Valami furcsa változás történt az erdőben. A friss hajtások, amelyeket annyira szeretett Bugri, keserűvé keményedtek, Talpas ropogós füve sárgára aszalódott. Csak Kormos kedvenc bogyói virítottak a bokrokon egyre szebben. A fákról rozsdás levelek hullottak a földre, a táj ág-bogán ökörnyál lengedezett, s a Nap aranyszíne megfakult. A reggelek egyre hűvösebbekké váltak, nehéz köd ülte meg az erdőt.
A testvérek fázósan bújtak össze a kotorékban, alig fértek el benne. Vagy a kotorék ment össze vagy ők nőttek meg? Még a fölöttük ágazó vadbodza is elpártolt tőlük, egyre ritkábbak lettek a levelei. Anyjuk se járt már haza, máshol vert tanyát.
Gyakran elkóboroltak étel után kutatva. Bugri pedig el-eltűnt mellőlük, s csak a napkelte hozta haza. Aggódtak is miatta eleget a testvérei.
— Hol kódorogsz olyan sokat? — nyuszogták haragosan. — Ne feledd, mindig leselkedik ránk a Veszély.
Bugri csak nevetett rajtuk.
— Nagy vagyok, már nem félek,/ a Veszéllyel szembenézek — dudorászta vidáman. — Az erdő szélén finom csemegére leltem. Illatozó káposztásra!
— Káposztásra? — csillant fel Talpas és Kormos szeme.
— Este elviszlek oda, akarjátok?
— Akarjuk, akarjuk, hogyne akarnánk! — lelkendeztek a testvérek.
Azzal egymáshoz simulva boldogan elaludtak.
Alig pislogott a Hold fel az égre, amikor Bugri, Talpas és Kormos útnak indult csemegézni a káposztásba. Vidáman ugrándozva haladtak.
— Hú-hú… hú, Hú-hú… Hú-hú..! Óvatosabban nyulacskák! — kiáltott utánuk Bagoly néne.
De a testvérek izgalmukban meg sem nem hallották. Az erdő megelevenedett, halkan ropogott az avar, villogó szemek figyelték őket. Ilyenkor mozdulatlanná merevedve lapultak a földre. Aztán, uzsgyi! — rohantak tovább. Éhesek voltak, s korgó hasuk elfeledtette velük Veszélyt.
Gyérülni kezdtek a fák, világosodott a táj. Kiértek az erdő szélére.
— Itt van a finom káposztás! — visított fel önfeledten Bugri, s eszét veszítve rohant ki az erdőből. A testvérek utána. Nekiestek a káposztaleveleknek, degeszre tömték hasukat, s a mennyei illat teljesen elbódította őket!
Ekkor éles fényvillanás cikázott, majd irtózatos dörgő hang rázta meg a csendet. Bugri felugrott, de azon nyomban nagyot puffanva a földre zuhant! Talpas és Kormos rémülten menekült az erdő felé. Szívük majd kiugrott a helyéből! Még egy villanás és robaj követte őket. Az erdőszéli bokor alatt lapulva várták testvérüket. De hiába, nem jött.
A kétlábú Veszély pedig felemelte Bugri élettelen testét a földről, s a vállára vetve elindult a másik irányba.
Kormos és Talpas sírva, visítva rohant haza a kotorékba. Már csak ketten maradtak.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:11 :: Kádár Sára Hajnalka
