Egy oldal a megfeleltetési kényszerről
Sanyinak hívták. Csak így: Sanyi.
Másik nevét senki sem ismerte, de valahogy mégis mindig tudta mindenki, hogy róla van szó. Élt-halt az élvezetekért. Nemigen járt máson az esze, mint az evésem, iváson és – tán ez volt a legfontosabb a számára – a szerelmeskedésen.
Na, hát ezt tökélyre vitte. Neki nem lehetett ellenállni. Persze, ebben része volt tökéletesen arányos testének éppúgy, mint beszédes tekintetének; hogy mindig tudta, mikor kell végigsimítani partnerén, mikor kell egy kicsit harapdálnia, mikor…- no de ez már az intimitás határát súrolja, nem?
Lényeg az, hogy tőle nem került el „ártatlanul” egy sem!
Éveken át megélt abból, hogy megfelelt a felé támasztott elvárásoknak.
Aztán megtörtént a baj! Egyszer volt nála egy gyönyörű, fiatal, a vágytól égő szemű kis barna – Sanyi pedig csődöt mondott! Maga sem értette a dolgot. Újra és újra megpróbálta, pihent egy kicsit, újra nekiállt – a végén szégyenszemre csak feküdtek egymás mellett, egyik erősebben szuszogott, mint a másik.
Legközelebb nem volt semmi baj, de utána kétszer is megismétlődött a csúfos kudarc.
Sanyi nem ment orvoshoz. Nem tehette… de ez talán érthető az ő helyzetében. Viszont egyre inkább úgy tűnt, hogy elvesztette élete értelmét.
Egy gyors ütés után végleg kinyitotta szemét, majd isteni illatokat árasztva maga körül okozott mennyei élvezeteket – most már az egész családnak – egy nyúlpörkölt formájában…
Legutóbbi módosítás: 2010.02.11. @ 17:00 :: Zalán György