Mikor megérzem, ahogy ideszáll
egy másfajta csend, tele várakozással;
elmúlás motoz nesztelen;
tipibe bújt a fájdalom,
és izzasztókunyhó kavicsa a szív, no akkor
odaülök, kis kezeim merészen
a lap felé nyújtva, begörbítve a toll hegyét,
mellékes miről fog szólni,
lelkem mosom, lelkem szárítom,
lelkem törlöm. Ami sugallat, jó füleknek
felsőbbrendű én, isteni csatorna:
megágyazok ropogós lepedőn a szavaknak,
betűcseppeket a száraz szemekbe
csöpögtetek, a párnán kirakható
meztelen mondatokat rímruhába öltöztetem,
dal esti mesével altatom, és lecsukódó pilla ponton
még merengve, öröm és bánat ajkát
visszaadom a csendnek.
Legutóbbi módosítás: 2011.12.09. @ 13:16 :: Marthi Anna