Boér Péter Pál : Gyakorlat

 

Négy nap nemalvás után, úgy éreztük, hogy elpusztulunk, ha nem alhatunk végre. Megjegyzem, az utolsó előtti éjszaka, a főnök 45 percnyi időt – írd és mondd – engedélyezett pihenésre.

Ez abban a fáradtsági fázisban, arra sem elegendő, hogy rendesen kilazítson az ember, vagy az alvás küszöbére juthasson. Így hát csak feküdtünk feszült idegekkel, tudva, hogy mindjárt ordítják az ébresztőt.

A negyedik este, ha nem alhatok, talán ölni tudtam volna. Sötét volt. Embereken keresztül tapostam be magamat a sátorba. Nyögni bírtak csak, különösebben egyik sem bánkódott. Kvázi ájultak voltak. Végre találtam egy talpalattnyi helyet, éppen annyit, ahová a bakancsom lefért.

Megvan a hely, ahol aludni fogok, így döntöttem! Jobbra, balra nyomkodtam mindent, hogy helyet kerítsek magamnak. Valakinek a fejébe rúgtam… Rendesen lehordott a sárga földig, aztán aludt tovább. A fegyverem szíját a derékszíj alá csatoltam biztosítékul, hogy el ne vesszen, azért ugyanis hadbíróság járt.

Lefeküdtem a vasakra, a haditechnikára. Valami keményre pakoltam a lábamat, még meg is mozdult.

Így lehetetlen lesz elaludnom… akkor meg meghalok… Ez volt az utolsó gondolatom! Ilyen gyorsan, még soha nem aludtam el életemben, talán két másodperc alatt, olyan mélyen, hogy az már szinte kóma lehetett. A felületeset nem, de a mély alvást a szervezet minden körülmények között visszaköveteli.

Senki nem kiáltott ébresztőt. Nagyjából egyszerre ébredtünk… pihehten!

Öt éjszakára 7 óra alvás elosztva, hihetetlenül kevés, mégis regenerálódtunk.

Rám förmedt az őrmester: ” Vedd le már végre a bakancsaidat a fejemről!”

Odanéztem, hát tényleg ott voltak. Leemeltem a bakancsaimat lábastól, a fejéről, feltette a tányérsapkáját és kimasírozott a sátorból. Azután összekaptuk magunkat és sátorbontás után indultunk a másfél napos hazavezető útra.

Na, ez a hazavezető út akkor a laktanyát jelentette.

 

Legutóbbi módosítás: 2010.04.23. @ 10:56 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/