Boér Péter Pál : Túlélni

 

Kovácsék éléskamrájában már semmi nem olyan, mint a régi szép időkben, amikor még hűtőszekrénynek nyoma sem volt és a Sajtos egér dinasztia bőséges lakomához jutott minden nap. Most, a tél közepén Sajtoséknak sanyarú a sorsa, a család hatvannyolcas létszáma tizenkilencre csökkent.

– Gyülekező mindenkinek! – mondta csendesen az öreg Sajtos. – Mindenki itt van most már.

– Itt vagyunk – felelték fegyelmezetten.

– Ugye mindenki tudja a kóstolási sorrendet? Tudom, hogy tudjátok, de e nélkül nem érjük meg a tavaszt és a családnak ez a legfontosabb. Ma ki a soros?

– Nézd Sajtos, pontosan tudom, hogy tudod, hogy én következem – mondta Duda -, de mi értelme ennek, hiszen már 49-en odavesztek a napi kóstolgatásokban.

– A családnak meg kell érni a tavaszt, ezt te is tudod. Korábban sok élelem volt. A vascsapdát mindnyájan jól ismerjük, az már nem okozott gondot. Jól éltünk, de most alig van élelem és az ember egyre újabb gyilkoló módszereket talál ki.

– Látod azt a fadarabot a nagydarab szalonnával? Ne legyen egér a nevem, ha nem csapda!

– Tudom! Ezt ma megtudjuk, te fogod kipróbálni.

– Hurrá…

– Ha ma rajtam lenne a sor, én próbálnám ki. A mamán kívül mindnyájunkra sor kerül a kóstolásban. Látod azt a sok gabonát a sarokban? Tegnap rakta oda az asszony, holnap én kóstolom meg.

Eljön az este és miután mindenki nyugovóra tért, a macska is, Duda elhagyja az egérlyukat, számtalan aggódó szempár kíséretében. Kioson a kamra közepére, körülnéz, majd megközelíti az egérfogót. Alaposan szemre vételezi, felismeri a helyzetet és visszaoson az otthon bejáratához.

– Hé Sajtos!

– Mondd!

– Ez biztos csapda, a szalonna két zsineg mögött van.

– Menj és rágd át.

– Komolyan mondod, Sajtos?

– A lehető legkomolyabban.

Duda nyelt egy nagyot, már nem nagyon óvatoskodott. Mint a halálraítélt, aki rácsodálkozik egy bogárra és szív még egy nagyot a levegőből, amit addig olyan természetesen tett, Duda is nagy lélegzetet vett, körbenézett, kicsit elmélázott, majd határozottan bement az egérfogóba. Szagolgatta a szalonnát és nézegette a zsineget. Itt az idő gondolta és éles fogaival átmetszette a két spárgát. A rugó felrántotta a hurkot és elkezdődött a harc. Az utolsó harca. Szabadulni nem tudott, de próbált. Egész életében ezt tanulta. Ez tartotta életben eddig is. Soha nem adta fel!

Az otthon bejáratából részvét-teli, lógó orrokkal nézte őt a család.

– Mondd Sajtos, ez most mire volt jó? – kérdezte Fruzsina.

– A túlélésünk miatt.

– Gondolod, hogy Duda, aki már alig mozog, túléli ezt?

– Nem gondolom, egészen biztos, hogy nem, de a család igen.

– De oda vagy a családdal, közben mind kipusztulunk.

– Holnap én eszem meg a gabonát.

– Te is látod, hogy milyen valószínűtlenül sok. Mind jóllaknánk vele napokig.

– Akkor, miért nem esszük meg most? – vágott közbe Girhes.

– Azt hittem észrevetted már, hogy minden, ami látszólag a véletlenből szakadt az élelmezésünkre, az életveszélyes. Emlékezz…

– Ne sorold fel az összes halottunkat!

– Gerdon, gyere ide!

– Ne parancsikálj, úgyis tudom, te vagy a főnök!

– Épp ezt akarom mondani, ha odaveszek, holnaptól te viseled a Sajtos nevet. Ajánlom, hogy jelöld ki az utódodat magadnak te is…

– Na de Sajtos, az előbb még a túlélésről beszéltél…

– A család túléléséről! Voltunk itt rengetegen, immáron alig vagyunk néhányan. Kevesek élik meg a tavaszt, de ha hárman-négyen elérik, akkor a család túlélte a telet!

– Sajtos, örülök, hogy ilyen főnököm volt…van… de meddig…

 

Legutóbbi módosítás: 2010.02.15. @ 11:27 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/