Teste? Mint az érett nőké –
karcsú derék hosszú nyakkal.
Kurta lába állítható:
másfél arasz – szárny-csavarral.
Lelke rezdül négy fém húrtól,
hangja bársony, messze zengő…
Bár, ha szenved – vonók alatt –
recseg, mint a hasadt teknő.
Szólhat bár, mint mászó gyermek,
anyaölbe, aki vágyna,
s szólhat úgy, ha Jacqueline du Près
élő varázslattal játszva
átírja Bach szonátáit,
Elgar, Dvorák versenyművét!
Aki hallja, felejthet-e
komoly, sejtig ható zenét?
Három hónap – volt kezemben,
támasztotta bal vállamat.
Önbizalmam, hajh, megrogyott
a tanári kőszív alatt.
Magas mérce – koravénség?:
Jenő bácsi megabriktolt.
S Casals helyett népdal és tánc
mások jó kezére bízott.
Harminchat ritka év telt el,
újra csellót ölelhettem,
és azt, aki játszott rajtam –
biz’a feleségül vettem!
Mezítlen volt olykor-olykor,
gordonkához combja tárult…
Tágas szobánk zengve zengett
és a lelkem nyitva ámult,
míg a kottafejek hada
Corellit vagy Bachot hívott,
a rés mögött – fazonra nyírt,
vulcanusok heve izzott
hosszúra nyúlt nyárestéken –
egy szál mécs volt a kandallónk –,
s vályogfal közt az áhítat
emelte a kottatartót.
Elváltunk – mint tévútjaink.
Karmikus súly volt e teher…
Pár filmkockát ím, így őriz
oldalbordám s a Grál-kehely.
Legutóbbi módosítás: 2014.09.05. @ 17:21 :: Pásztor Attila - Atyla
