Talán túl korán keltem. Megint.
Csak a berögzött mozdulatok
imitálják a reggelt. Teszem,
amit kell, dolgozni indulok…
Olyan kabát ez, ami szorít,
– mint a magány – és b? is egyszerre.
Szavaim nehezek… Húszon túl a
vaspénzekkel nem tehetem zsebre.
Mindig rohanok, mindig sehova.
Lihegésem n?, lohad a csoda.
– A csillagok is kih?lnek reggelre. –
Ahogy kih?lnek bennünk a szavak is,
fázik, kih?l az ember maga is…
Mert hívja az út, folyton semerre.
Legutóbbi módosítás: 2010.11.02. @ 08:41 :: Csillag Tamás