Van Budapesten egy utca, amit Zsák utcának hívnak. Nem is egy, kettő. Az egyik a XVII., a másik a XXII. kerületben. Nos, az a Zsák utca, amelynek 3. számú házáról ez a történet szól, egyikkel sem azonos, sőt a Budapest, amelynek a területén található, sem mindenben egyezik az általunk ismerttel.
Ahogy az már házakkal lenni szokott, a Zsák utca 3.-ban is sokféle ember lakik. Itt van mindjárt egy albérletben Feri, a bölcsészhallgató. Feri huszonegy éves, és körülbelül félúton jár tanulmányaiban, de ismerősei egyáltalán nem biztosak benne, hogy el is kéne végeznie azokat. Az egészségéért aggódnak. Két-három vizsgaidőszakkal ezelőtt ugyanis Feriben elpattant valami a túlfeszített tanulás következtében, és azóta, különösen vizsgák idején, időnként úgy vezeti le a feszültséget, hogy kiáll az erkélyre, és elordítja magát:
– Komáromi Csipkés György! A büdös kurva anyádat!
Igazság szerint semmi személyes problémája nincs a terjedelmes életművet hátrahagyott református lelkésszel, többek között a Hungaria Illustrata szerzőjével (1628 – 1678. X.6.), de úgy esett, hogy éppen a róla szóló, a tankönyvben egyébként alig néhány sort kitevő tananyag olvasásakor következett be az a bizonyos elpattanás. A többi lakó eleinte kicsit félt tőle, de aztán megszokták, nem bánt senkit, ordítani meg ők is szoktak.
Vagy például Béla, akinek valamikor nagy álma volt, hogy egyszer róla nevezzék el az utcát. Azóta sem tett le erről. Hanem elfelejtette. Talán jobb is így neki, mert álma több ok miatt sem fog teljesülni. Egyrészt senki, néha még ő maga sem tudja a vezetéknevét, a Béla utca pedig kissé személytelen volna, hiszen csak az utcában három másik Béla lakik, másrészt életének negyvenhárom hosszú esztendeje alatt (amiből tizenegy még a többinél is hosszabb volt) semmi olyasmit nem csinált, ami miatt utcát szokás elnevezni valakiről. Legalábbis valószínőtlen, hogy a tény, miszerint halálával kimutathatóan csökkenni fog az országban a rövidital-fogyasztás, valamint hogy a kerületi kapitányságon a nyolc napon túl gyógyuló súlyos testi sértést bélázásnak hívják (továbbfejlesztett formája: „Vigyázzá' bazmeg, mer' megbélázlak!”), okot adjon ilyesmire.
Fölötte lakik Mekk mester, akinek ez természetesen nem az igazi neve. Nem is ezer-, csak cipészmester, illetve nyugdíjba vonulása óta már az se. Becenevét szüleinek, egészen pontosan annak köszönheti, hogy iratait immár hetven éve a Simek Elek név teszi, ha nem is legendává, de mindenesetre a két ügyfél között időt kitöltő, sőt sokszorosára nyújtó anekdoták egyikévé a kerület, a főváros, illetve az állam alkalmazásában álló különböző ügyintézők körében. Tudd hát, olvasó, hogy amikor hat órát vársz arra, hogy a hivatal az előtted várakozó húsz emberrel elvégezzen egy fejenként öt perces procedúrát, akkor a mintegy 260 percnyi plusz várakozásért részben néhai Simek Adolf (1915. VI.26. – 1945. I.12.), illetve néhai Simekné, született Berger Gizella (1922. XI.5. – 1945. I.12.) a felelős.
Van még a házban egy öregasszony is. zv. Kovácsné, született Berger Jolán (1924. IX.23. – 2002. II.6.). Igen, nincs tévedés. Ott van a házban. Senkinek nem tűnt fel, még a szag sem, mert a lépcsőházat egyébként is csurig tölti az elmúlás, és természetesen az emberi vizelet bűze.
Eddig a történet. Ártam 2005. június 29.-én én, Torma Péter (1983. III.8. – 20… … …).
