M. Fehérvári Judit : Dobbanások

*

 

 

Feszülsz, jársz, beszélsz, elbuksz… Születés… Villanások, fények… Egy új nap, melyben ismét eljátszhatod a Mindenhatód, a Magadét… És fájdalmak, könnyek… Zsebkendő nélküliek. Előtted az erdő, az életé.

 

Szédült sorsod egy kerékben pörget, mi nem a mókusé, vedd már észre, hogy csakis a tied, senki másé! Minden kietlen és sötét.

Kivilágított, fény lepte alagútba szédülsz: fordított teremtés. Felülsz, szétnézel, elválasztod éjed és nappalod, apró hangya vagy. Próbálsz fennmaradni a mindennapi kenyérért zajló harcban, s még úgy érzed, Te vagy felül… S görögnek a percek, évekké lesznek, miközben utad keresed, az emberét.

Nevükön nevezed a dolgokat, földi dimenzióban nézed önmagad, s fásultan veszed tudomásul, hogy csupán egyetlen nap, mi a hátad mögött maradt.

Összekuszálódnak benned teendőid, nem tudod, mikor mi a fontosabb, hiszed, hogy valakinek jelet kellene küldenie neked, vagy újabb özönvizeket, hogy benned is felszakadhasson a harmadik nap minden könnye, hisz a másodikon csak dolgokat neveztél meg.

És álmodsz… Tengeróceánokról, melyeken harmatos főszálak ringatóznak a horizont alatt, miközben legelésző oroszlánok őrzik minden vágyadat és tiszteled atyádat és anyádat…

Pulzálnak, egyre csak pulzálnak kérdéseid, vallatod az eget, kutatod a földet, kérdezed a csillagokat, a napot és holdat, hogy melyik a túlsó oldaluk és vajon odajutunk-e, ha meghalunk, vagy van tovább, ha saját bolygód lélek nélkül hagytad eddig elillanni, mert megismerni hajtott a vágy és mindent tudni, jelen lenni, nem pihenni…

Ismét elbóbiskolsz… Szentségeket hadarsz, s tudod, hogy ne ölj, noha éppen Te vagy az, ki mindig mindent eltipor, vágyaidnak nem szab gátat semmiféle égi por…

Madárrá válnál vagy mégis inkább hallá, hogy az élet áramlásában megtaláld a nagy egészhez vezető utad, s nem gondolsz kísértésekre és megfordításokra, hiszen oly egyértelmű, mi az, mi fönt van, s mi az, mi lent. Talán néha van elegendő levegőd is…

Amikor édes a zuhanás, akkor is hidd, legbensőbb rejtett valóságod csak a Tiéd, s kihez szerelemmel kötődsz, legyen rá időd, szívedben őrizd a nevét, s ne vedd magadra a paráznaság gyáva bélyegét!

Az emberség ma nem hiába való favágás, hiába előtted a sűrű erdő, a nagybetűs élet. Az, hogyan, s miként éled hidd, hogy rajtad áll! Ha el szeretnél valahova jutni, Neked, a részecskének, ideje útra kelned, mert kevesek kiváltsága, hogy minden egyes fát és utat lásson, értsen, segítsen és szolgáljon…

És nem fogod eltulajdonítani a Másik vagyonát sem a láthatót, sem a lelkit, szemébe nézel a világnak, mert Téged semmiféle hazugság sem kábít…

Így érkezel meg pontosan oda, ahol már Te Magad is tudod: A létben az egyes fákat is pontosan látni kell, s minden egyes napot élni kell, különben hasztalan vesződség a favágás, beszív, bedarál az örök áramlás. Feszülsz, jársz, beszélsz, elbuksz… Születés… Villanások, fények… Egy új nap, melyben ismét eljátszhatod a Mindenhatód, a Magadét… És fájdalmak, könnyek… Zsebkendő nélküliek. Előtted az erdő, az életé. Szédült sorsod egy kerékben pörget, mi nem a mókusé, vedd már észre, hogy csakis a Tied, senki másé! Minden kietlen és sötét. Feszülsz, jársz, beszélsz, elbuksz… Születés… Tiszta fények… Kúszol, felállsz, jársz. Az ég tiszta, madarak szelik a léget, a főben zsivajog az élet, források csörgedeznek, árad a fény… Harmónia. Áldás. Békesség.

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.11.18. @ 08:07 :: M. Fehérvári Judit
Szerző M. Fehérvári Judit 168 Írás
2010. karácsonyáig középiskolai történelem-orosz- magyar-tánc -és drámapedagógus voltam, aki akkor egy művészetoktatási intézményben próbálta átadni mindenféle tudását. Ez volt életem második munkahelye. Az első, a volt alma materem, egy Vegyipari Szakközépiskola, mert az egyetlen napig sem űzött alapszakmám általános vegyész. Akkor, 2010 év végén elhatároztam, hogy belevágok az ismeretlenbe... Jelenleg pedagógiai szakmódszertani cikkeket írok egy újságnak. Az irodalom felüdülés és kikapcsolódás, rejtvény és néha megoldás is, de sajnos egyre kevesebb időm van rá, s minél inkább belemélyedek, annál inkább rádöbbenek minden hiányosságomra. Ez néha aztán földhöz is vág... Meg a gravitáció... Ennél többet nem szoktam elmondani magamról, s ezt is azért tettem, mert ma ilyen kedvemben voltam... Debrecen, 2012. március 31.