Micsoda csend van,
csend és rend mindenütt,
felszedem az utolsó morzsákat,
míg az óra éppen ötöt üt.
Hidegen borzongat az alkony,
tarkómra száll a félszeg magány,
mikor látom magam körül
Lilit, a tündértekintet?t.
Ki csodálja meg az éji lámpást
a halk morajjal suhanó hajón,
ki bújik a takaró alá
eljátszva, hogy ott az alagút.
Ki súgja nekem – Mamám, – ha kezünk
lágyan újra s újra össze- összeér,
míg a mesében bujkál
egy huncut képeskönyvegér.
Ábrándos arcod, ha hozzám szorítod,
nem kaphatok már gyengédebb csókokat.
Lili még ma este küldd el újra
szívem simító, édes kis hangodat.
