Boér Péter Pál : Reccsints

 

— Apu, a dongó ormányosnak tekinthető?

— Nem feltétlenül kisfiam, csak amennyire ez az orgonabokrok börtönébe zárt használt lúdtalpbetét.

— Érdekes papa, teljesen meg voltam győződve arról, hogy a dongó-darázs ormányos, akár az elefánt. Bár az nem szúr, hanem tapos!

— Így van kisfiam, bár tájjellegű a hozzáállásunk, de ez azért sem csoda, mert mindenhol van táj. Most ugasd meg szépen a vörös, avar lepte fapadot, amiért nem fogja fel, hogy a nyár elmúlt.

— Papa, az tavalyi termés, inkább a süket gazdit harapnám lábon, aki nem takarította le.

— Ne tedd gyermekem, mert kénytelen lennék atyai szívvel mintásra változtatni cakktalan füledet.

— De apu, ez teljesen zöldségeket beszél, a múltkor hallottam, amint a szomszédasszonynak azt mondja, ha valaki igazi mesterműveket akar létrehozni, annak minden pillanatban levegőbe kell repülnie.

— Már mondtam, hagyd a gazdit! Először is tényleg borzasztó rosszul hall, másodszor a szeme is gyenge. Mit vársz tőle? Talán majd rájön, hogy lépten-nyomon taposóaknára tiporni veszteséges vállalkozás.

— Ezt nem tudtam most követni apukám, inkább azt mondd meg, miért nem ormányos a darázs? Szerettem volna ismeretekben bővíteni életem. A holdvilágos éjszakák másról sem szólnak, mint a tanulásról. Nappal is sokra lehet jutni, de meg vagyok győződve egész kutya voltomban, hogy ebben a gyönyörűen derengő megvilágításban, a sok jól láthatóság, a látótávolságon túli nagy bölcsesség óceánba vezető út…

— Mondd, ezt hol tanultad? Kezdek megijedni, mégis csak a kölyköm vagy, sosem tudnám utánad mondani…

— Elnézést kérek apu, csak a jéghegy csúcsának szabálytalan rücskeiről választottam le egy kevés lilásan rózsaszín odafagyottat.

— Nyújtsd ide a füled!

— Nem merem…

— Mondom, nyújtsd ide a füled!

— De bele fogsz harapni…

— Megérdemled! Aki ilyen pocsék és érthetetlen szövegeket ugat, abból fületlen ormányost kell faragnom!

— Értem papa, engedelmes vagyok, itt a fülem, harapd!

— Na jó, most az egyszer csak jelképesen… Figyelj, a dongó, meg a darázs olyan mint egy nádlakó csöves. Ebből a megközelítésből tehát, akár ormányosnak is nézheted, sőt elefántnak, mert a nád ormányhoz hasonló. De benne laknak. A darázs megeszi a dongó odarakott mézét, a dongó pedig csatában száll vele és veszít. Láttál már portól felsikált parkettet?

— Igen, velem törölték fel, mert természetesen viselkedtem… Azt hiszem tanítani akartak valamit…

— Így van. A mindenkor védelemre szoruló és megvédendő gazda házának belseje az övé, ha mégis nagy ritkán beenged, vagy bearcátlankodunk — én is megteszem egyszer-egyszer —, akkor legalább ne hagyjunk nyomot. Ilyesmit vár el.

— Mondd papa, ő ormányos?

— Fiacskám, nyújtsd a másik füledet!

— Értem, tehát nem ormányos, vagy nem szabad ilyesmit kérdezni…

— A gazdáról soha semmit nem szabad kérdezni, sőt jéghegyének csúcsán viruló, kivirágzott barackfáiról sem ildomos beszélni. Figyeled kispajtás, átvettem a szóhasználatodat!

— Liba legyek, ha értettem fater.

— Ezért ugassunk kutyául! Nem kell nekünk az a rém nagy fém, amiből a rongyot rázza. A gazda után következik, na ki?

— Az ormányos?

— Most nyújtsd ide a farkad!

— Szóval akkor nem az ormányos, vagy nem szabad róla ilyent kérdezni. Értem, megint sokat tanultam papa. Mondd mitől olyan sárgás, lehangolóan komor az ég itt rögtön felettünk?

— Szomorkodik. Nem sokára elkezd pirkadni — olyankor sem nappal, sem éjjel lesz —, s úgy látszik nem szereti a fokozatosat, csak a hirtelen átmenetet.

— Még csak annyit szeretnék kérdezni, hogy a szarvasbogár ormányos-e?

— Na látod, most beletenyereltél a valóságba! Ő legalább annyira az ormányosok családjába tartozik, mint a többé-kevésbé ismert, sosem hallottam róla eddig, elefánt és persze a disznó. Kinyúlik az orra. Lehet, hogy nem így nevezik, de túrdancs ormánya van neki.

— Akkor jó. Épp most fogyasztottam el egy ormányosat!

— Váljon egészségedre fiam. Most pedig a világ ormányos oldalát is megismerve, harapd át!

— Mit fater? A világot nem bírom, nincs nekem akkora szám…

— Ne kószáljunk olyan messze édes gyermekem, csak a virágsziromra szállt darázs orra alatt azt a ropogós, kiszáradt rőzsét, mert jön a tisztelettelen!

— A macska?

— Az! Reccsints neki egyet, hadd tanulja meg, mindenki ormányos, csak ő nem, vagy senki sem az, de ő igen.

— Most végre helyben vagyunk, ez volt az igazi nagy felvilágosítás, amire magamtól is rájöhettem volna, édes, drága, jó apám. Az orrom, vagy ormányom hajnalt szimatol, már reccsintem is odébb. Nem ugatok, mert tudom, ilyenkor ezek az álomszuszék gazdik rossz néven veszik.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/