam vállalni.

 

Én is voltam a tizennégy év alatt- más hajléktalanokhoz hasonlóan – hónapokig részeg. Olyan szinten, hogy képtelenség volt velem kommunikálni. De rájöttem, ez sehová sem vezet. Úgyhogy mint akaratos, nyakas kun gyerek kezdtem mindent elölr?l. Én is jártam guberálni, kukázni, gombát szedni stb. Nagyon el kell találni a tempót, ha ki akar mászni az ember, mert itt nagyon lassan jönnek az eredmények. Ha görcsösen akar a hapsi, egy id? után besokall, elveszti a realitásérzékét, aztán jöhet Kiskovácsi, vagy „Lipcsi".

Kimondhatatlanul sokat köszönhetek a Menhely Alapítványnak, azon belül a Fedél Nélkül-nek, hiszen ?k adták meg a lehet?séget els? írásaim közlésére. És persze nem hagyhatom ki azokat a „régi motorosokat" sem, akik a hegyoldalban, a szakadó havas es?ben tartották az írógép, és a fejem fölé a nejlont, hogy meg tudjam írni dolgozataimat.

Én ezt azzal igyekszem meghálálni, hogy immár lakástulajdonosként, és kitüntetett újságíróként, továbbra is segítem a hajléktalanokat, és a Menhely Alapítvány munkáját. Most ott tartok, hogy van egy jó munkahelyem, t?rhet? fizetésem, és egy áldott jó f?nököm, aki engedélyezte, bármikor odajöhet hozzám bármelyik hajléktalan, ha ügyes-bajos dolgaiban megakad.

 

 

 

 

                                                                                                                            Szappanos Lajos

Legutóbbi módosítás: 2007.07.18. @ 18:06 :: Szappanos Lajos