Győri Irén : Vica és Csin történetei — XIII.

Erdei tapasztalatok, titkok és furcsaságok, kiszagolások és még több rejtély XIII.

 

Megismertem az erdő vadjait. Még rókát is láttunk. A koma alig volt nagyobb nálam, és alaposan megnéztük egymást. Éppen egy elhullott madarat cipelt. Picur fegyelmét bámultam, én szívesen megkergettem volna, de nagyon nagy volt a friss hó. Picur szerint pedig azt nem parancsolta a gazda, hogy kapjam el a komát, neki is legyen egy jó napja. Péter bácsi azt mondta, ők a köztisztasági alakulat, akik az elhullott madaraktól, vadaktól megtisztítják az erdőt. Hasznot hajtanak, mert vigyáznak a vadállatok egészségének a megőrzésére. 

Már így, érett kutyaeszemmel tudom, nekem határozottan jót tett a téli nyaralás, mert okosodtam. Tapasztalatokat szereztem. Nagyon szerettem volna látni a sípályát is, de oda én nem jutottam el. Balesetveszélyes terület. Fő a szabályok betartása. Így csak Vicuska élményeiből ismertem meg a lesiklás örömét. Szinte éreztem, amint a szél elsüvít a fülem mellett, és magamban derültem, elképzeltem, hogy milyen muris lenne, ahogy a füleim, mint zászlók lobognak a szélben.

Egyik nap szép napsütéses idő volt, én kint a ház előtt hevertem egy nagyobb hóbuckán, nem volt éppen semmi dolgom. A fenyves illata átjárta a tüdőmet. Picur valahol őrjáratozott, nem mentem vele. Nem zavartam munkája közben. Azt tudom, ebéd után voltunk. Nagyi nagyszerű ennivalókat készített, és egészen felhizlalt, mert olyan nagy adagokat adott, hogy kezdtem vastagodni. Mami mondta is, Mama túleteti Szilvesztert, és elhízik, de Nagyi azt válaszolta, ide kell a kalória. Ha hideg van, akkor enni kell! Azon a bizonyos napon az egész család együtt volt. Vica még pizsamában, Mami és Nagyi a konyhában valami titkos összeesküvést szőttek, mert mindenkit kizártak.

— Valami készül a laborban — mondta Péter bácsi —, boszorkányok keverik a bájitalt, vagy éppen arról tereferélnek, melyik irányba repüljenek el a seprőjükön. Csak azt nem tudom, a növendéket miért nem vonták be a tanácskozásba.

Vicuska szégyenlősen mondta.

— Csak azért, mert elaludtam. Azt mondták várjak most már, mert dolguk van. Ne tartsam fel őket! — tette hozzá kis nehezteléssel a hangjában.

— Dolguk-dolguk, azért enni adhattak volna — dohogott Péter bácsi, de látszott rajta, hogy az egész titkolózás tetszik neki.

— Apa hol van? — tekintett szét Vicuska megilletődötten.

— Őt beavatták, ő lett a fő boszorkánymester! — jelentette ki az én kedves vendéglátóm keskenyre húzott szemekkel, mosolygós szájjal.

Az én orrom az sokkal többet tud, mint gondolnátok, én kiszagoltam, hogy az amúgy is illatos erdészlak most olyan szagú lett, mintha beköltözött volna az egész erdő a lakásba. Fenyő és gyanta, valami kimondhatatlanul kellemes és egyben fanyar faillat vegyült. Később az egészhez édes cukoré és a kutyaorrnak mindig kellemes, sülő húsé keveredett az egésszel valami mennyei illat kavalkáddá. Hát szerintem, ezekért a szagokért érdemes élni, na persze akkor, ha azok forrását is megkóstolhatja az, aki megmártózott a mesés illatárban.

Nekem, apró kiskutyának sokat jelentenek a szagok. Ez az illatba öltöztetett nap pedig azt sugallta, hogy valami ünnep készülődik. Olyan ígéretes ünnepszagú volt az egész erdő, a ház, még az idős vadász keze is. Nekem nagyon tetszett, amikor egyszerűen felemelt. Elfértem az egyik térdén. A kidolgozott kezét szagolgattam, és az olyan fenséges volt, hogy felért egy könnyű reggelivel. Valami mesés hús és kellemes füst érződött rajta. Észrevette, hogy megmozdult az orrom hegye, akkor az ujjával a szája elé mutatott.

— Pszt, nem áruljuk el a meglepetést!

Én értettem a szóból és befogtam a számat.

— Okos a kiskutyád, kislányom — mondta Vicuskának Péter bácsi.

Vicuska szeme szeretettel simogatott végig, és én azt sem tudtam, melyiket szeressem jobban. Annyira, de annyira boldog voltam. Éreztem, nagy nap kezdődött el. Arra is rájöttem, az én drága barátomért történik ez a nagy titkolózás. Valami még ma történni fog, amit akkor én csak éreztem, de nem tudtam. Most már mondhatom, kiszagoltam!

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.26. @ 08:14 :: Győri Irén
Szerző Győri Irén 180 Írás
2002. óta élek Battonyán. Az írás és olvasás nekem olyan mint a levegő, hiányában megfulladok! Szeretem a tornyot, és benneteket. Ez a világ legjobb menedéke!