Szilágyi Hajni - Lumen : …valahol

 

 

csendes csillagfények közé

pókfonálon ereszkedik le az éj

 

szobrok áznak az éjszaka

szemében arcomról lassan

leolvad a tél ujjaid közül

elmorzsolt imák hullnak

a földre a szerelembe

vetkőzött érzések érkezések

virrasztva hallgatnak

egy megfestett bogáncsos

hangú őszben

 

te élsz

én most születek újra

 

csendjeidhez gömbölyödöm

a világ kicsorbult peremén

istenek vígadnak a fák karjai

közt szótlan ringatózik a nap

a kihasadt hajnali ég alatt

valami elfáradt blues serceg

megfejthetetlen akkordok

kattognak szívemben

átsüvít a szél …

fázik a szerelem

odakint idebent

 

homlokom mögé bújsz de

hiába nyitom ki a szemem

a nap dacosan elfordul tőlem

 

mert amit te látsz oda én most

nem érhetek el csak hallgatlak

csak próbállak megfejteni

csillagrendszerek robbanásában

a hideg tejút idegen világát

az alfát és az omegát

belőled azt az egyet

a megismételhetetlent

az édent a bűnbeesés

keser-édes pillanatát

 

te élsz

én most próbálom

az első lélegzetvételt

 

(…)

 

de csak a lebegés marad

valami vékony pókfonálon

 

míg te élsz

és én hallgatok

 

valahol

 

a minden és a semmi peremén

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"