Lilly : Mondóka

2007.02.08. Lilly Egyéb 1

Elolvasta: 195 533

Nyomtatás

Egy kicsit kifordítom-befordítom, mégis, ill. mégse…

Tekeredik a kígyó
B?röd akar lenni

Hátadon a zsákom
Zsákomban a mákony

Ec-pec ki lehetsz
Holnap után de szeretsz

Mese mese mátka
Pillangó a sárba’

Nem kell menni pincébe
Nagyon dideregni:

Hinta-palinta
Régi duma nincs lakoma

Répa retek mogyoró
Kihalóban a rigó

Süss fel Nap fényes Nap,

Volt egyszer egy ember….

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:48 :: Lilly

20. századi anzix

2021.08.31. Tóth Gabriella Zsuzsanna Adoma 1

Nyomtatás

Elolvasta:
38
Nyomtatás

A 20. század elején a falvak népe még hitt a boszorkányokban. A fosztóban rémtörténeteket meséltek egymásnak az asszonyok. A gyerekek félve bújtak anyjuk szoknyája mögé. Egy tizenéves levente is volt közöttük, ő is hallgatta a mendemondákat. Sötétben ment haza. Egyszer csak lerepült fejéről a sapkája. Lélekszakadva futott hazáig. Egy szemhunyásnyit sem aludt. Alig várta a pirkadatot. Aztán hősiesen elindult a tett helyszínére. Messziről látta, hogy a sapkája hintázik egy szárítókötélen. A sapka gombja akadt bele. Többé már nem félt a boszorkányoktól, hiába is riogatta bárki.

Annus évente kipottyantott egy purdét. A sok éhes szájat betömni nehéz, hát minden nap sorra járta a házakat kenyérért, ezért-azért koldult. Cserébe titkot mesélt a halálgyárról, oltott meszes gödrökről, emberi csontból készített fésűkről. Na és a szappan a szappan…
Annus összes rokona odaveszett. Neki szerencséje volt, jöttek az oroszok.
Én anyámtól hallottam a szörnyűségeket, ki tudja hányadik szájból. Zsidó sors, cigány sors. Jobbra érdemes emberek sorsa. Pszt!

Játék a szavakkal-3.

2007.09.28. Dvorák Etela Vers 7

Nyomtatás

Elolvasta:
50
Nyomtatás

Vágyak

Vadvirág voltam,

Virágkoszorúban.

Vörös virradatkor

Vágytam valakire,

Vártam valamire.

Viharos világod

Vonzott végtelenül.

Vad vágyaim végül

Így váltak valóra.

Végzetes vonzalom,

Veled vállalom.

Apám utolsó meséje

2007.09.28. Szilágyi Hajni - Lumen Vers 19

Nyomtatás

Elolvasta:
49
Nyomtatás

A május illatát az est magába zárta,

az ezüsthold szemeit nyitogatva

nyújtózott ki a fekete égbolton,

árnyjátékba kezdtek a sárga csillagok,

te csendben az ágyam mellé ültél,

s törékeny szárnyú álmokról meséltél.

Elmesélted, hova repülnek az angyalok,

a felhők miért vitorláznak az égbolton,

egy csillag hány fénnyel lobog,

és a vénhold miért nem mosolyog,

mikor a nap lábujjhegyen előoson.

Gyermekként elbűvölten hallgattam

álomba ringató, gyönyörű szavaid.

Kértelek, maradj még!

Mesélj nekem arról,

miért az égből hull a táncoló hópehely,

miért, nem hóvirágsziromként olvad szét

mikor fényes-csillagként kezeimre ér.

Te rám mosolyogtál, szemedben

ott volt ezer könny harmatos cseppje,

annyit súgtál, halkan hozzám bújva,

kislányom, ők a fodros hópiheruhába bújt,

felhőkön táncoló fehér angyalok,

akik majd vigyázzák

minden ébredésed és álmod.

Akkor még nem tudtam,

ez volt az utolsó meséd.

Szemeim lehunytam,

te betakartál,

szorosan öleltél,

jó éjszakát kívántál,

és

kilépve szobámból,

az álmaimat rám zártad,

soha…

soha többé

nem láttalak…

Újból itt ülök gyermekéveim szobájában,

csak az emlékek rajzolnak mosolyt falaira,

képeid két kezem közt szorítom,

és a virradat gyújt fényt arcodon…

hangod nélkül némán szól minden képkeret,

hisz’ utolsó meséd nem fejezted be,

soha nem…

Csillagfényem

2007.09.28. Tarány Sándor Vers 10

Nyomtatás

Elolvasta:
52
Nyomtatás“fejem kezedbe hajtom, arcomat hajadba fúrom…”
Lelkünk már rég összeért
együtt lüktetett az ér
a test mit sem sejtett,
míg papír és a kéz
már szebbnél szebb
dalt regélt

tudnám veled, éjszakákon át
hallgatni a tücsök dalát

merengni messzi csillagfényeken
holdezüstös éjeken

fejem kezedbe hajtom,
arcomat hajadba fúrom,

s lényed csillagfátyolán át
újra halljuk a tücsök dalát

A nanopitekusz

2007.09.28. dr Bige Szabolcs- Sci-fi 4

Nyomtatás

Elolvasta:
62
NyomtatásKomolytalan, de mégis vedd komolyan! *

A nanopitekusz a szavanna feliratú terepasztalon található. Érdekes faj. Egyedei magabiztosan mozognak két lábon, kezüket eszközök fogására használják, melyeket maguk készítenek. Fegyvereik is vannak. Én „hajító vesszőnek” neveztem el ezeket. Fából faragják hegyesre. Kellemetlen sebeket ejthetnek vele.

Magam is tapasztaltam.

A napokban egy fát akartam az ösvényükről elmozdítani. Segítő szándékkal, de beledöftek az ujjamba kétszer is a hegyes pálcikáikkal. Mikor elkaptam a kezemet az egyik még ott fityegett az ujjamba szúrva. Visszanézve a nanopitekuszokra láttam, odatódultak az elmozdított fához és az alatta levő férgeket szedegették össze szorgalmasan. A legtöbbet azonnal megettek, de voltak köztük néhányan, akiknek az oldalán bőrtarisznya lógott. Ebbe gyűjtötték, amit nem ettek meg ott helyben. Figyeltem, hogy a tanyájukra vitték azok számára, akik ott maradtak.

Közben nagyon elkezdett fájni a megszúrt kezem. Kihúztam a vesszőt és bementem a doktorhoz.

Először a vesszőt kezdte tanulmányozni, de mondtam, hogy fáj a szúrás helye, és hogy az a pálcika nem fut el, inkább a sebemmel törődjön.

Úgy is tett. Megnézte, megpiszkálta a sebet, váladékot is vett, majd bűvölni kezdte a számítógépét, hümmögött és leemelt a polcról egy megsárgult régi könyvet. Miután azt végiglapozta, felhívta a gyógyszer ellátót. Ismeretlen nevű gyógyszert rendelt „sürgős” megjegyzéssel. Mintha a „penicillin” kifejezést hallottam volna, ahogy rendelt, de nem biztos, hogy jól jegyeztem meg.

Rákérdeztem, és a doktor megmagyarázta, hogy nekem a sebekben gennykeltő kórokozók vannak. Mondta a nevét is, de nem értettem jól és hogy már rég kiirtották ezeket. Több száz éve!

Egyedüli szer, ami hat rájuk csak az, amit most rendelt meg. De azt sem forgalmazzák már évszázadok óta. Most a gyógyszer-bankból küldenek.

Mialatt beszélgettünk meg is érkezett a „penicillin”. Milyen furcsa dallamos szó! Azok a régi emberek biztos ilyen szép dallamosan beszéltek…

A doktor a sebeimet kimosta, gyógyszert tett bele, meg kis műanyag csövecskét, össze ne forrjon idő előtt, beadta az orvosságot.

Az elkülönítőben kellett maradnom, amíg biztosan kiirtják szervezetemből azokat a veszélyes kórokozókat.

Naponta négyszer kaptam penicillint, és kétszer kötözték át az ujjaimat. Három napig tartott a tortúrám.

Közben persze nem tétlenkedtem. Jelentést készítettem a történtekről a hatóság részére, utasítottam a munkatársaimat, hogy fedjék le burával a telepet és, hogy csak manipulátorral nyúljanak be, ha valamiért szükséges.

A doktor is megvizsgálta a szúrószerszámot, ami a sérüléseimet okozta. Állati eredetű vérnyomokat talált rajta, ami azt jelenti, hogy azelőtt már használták.

Hallatlan dolog!

A nanopitekuszok nem ismerik az egyszer-használatos eszközöket…

Szivárvány meséi – Bevezet?

2007.09.28. Helen Bereg Egyéb 0

Nyomtatás

Elolvasta:
49
NyomtatásMesét kedvel? feln?tteknek

El?szó

Egyszer volt, hol nem volt, de volt az biztos, mert akkor nem írnék róla, élt egyszer egy tündér valahol ott az üvegcipell?n túl. Szivárványnak hívták. Nevét onnan kapta, hogy mikor megszületett egy szivárvány jobb csücske pont megbirizgálta az orrocskáját, amire tüsszentett egy hatalmasat. ?tündérsége nagyon szegény volt ám, nem olyan, mint az Árgyílusbeli tündérek! Szegények voltak a szülei. Nagyon szegények. Mikor összeházasodtak, annyijuk volt, ami rajtuk volt. Béreltek egy picike tanyát a semmi közepén, és dolgoztak látástól baracklevélhullásig, hogy megéljenek és a kis tanyát meg tudják venni. Ez a tanyavilágban állattartást, a földeken való kemény munkát, a termés feldolgozását jelentette. Az aratógép mellett a gép töltését, zsákolást, kévekötözést. Mindegyik emberpróbáló nehéz munka.

Egy évre a házasságkötésükre született meg Szivárvány. Kis gömböly? baba volt. Már akkor is mosolygott a szeme, hogy elb?völte, aki csak ránézett. Beleszületett a nagy aratásba. Akkortájt nem volt bölcs?de, meg szülési szabadság. Anyukája fogta, és magához kötözte, és ment az aratógéphez. Nem lehetett megállni. A kemény munkának, a plusz tehernek meg lett a következménye: viszeres fájó, lüktet? lábak, meghajlott gerinc. Eltelt fél év, Szivárvány már tudott ülni, mert er?s kis gombóc lett, aki a töltött káposztát két kézzel tömte magába, a szalonnás katonákról lelopta a szalonnát. Már nem bírta az anyukája gerince, hogy magával vigye a munkába. Nem maradt más, mint kikötözni az asztal lábához. El?ször Szivárvány végigsírta az órákat, de utána megszokta, és beleivódott a végtelen türelem, a bizakodás, hogy minden rossznak vége lesz egyszer, addig pedig meg kell próbálni boldognak lenni azzal, ami van. Nem hiszitek, hogy így gondolta? Pedig így igaz. Elfeledtétek, hogy tündérpalánta volt? Érdekes, ha ma visszagondol azokra az id?kre, nem harag van a szívében, hanem melegség. Pici korától szerette a rét buja színvarázsát. Falusi lányként, sokszor csatangolt a réteken. Ha elfáradt, leheveredett, és bámulta a felh?ket. Fantasztikus élmény. Pillanatonként változó festmény, fantázialódító absztrakt m?vészet a kék, a szürke és a fehér ezer árnyalatával, keverékével.

Sokáig nem is sejtették, hogy Szivárvány egy tündér, mert gyerekkorában minden gyerek egy csoda, egy tündér. Mikor azután felcseperedett egyre többen kezdték keresni a társaságát. Akire rámosolygott, annak valahogy boldogsággal telt meg szíve, akit megérintett, annak csökkent a fájdalma. Szivárvány el?ször kételkedett a képességeiben, de ahogy n?t egyre nagyobb örömet jelentett számára, ha mosolyt csalt az emberek arcára. Nem hiszitek? Pedig így volt, és van, mert Szivárvány itt él köztetek. ?egy tündér, de még rajta kívül sok ezer tündér él a Földön, olyanok, akiknek nem Szivárvány a nevük, mert semmi csiklandozás nem volt, mikor megszülettek, de azért járnak köztünk, hogy jelenlétükkel bearanyozzák a napjainkat, hogy szép legyen, boldog legyen.

Szivárvány ahogy járt kelt a világban, megírta a valóság meséit. Nem mindig vidámak, nem mindig szépek, ahogy az élet sem az.

Helen Bereg