Bonifert Ádám : Hány élet van egy ÉLET-ben? (4)

IV. Befejez? rész: – Két levél és Epilógus

 

 

Pár hónap telt el. Az ügyvéd számos megbízatást teljesített, volt elég munkája. Aztán egy napon a postájában szürke boríték akadt a kezébe. Mikor felbontotta, gépelt levelet talált benne.

 

Tisztelt Uram!

 

Dr. Kamarás Géza vagyok. Személyesen még nem találkoztunk, de a feleségem járt Önnél a válási szándéka ügyében. A feleségem elmesélte az Önnel folytatott beszélgetéseit, az Ön álláspontját a házasságunk állapotáról és a megoldásról. Nem gy?zte meg ?t teljesen, de megingatta korábban szilárdnak hitt véleményében. Szeretném megköszönni Önnek, hogy nem a megbízás mindenáron való megszerzése vezette álláspontja kialakításában, hanem magasfokú empátiával beleérzett két ember egy életet átível? kapcsolatának rejtelmeibe.

 

Ezért érzem emberi kötelességemnek, hogy tájékoztassam Önt, sikerült "legújabb életünket felépíteni", hogy feleségem kedvenc kifejezését használjam. Megtaláltuk azt az életformát és gyakorlatot, amely megfelel mindkett?nknek. Higgye el, nemcsak kevesebb történt egy válással, de kaptunk Önt?l valami emberi többletet is.

 

A feleségem nevében is köszönetünket fejezem ki.

 

Tisztelettel

Dr. Kamarás Géza

 

Az ügyvéd egy pillanatig nem azonosította a levélírót. Aztán eszébe ötlött az a különleges asszony, felidézte arcát, megjelent el?tte a kifejezés, amit utolsó találkozáskor a szemében látott. Kissé csalódott volt, mert azt várta volna, hogy a n? jön el és személyesen is elmondja a történteket. De így is jól esett, hogy a házaspár fontosnak tartotta beszámolni személyes dolgaikról.

 

Aztán ismét múlt az id?. Talán egy év telt el, amikor újabb levelet kapott. Keskeny, elegáns borítékban egy finom zsinórírással írt levelet talált. Az írást megismerte, egy szürke füzetet olvasott valamikor ezzel a fajta írással. Miel?tt elolvasta volna, felidézte magában a n? arcát, beszélgetéseiket és hirtelen rájött arra, hogy örül az újabb híradásnak.

 

Tisztelt Ügyvéd Úr!

 

Megpróbáltam, nem sikerült. De már nincs er?m elindítani a válást. És már értelmét sem látom. Ön bizonyára legjobb meggy?z?déssel ítélte meg a helyzetemet úgy, ahogy megítélte. Talán legjobb szándékú volt a tanácsa is. De eredménytelen tanács volt.

 

Tudom, hogy a férjem írt Önnek levelet. Nem tudom mit írt, mert nem mutatta meg, de bizonyára nem azt közölte Önnel, ami a valóság nálunk. Nincs felépített új élet, csak a régiek romjain létez? vegetálás. Úr és rabszolgan? viszonyában létezünk, és már nincs lehet?ség ezen változtatni. Elszalasztottam azt a pillanatot, amikor még volt bennem er? a másításra. Már nincs meg ez az er?. Már nincs cél, nincsen terv, nincs semmi, csak az üres napok, a kiszolgáltatottság. Nem ilyen öregkort gondoltam magamnak

 

Az elszalasztott pillanatért Ön is felel?s. Nem érzett bele a valós helyzetbe, csak az általános típusos megoldást tartotta a szeme el?tt. Nem empátiát mutatott, csak valami távoltartást. Számomra a dolgok véget érnek.

 

Önnek azonban jobban kell figyelnie a ki nem mondottakra is, ha a jöv?ben valaki hasonló módon Önhöz fordul.

 

Isten Önnel.

 

Aláírás nem volt. De anélkül is tudta, ki üzent neki. El?kereste a nyilvántartóból a kartotékot, megnézte rajta a n? telefonszámát. Tárcsázott. Kicsengett, de nem vették fel. Várt egy kis id?t, újra tárcsázott. De nem volt szerencséje.

 

Este még néhányszor próbálkozott, majd másnap reggel is tárcsázással kezdte a napot. A vonal másik vége azonban néma maradt. Amikor kinyitotta az újságot, az egyik hírt riadtan olvasta el és furcsán dobogott közben a szíve.

 

" Holtan találták lakásukon Dr. Kamarás Gézát és feleségét. Halálukat a rend?rség megállapítása szerint önkez?ség okozta. Feltételezhet? azonban az is, hogy a feleség pisztolylövéssel végzett a férjével, majd önmagát is lel?tte. Búcsúlevelet nem találtak. A vizsgálat még tart."

 

Az ügyvéd döbbenten ült, kezében az újsággal. Mi történhetett? Igaz, a tegnap megkapott levélnek volt valami búcsújellege, de ilyen megoldásra mégsem lehetett gondolni. Rossz érzések kerítették hatalmukba, amelyek sem aznap, sem a következ? napokon nem múltak el.

 

Pár nap múlva felhívta egyik nyomozó ismer?sét a rend?rségen. Érdekl?désére megtudta, hogy nem állapítható meg egyértelm?en, hogyan történt a tragédia. Mindkett?jük kezén l?pornyomokat találtak, mindkett?jüket olyan közelr?l és olyan szögben érte a lövés, amely az önkez?ségnek megfelelhet, de lehet idegenkez?ség is. Összesen öt lövést adtak le a fegyverb?l, melyb?l egy a férfi szívét, egy az asszony fejét érte, három töltény pedig a szobában a falakból került el?. Lehetséges, hogy a három lövés esetleg a menekül? másikra irányult, de nem találta el. Lehet az is, hogy el?bb az egyik l?tt a másikra, de nem talált, majd az illet? elvette a fegyvert, és ? fejezte be a lövöldözést, de ? már véglegesen. Nem zárható ki, hogy próbalövések után el?bb egyikük végzett önmagával, majd a másik követte egy saját magára irányuló lövéssel. A szakvélemények megoszlanak az eset rekonstruálásában. Lehet kett?s öngyilkosság, de lehet gyilkosság is, ahol a tettes bármelyik áldozat lehet. A vizsgálatot azonban lezárták, mert a boncolás sem vezetett eredményre, tanúkat pedig nem találtak, akik valami magyarázatot adtak volna.

 

A szomszédok szerint visszavonult életet éltek, vendégek nem jártak hozzájuk, rokonaik nem voltak. A férfi járt bevásárolni, az asszonyt jó egy éve nem is látták kilépni az ajtón. A lakótársak azt gondolták, hogy a n? beteg, vagy mozgásképtelen. De a férj nem adott magyarázatot, ha a felesége iránt érdekl?dtek. A lezárt vizsgálat után a temetésr?l hivatalból gondoskodtak. De a kérdés nyitott maradt: ki l?tt el?ször, vagy ki l?tt egyáltalán?

 

 

Epilógus

 

Aznap is, mint már pár nap óta, rossz estéje volt. Elbizonytalanodott abban, amit korábban szilárdan vallott. Azt a véleményét, hogy nincs elveszett helyzet, és mindig található reményteli kiút, ma már kissé bizonytalanul érezte át. Talán mégis lehetnek olyan élethelyzetek, amikor szakítani kell a szálakat? Mégsem lehet mindenre érvényes szabályokat alkotni, mert az élet ezeket felülírhatja? Hibázott-e, amikor Kamarásné kérését elutasította és segítség helyett rossz tanácsot adott neki? De valóban rossz volt-e a tanács? Érezze-e vétkesnek magát a halálesetben? És elképzelhet?-e a kett?s öngyilkosság? Az ügyvéd számos variációt el tudott képzelni, ezt a legkevésbé, de kizárni nem tudta ? sem.

 

Nem akarta, valójában nem merte megválaszolni a saját kérdéseit. Nagyot sóhajtott és órákig ült a fotelban, majd lefeküdt, de gondolatai még sokáig elárasztották és sodorták magukkal. Annyit azonban érzett, hogy holnaptól bizonyos értékelvek benne is átalakulnak. És ezen egy kissé elmosolyodott. Hát hetven éves korában is rájöhet az ember bizonyos tévedéseire?

 

Pár hét múlva az ügyvéd kiment a temet?be, ahol megtudakolta a Kamarás házaspár sírhelyét. Egyszer? sír, volt, a temet? távolabbi részében. A sírk?re csak a neveket és az évszámokat vésték fel. Az ügyvéd letette a kis koszorút a sírra. Megigazította a szalagot, amelyen csak ennyi állt:"Bocsánatot kérek"…

 

 

/Vége/

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bonifert Ádám
Szerző Bonifert Ádám 311 Írás
Álmodó realista vagyok, a magam módján írogató ember. Szeretem a baráti hangulatú, egymást segítő alkotó közösségeket, nem szeretem a marakodást és a klikkszellemet. De az értelmes vitákat elfogadom.