de hiába, hiába leheltem csodát,
ajkad hős patakból fakad,*
ajkad hős patakból fakad,*
Mindenkinek fáj
a magány ölelése,
sarkamról lepergett a múlt
mohó emléke,
ami tovább kísért,
úgy rendíthetetlen maradt,
elszáradt, repedt földtalány,
sáros, könnyes, hasztalan szavak.
Kezem a szélbe hajtom,
tekintetem lopott, ölelem vétkem,
fák kopasz fényében,
korgó ágak közt, ím fészkem,
de hiába, hiába leheltem csodát,
ajkad hős patakból fakad,
a szív, sebzett, edzett, meredt totem
mindenkinek fáj, a fája alatt.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.08. @ 19:12 :: Thököly Vajk