A temető sárga földje,
Beleragadt a cipőmbe,
Bétettem a sifonaljba,
Többé nem húzom lábamra.
Ha mesélni tudna nyelve,
Mutogatni a fűzője,
Elmondaná víg életem,
Azt, mikor még legénykedtem.
Táncoltam, vertem a sarkát,
Míg Ő nyelte a bál porát,
Torkos kedvel ittam a bort,
Fele fényes orrára folyt.
Kicsit pihent a templomban,
Míg Istenhez imádkoztam,
De már éjjel hajlott talpa,
Menyecskék után szaladva.
Volt ím, hogy Őt futtatták meg,
Mikor legények kergettek,
Fázott hóban, száradt nyárban,
Ázott az utcám sarában.
Szívemmel örömmel dobbant,
Reszketett mikor búsultam,
Megfáradt akár gazdája,
Kitört, elnyúlt, kopott szája.
Utoljára ma vettem fel,
A temetőbe kísért el,
Hazaballagtunk mi ketten,
Elbúcsúztunk…, újat vettem.
De ez már egy kicsit lusta,
Lassabban megy, nem táncolna,
Nem szalad a mulatóba,
Utam öregesen járja.
Legutóbbi módosítás: 2014.12.07. @ 12:21 :: Thököly Vajk