Elátkozlak, nap, te pengeujju vámpír!
Agyamból húzd ki aranymocsku körmöd,
pusztító fényedet, mivel letörlöd,
mit éjjelent' a szesz dalolva ránk ír!
Húzz el innen, menj, te is nyakalj szeszt,
hűs pince mélyén zöldeleg az abszint:
húzz belőle! Arcod majd tőle kap szint
(ahogyan Kosztolányi írja majd ezt).
Te meg mit olvasgatsz itt, jóbarátom?
Biztos zabálsz is közben! Szinte látom,
ahogy fogad között az alma hersed!
Na, hagyd ezt abba gyorsan! Rajta, kelj fel,
magamra hagyj e fájó, kába fejjel!
Nem olvashatod tovább ezt a verset!
