Bárányi Ildikó:
CREDÓM
Hiszek az emberben, mindenható voltában, jónak és rossznak hordozójában
Hiszek a Gondolatban, Ő egyfiában, a mi Urunkban,
ki fogantaték minden ép agyban, születék alkotási kínban,
s kínzaték évezredek hosszú során, nem csak Poncius Pilátus alatt.
Életkereszten megfeszíttették, előítéletben meghal, s a beteg agyban eltemettetik.
Alászáll a butaság poklára, s feloldozást nyer a szenvedés tisztítótüzében.
De minden három hónapos csecsemőagyban feltámad újra,
S jogot követel magának ítélni eleveneket és holtakat.
Hiszek a Humanitásban.
Az Emberi Lélek ellen elkövetett bűnök megbocsájthatatlanságában,
Az élethez való jog egyetemességében, a természetes halál szükségességében,
S a nemzedékváltás örökéletében.
Élete 77. évében elhunyt Bárányi Ildikó temesvári orvos, író, a Máltai Segélyszolgálat temesvári fiókszervezetének az alapítója, elnöke, a bánsági magyar közélet kiemelkedő alakja – közölte honlapján a segélyszolgálat.
Bárányiné László Ildikó magyar orvos, orvosi szakíró, publicista 1937. június 8-án született a székelyföldi Csíkcsicsón. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem általános orvosi szakán szerzett diplomát 1960-ban.
Dr. Bárányi Ildikó 1937. június 8-án született Csíkcsicsón (Hargita megye). A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen általános orvosi szakon szerzett diplomát (1960). Ezt követően körzeti orvos Krassó-Szörény megyében, főorvos Vöröscsárdán. 1991-től a Máltai Segélyszolgálat önkéntes vezetője, a temesvári fiókszervezet alapítója és 1991 óta elnöke. Férjével, Bárányi Ferenc orvos-íróval, korábbi romániai egészségügyi miniszterrel jelentős szerepet vállalt a bánsági, temesvári magyar közélet szervezésében.
Gazdag írói munkássága ismert határon innen és túl. Rendszeresen közölt egészségügyi szakcikkeket, karcolatokat, novellákat, publicisztikai írásokat több folyóiratban (Szabad Szó, Heti Új Szó, Utunk, Előre, Lépcsők, Nyugati Jelen), továbbá számos könyv szerzője. Tagja volt a Romániai Írószövetségnek, a Magyar Orvosírók Szövetségének, a Magyar Egészségügyi Társaságnak, a Segítő Jobb Egészségügyi Humanitárius Alapítvány Temes, Hunyad és Krassó-Szörény megyei megbízottja (1993–2007).
Első írását 1963-ban az Utunk közölte. Pedagógiai célzatú elbeszélései, humoreszkjei, tájékoztató szakcikkei jelentek meg a napilapokban. 1967-től a temesvári Szabad Szó „Az orvos válaszol” c. heti rovatát szerkesztette.
1989 után a Franyó Zoltán Irodalmi Körben és főleg a szeretetszolgálatban működött.
Szakmai elismerései: Dank und Anerkennung Malteser Hilfsdienst ezüst emlékérem (2000), arany érdemérem (2006), a Romániai Írószövetség Temes megyei fiókszervezetének prózai díja, Apor Vilmos Bronz Érdemérem – A magyar Máltai Lovagok Szövetségének kitüntetése (2006), Az Év Önkéntese elismerés (2012).
Dr. Bárányi Ildikó sokrétű tevékenysége, szakmai tudása, meleg embersége örökre beírta nevét munkatársai, tisztelői és barátai szívébe.
Nyugodjék békében!
Ildikó így vall SZÖVETSÉGBEN A HALÁL ELLEN című kötetének hátoldalán:
Születésünk pillanatában halálra ítéltettünk mindahányan. S e két végpont között megtett bolyongásunk, határozott, céltudatos nekirugaszkodásaink és megalkuvó kitérőink összege az, amit fennkölt megfogalmazásban nagybetűs Életnek szokás nevezni. ezért marad örök a téma. Lehet-e, szükséges-e és nem botorság-e felvenni a harcot az eleve elrendeltetettel? Az egyén fizikai megsemmisülése azonos-e az Élet vereségével? Életbiztosítás-e a Feltámadás? Mit segít rajtunk a hit vagy hitetlenség? Miért élünk egyáltalán? Miként békél meg önnön tehetetlenségével az, aki ifjonta azt képzelte, hogy méltó ellenfele lehet a legnagyobb ellenségének, a Halálnak, és késői önvizsgálata során döbben rá, hogy az imádságig magasztalt Életeszmény ellen önmaga hányszor és mekkorát vétett…
Erre keresem a választ ebben a könyvben.
De vigyázz Halál! Az idő nekem dolgozik! Nekünk, halandóknak.
Eljöhet az a kor – sok millió év múlva -, mikor az elmúlás pillanatában mi röhögünk a szemed közé. Mert pontosan tudni fogjuk a helyet, ahol, a formát, ahogyan es a napot, amikor újra elkezdjük a harcot ellened. Győzni még akkor sem győzhetsz, ha pont olyan végtelen vagy, mint az anyag, az energia: az Élet!
Bárányi Ildikó:
Veled és nélküled (Fiamnak)
Még negyvennyolc óra a nap-éj egyenlőségig.
Két nap még, és annyit éltem veled, mint nélküled:
Tizenkilenc év élet és ugyanannyi halál,
lassan már te is idősnek számítanál
s a kamasz lányok úgy szólítanának „Bácsi”.
Téli – nyári napfordulók között
Valahol feleúton
Röpke egyensúlyra talál, ha csak egy napra is
a Fény és a Homály.
De a csillagjárás végtelenjében
Az egyik hatalma sem örök.
Csupán véges ember véges életében
végtelen az Árny hatalma.
Szentiván éj után nem jön a Hanuka!
S te mind öregebb halott leszel.
1998. október 4.
Bárány Ildikó:
Bosszú
Úgy vártuk a technikust, akár a messiást. Egy hónapja áll a röntgenkészülék a padláson. De ma végre a helyére kerül… Én ugyan még nem találkoztam a szerelővel, mert a Polip-oltás órára időzített, de megüzenték, hogy megjött és hozzáfogott a munkához.
Tiszta szerencse, mert ha így ment volna tovább, a disznó-pásztoron is kitör lassan a „Röggöny-láz”. Róza néni egészen belebetegedett. Három héttel ezelőtt kifesttettem vele a kamrácskát sötétvörösre, a fekete függöny is elkészült már. Csak a technikus sehol. De azért úgy szép csendben megmondom neki a magamét. Addig bolondított, hogy holnap jön vagy holnapután, hogy közben a néptanács elnökét is elfogta a hadifogoly idegesség. Tegnap eljött megnézni a röntgen-szobát. Én oltani voltam, akárcsak ma, s jobb híján Rózsi nénit szedte elő, hogy minek festette olyan ocsmány vörösre azt a falat, elvégre ez egy egészségügyi intézmény és nem…
Rózsi néni jól idomított személyzet, tudja, ha valami nem tetszik a feletteseknek, rögtön sírni kell, hogy ez sincs, az sincs. Hát rákezdte most is:
„Minek hát, minek! De azt nem kérdezi, hogy mivel pingáltam volna szebbre… Ezt a bűn vereset is a kollektívtől koldultuk… Ezzel mázolják az istálló padlóját. Adjon másikat, újra bemeszelem!”
És adtak! Szép fehéret, hogy ragyogjon. Rózsi néni háromszor festette újra, mert „erőst nehezen fogta fehérre”, de sikerült. Ragyogott. Olyan büszkén mutatta a művét, hogy nem volt lelkem kitépni a haját. Inkább a néptanácsra vágtattam s elővettem az elnököt. Milyen jogon avatkozik az én szakmámba, stb., stb. Ő szegény úgy gondolta, hogy a meszelés nem kimondottan orvosi munka, s azt hitte, segít rajtam, annál is inkább, mert telefonáltak, hogy a technikus már egy napja a megyeszékhelyen van, s reggel itt lesz… Legyen minden rendben!
Nem maradt más választásom, Rózsi nénivel éjszaka újra mázoltattam a szobát, újfent ocsmány veresre. Akkor fejezte be a nyomorú, amikor olvasni indultam. S egyre kérte a bocsánatot, hogy ne haragudjak, nem tudhatta, hogy az pont veres kell legyen, másképpen nem világit a „röggöny”. Ronggyá volt menve az öregjány alaposan. — Mondtam neki, holnap reggelig meg ne lássam a rendelőben, aludja ki magát. Legfennebb, ha visszatérek, összekotrom egy kicsit a faltörmeléket, nem kér az enni másnapig! Annál inkább már az én gyomrom, s ha nem egyéb a technikusé is, aligha etette meg valaki helyettem. Nagy úr az éhség. Egész úton hecceltem magam, hogy így megmondom, úgy megmondom, s most tessék, ehelyett meghívom ebédre. Annál is inkább, mert azzal fogadott, hogy:
— Kész! Estére villanygyújtáskor ki lehet próbálni… a transzformátort én akarom beállítani. És ne haragudjon, hogy előbb nem jöttem, de nagyon nehéz ide magukhoz eljutni. Csak most kaptam egy alkalmi kocsit.
Dörzsölt fickó ez, egyből leszerelt. Már csak annyit válaszoltam, hogy: „Nekem mondja?!” Annál inkább sem mondhattam többet, mert a technikus indult kezet mosni… s abban a pillanatban beviharzott a rendelőbe egy elegáns, jó nagydarab fehérnép. Se te jó napot, se hogy ő kicsoda, csak elkezd kiabálni:
— Hát ez itt mi?! Ez rendelő? Ez disznóól!
— De asszonyom…
Miféle rendetlenség van itt? Hát így kell kinézzen egy egészségügyi intézmény? Egy fenét!
Tiszta szerencse, hogy egyedül válaszol is a kérdéseire, engem úgy sem enged szóhoz jutni. Kidughatná már az orrát a technikus is a mosdóból, ő legalább megmondaná, mitől van itt ilyen felfordulás.
— Hol a takarítónő?…
Úgy látszik erre a kérdésre tőlem várja a választ.
— Szabadnapos — felelem távirati rövidséggel.
— S akkor meg kell egye a kosz a rendelőt?! Maga nem tud egy seprőt fogni a kezébe?
— Dehogynem, asszonyom. Mihelyt maga oltani megy helyettem, azonnal mesterséget változtatok. De addig még én vagyok itt az orvos, és nem tudom, hogy ön kicsoda, és milyen jogon kiabál itt!
Bár meg sem tudtam volna. Hogy én soha nem tudom megválogatni, hogy kivel vesszek össze?! Rózsi nénivel sokkal kifizetődőbb lett volna. A technikus integetett ugyan az ajtó mögül, egyre rakta az ujját a szájára. Én balga, azt hittem, hogy nem akarja tudni, hogy ő is itt van. Pedig csak óva akart inteni, elvégre ő ismerte a hölgyet. Együtt utaztak… Az ellenőrző brigád tagja volt!
Egy hét múlva megérkezett az írásbeli megrovás — „tiszteletlenségért és hanyag munkáért”. Rettenetesen felbőszültem. Annyira, hogy elhatároztam, addig nem nyugszom, amíg mintakört nem csinálok. Beiratkoztam illemtan órára és süketnéma tanfolyamra, s mikor mindent példásan előkészítettem, vártam az újabb látogatást. Teltek az évek, ellenőrök jöttek, ellenőrök mentek, de a hölgy többé nem jelent meg… Mikor a városi egészségügyi felügyelőségre helyeztek, anélkül az elégtétel nélkül kellett elhagynom a rendelőt, hogy bár egyszer az életben gyönyörködhettem volna madame elégedettségében. Éppen az ellenkezője történt.
Az egyik külvárosi iskolában évkezdés előtti ellenőrzésen voltam… Néhány tanteremben még meszeltek. Nagyjában rendben volt minden. Két hét alatt be lehet fejezni a takarítást is. Az iroda után néztem, hogy az ilyenkor szokásos jegyzőkönyvet megírjam.
Az ajtóval szemben, az asztal mellett elegáns, nagydarab fehérnép ült. Nagyon ismerősnek tűnt…
— Jó napot kívánok! Az egészségügyi felügyelőségtől jöttem…
— Örvendek! — s bemutatkozott.
Tehát nem tévedtem. Ő az! Az vesse rám az első követ, akibe hasonló helyzetben nem bújik bele az ördög:
— Micsoda rendetlenség van itt?! Micsoda kosz! Ebből a felfordulásból két hónap múlva sem lesz rend. Hogy képzeli ön az iskola megnyitását? Sehogy! A mesterek után azonnal takarítani kellene! Hol vannak a takarítónők?
— Még nyári szabadságon… holnapután jönnek be, akkor kezdik a takarítást…
— És addig? Addig egye meg az iskolát a kosz?! Maga nem tud egy seprőt a kezébe fogni? Vegye tudomásul, hogy megrovásban részesítem az 1—2—3—4—5—6—7—8—9. paragrafus alapján…
Persze a hölgy elájult, én leöntöttem hideg vízzel, megkínáltam carbaxinnal, s elénekeltem neki azt a szép dalt, hogy „jegenyefák, jegenyefák nem nőnek az égig”… aztán szembekacagtam és felébredtem!
S reggeli rendcsinálás közben azzal biztatgattam magam, hogy csak türelem, lassan minden és mindenki a helyére kerül.
Bárányi Ildikó:
Az én Golgotám
MAGÁNY ELLEN
Keresem a bizonyságot,
hogy voltál.
Ha anyám vagy, ha apám vagy,
bizonyságul itt vagyok én.
De ha fiam vagy,
csak holt tárgyak sorjáznak
mit valaha megérintettél…
Bőrömről rég lehámlott simogatásod,
hangodat elnyelte a század zaja,
s arra sem lesz eleven bizonyíték,
hogy magam léteztem valaha.
Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:16 :: H.Pulai Éva
