kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.”
( J.A. )
jár kel lent fent kint bent
kifordít megtart elenged
és én csak ordítom
suttogom arcát karmolom
szavakkal versekkel
húsába vájok a jelennel
csontját töröm elgáncsolom
de ő feláll újra és újra
nem kérdez nem válaszol
együtt hallgat az éjszakával
a hajnallal lent fent kint bent
temet betakar kitakar kikapar
föld alól fák odvából
szétszed elrejt és újra hallgat
az éjszaka beleharsog
a szívembe magamra húzom
félelmeim ágy alá bújik
velem a konok fattya
lehunyja szemét az álmos
város a csönd mély és halálos
mint egy néma késszúrás
mint egy őrült pengevágás
elvérzik minden holnap
ami lehetett volna egy ma
egy tegnap alvadt szavak
tapadnak számra halálig
szívverés ólomnehéz
éjszakákban bomlik a hajnal
a reggeli csendben szakad
a fényfonál a világnyi veremben
de ő csak hallgat kívül belül
kifordít megtart szorít
néha elfelejt néha megkeres
jár kel fel lent fent cibál
hordoz elnyű felvesz levesz
mint egy kinyúlt pulóvert
kapaszkodik belém a hallgatásba
összegyűr és nem enged már
évszakot vált a hideg képzelet
fecskék költöznek a téli kertbe
hangosan pereg a perc lángol a nyár
félig telt félig üres harmóniák
a meddő tél magányos ölében
Legutóbbi módosítás: 2014.12.07. @ 12:22 :: Szilágyi Hajni - Lumen
