Megláttál, s mintha
kovakővel csiholt szikra
lobbant volna lángra,
beléd hasított a szeretni
vágyás-várás álma.
Te égig érő,
szenvedélyes vulkán!
Lángnyelveid
körbenyalogatják
kicsi, remegő testem,
miközben sziporkázva
ostromolsz, becézel,
hogy bocs, de
BELÉD SZERETTEM,
igen, így nagybetűvel.
Rám vártál és
csodálatos vagyok,
hogy aztán tovaszálljon
a színes álom,
a felszínes illúzió,
s maradjon az álomba
ágyazódott vágy,
a bolondulásig
reménybe vetett hit,
a menekülő lávafolyamból
megkövesedett találkozás.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:48 :: Szabó Edit Irma