A gályázást megunva, még jó félórával a munkaidő letelte előtt éppen kireppenni készültem a fészekből, már a terjedelmes irodaház földszinti caféjában törtem a fejem, hogy hová-merre-kihez-mihez, mikor Kocácska, a túlsúlyos, fehérmájú kis titkárnő ismerve ezt a jó szokásomat, nem is a belső hálózati vonalon az íróasztalomnál, hanem a mobilomon rám csörgetett és figyelmeztetett, hogy készüljek fel a legrosszabbakra: Seggfej hétrőfös lángot fúj, és rövidesen magához rendel.
Nem is telt bele tíz perc, a teámat felszürcsölni sem maradt időm, újra rezgett a készülék. Haraptam még egyet-kettőt a sajtos szendvicsből, kilötyböltem a pofám teával és már repített is a lift a tizedikre. Útközben egy kis szerencsém akadt, így a rövid utazás alatt nem nagyon fílóztam azon, mi is vár rám a főnök irodájában. Mikor a hívógombos gyorslift a másodikon megállt, egy csapat csivitelő titkárnő tódult be. Az egyik nekem háttal álló, lófarokfrizurás szőkét hozzám nyomták, mire azonnal erekciót kaptam. Ahogy szegény megboldogult apám szokta volt mondani az ő Balaton déli partjáról hozott tatári idiómájával „azonnal felugrott nálam a Jancsi”, ami nem csoda, hiszen Klári a migrénjére és egyebekre hivatkozva már napok óta megtagadta tőlem amúgy is megunt kegyeit. Magyarán a feleségem a szexuális zsarolás eszközével élt, majdnem úgy fizettem otthon a szexért — darabszám, időre — mintha egy telefongörlnél lettem volna futóvendég.
Nyár lévén a nő — babaarcú harmincas — a vékony testhez simuló ruházatban, naná, hogy észre is vette a „valamit”! Balkézzel rántva egyet a szoknyáján gyors mozdulattal pofonra készen szembe fordult velem, de aztán, látva férfias jelenségemet, a dühös fúria arc egyből mosolygósra váltott. A következő néhány emeleten nem próbált elhúzódni, sőt úgy látszott, hogy bóknak veszi a közeledést, egy fél percre még szemkontaktust is létesítettem vele. Ne vegyék dicsekvésnek, de én tudom magamról, hogy az úgynevezett hódító jelenségek — meglett korom ellenére a szürke halántékú, sármos férfiak táborához tartozom — a babaarcú meg hozzá lehetett már szokva az ilyen „sikerekhez” hiszen Budapesten annyi az erotomán, szexmániás, mint a hortobágyi tehénszaron a légy. Őnagysága édes bódulatot árasztva — valami vadítóan izgató, őrületes, a bőre illatához igazodott parfümje volt —, hibátlan fogsora mögül kávét lehelve rám, kedvenc fétistárgyamat a csipkés szélű melltartóját villogtatva továbbra is hozzám nyomva tette, kellette magát, tovább bűvölt, miközben cicanyelvet öltve körülnyalta az ajkát. Egy csoda, hogy ezalatt a madárröptnyi idő alatt csúcsra nem jutatott (legyenek átkozottak, akik a gyorsliftet kifejlesztették) ami azért talán mégsem lett volna jó, mert a könnyű tavaszi szöveten, biztos átüt és nyomot hagy az „anyag”. A lényeg, hogy az utolsó másodpercben — mielőtt a nyolcadik táján újra meg nem álltunk, és el nem sodorták mellőlem a ki-be szállók —, hihetetlen lélekjelenlétet tanúsítva átnyomtam a névjegyemet (nálam ez mindig kéznél, készenlétben van), neki is sikerült előkaparnia az övét a retikülből és átpasszolnia hozzám.
Megint csak bebizonyosodott helytálló teóriám, amit sűrűn hangoztatok: A nőknél kelendőbb egy öreg oroszlán, mint egy fiatal macska!
Így hát sikeremen felbuzdulva, széles vigyorral nyitottam be a hangszigetelt üvegajtót, de Seggfej lefagyasztotta az arcomról a mosolyt. A fenn már említett szegény apámnak, aki a második világháború alatt a magyar hadseregben szolgált, erre is volt egy szlogenje: Két leba… s felér egy dicsérettel.
Végül is egyelőre nem rúgtak ki, Seggfej elfogadta a védekezésem, hogy a semmiről nem lehet izgalmas riportot írni, márpedig hetek óta a sablonos bűneseteken a nap-napi bank és postarablásokon rágódik a Főváros minden bűnügyi tudósítója. Végül abban állapodtunk meg, hogy az ország egyik legszegényebb legveszedelmesebb városának tartott Miskolcra megyek kiküldetésre.
— Összesepred a szemetet! Mindent beleveszel, de a szegénységet, a roma származást hangsúlyozod leginkább és a bűnesetek egyre fokozódó kegyetlenségét. Ez rutinmunka, nem fog nagy vizet kavarni, de legalább egy megrázó, különlegességet elvárok tőled. Olyat, amilyeneket régebben szoktál írni. Két napot kapsz, aztán repülsz… Éééérteeed?
— Seggfej biztosan azt hitte, hogy kiba…tt veled — nevetett hangosan nyerítve Heppes Karcsi, a fotósom a másik nagy fityfiritty és liffentyű a lapnál. Hölgyek társaságában voltunk, mégsem háborodott fel senki, pedig Karcsi az egész mondatot magyarul, azt a szót pedig nyomatékkal mondta. Ugyanis Seggfej a szépnem köreiben is közutálatnak örvendett. Minden valamire való nőt körülnyálazott, de a dotációról, például prémiumosztáskor szívesen elfelejtkezett még azokról is, akiknél eredményes volt a nyomulása és az újonnan célba vett alanyt jutalmazta.
— Felháborító, hogy két napra elszakít a családodtól! — Ez volt a Kis Bestia néven elhíresült, egy messze számítógéphez száműzött szingli véleménye, aki nem volt beavatott családi ügyeimbe. — Ha visszajössz és vigasztalásra szorulsz…
— Nem fogok vigasztalásra szorulni! A fene bánja Klárit a fél centis vakolattal a pofázmányán, mikor mindenki tudja, hogy Miskolcon az Ózdi acélmű bezárása óta a kijelölt zónákban a rodázás és a szexmasszáz a gazdaság húzóágazata…
Hát így kerültem ki Miskolcra. Ki is bekkeltem a két napot és nemhogy hini 1-et vagy AIDS-t, de még egy trippert sem kaptam, pedig ennyire még a kiküldetési pénzből is tellett volna. Viszont a gyorséttermi koszttól sikerült egy kilót fogynom, így hazajövet fel tudtam venni az egyik régi nadrágomat. Ami a riportot illeti, felszedtem egy Sajó menti falúból Miskolcra beköltözött leányzót, név szerint Kolompár Dzsenifert, sikerült vele „kapcsolatba” lépnem (gumival persze, így úsztam meg a fenn említett veszedelmeket) és a tőle kapott információkat szépen kiszínezve, felszalagozva írásba rögzítve kivívtam Seggfej elégedettségét. De nem ez az érdekes, hanem, hogy kaptam egy sms-t a babaarcú szőkétől. Cím, mobilszám, meghívás egy bizonyos hétköznap estéjére munkaidő után.
Nosza! Kiéheztettem az oroszlánt, otthon meg sem próbáltam Klári szendeségének páncélzatát áttörni — csodálkozhatott is a „dög” — aztán telefonon egy rövid egyeztetés és egyenest a kis budai utcácska felé vettem az irányt. Rózsacsokor, bonbonniére (ejtsd: konyakos meggy), öt darab cukrászsütemény, na és persze a csábítás főkelléke az édes pezsgő. Szóval anyai, apai be lett dobva, még tiszta inget és gatyát is húztam, sőt zoknit váltottam.
Képzeletben már a hófehér, bársonyos, lágyan omló, mégis rugalmas idomokat tapogattam, ám a kőrfolyosón gyanús neszek, zsivaj fogadtak. Csak nem egy házibuli közepébe cseppenek? Hát nem intim kettesben leszünk? Becsengetek a lakásba: Kaján röhögés fogadott és egy termékbemutató!! Vagy tíz másik balek társaságában egy recsegő konyhaszéken feszengve hallgattam végig, mennyire hasznos nemcsak magának a mosógépnek az a bizonyos csodálatos adalék, amely egyben a textilanyagok legmakacsabb foltjait is eltávolítja, sőt a színehagyott ruhát szinte újjá varázsolja, visszaadva annak régi fényét, azt illatosítja, tartóssá, elnyűhetetlenné teszi.
Mindez jó másfél órán keresztül! Ja! És aki három dobozzal vett, ingyen kapta a negyediket.
Klári elcsodálkozott, aztán a nyakamba ugrott mikor a sok jóval, mellette négy doboz — tíz évre elegendő — „termékkel” beállítottam.
— Hát ezúttal mégsem feledkeztél meg a házassági évfordulónkról? Az ötödikről! Ó, te drága! Én meg az hittem… bocsáss meg!
Megbocsátottam, de azért később csak feltette a kérdést: — A sütit és a pezsgőt meg a virágot még csak értem, de az a rengeteg mosószer?
— A következő öt évre biztosan elég lesz! Akciós kiárusításon vettem!
Felfaltuk a sütit, aztán megittuk a pezsgőt. Én elálmosodtam tőle, de Klárit annyira fellelkesítette, hogy nem engedett kibújni a házastársi kötelezettségem alól.
Azon az éjszakán háromszor szeretkeztünk. És ha már a tisztítószereknél tartunk, rájöttem: Nem csak az új seprű seper jól.
Végül is fogadjanak meg tőlem egy jó tanácsot: A jó szex meghosszabbítja az életet, mint ahogy Calgonnal a mosógép is tovább él!
Legutóbbi módosítás: 2010.02.02. @ 11:55 :: Csomós Róbert
