Be szép is még az a porta,
ahol a padláda szolga,
amikor summáját mondja,
szívemet, ím megringatja.
…
Látom magam, gyermekkorom,
hányszor gubbasztottam azon,
háton, hason, ülve, állva,
mezítlábon táncot járva.
Volt rajta hely a világnak,
télen-nyáron nagy csodáknak,
a frissen sült lágy kenyérnek,
disznótorkor az edénynek,
szüretkor vesszőkosárnak,
névestéken sok barátnak,
aljában a szőttes zsáknak,
fiókján festett virágnak.
Hallgatta a nagy vitákat,
megbékélést, halk imákat,
altatót dúdolt támfája,
puha lett kemény deszkája.
Néha billegett négy lábon,
Mi volt hajdan? Ma is látom
anyámmal zöldséget vágni,
apámmal cigarettázni,
nagyapámmal kalapjába’,
ahogy bort tölt poharába,
nagyanyámmal, ősz hajával,
kezében a bibliával.
Mellette dédunokája,
doromboló kismacskája,
miként felugrik a padra,
várja, hogy megsimogassa.
Pokróccal fedtük hétköznap,
szép varrottassal vasárnap,
velünk ünnepelt és gyászolt,
emberöltőkön támasz volt.
…
Oly kevés már az a porta,
ahol a padláda szolga,
amikor summáját mondja,
szívemet, ím megringatja
Legutóbbi módosítás: 2018.02.15. @ 18:59 :: Thököly Vajk