A kocsmában friss kávé illata terjengett. Elvira, a kocsmáros felesége szendvicseket gyártott, fél szemével pedig a pultnál könyökl? fiatal férfit figyelte. Nem szerette a fiút. De nem csak a fiút nem szerette, hanem a kocsmájába járó férfiakat sem szerette. – A férfinak a családja mellett a helye, és nem az ivóban! – szokta mondogatni, de olyankor Béla, a férje lepisszegte: – Halkabban asszony, mi ezekb?l élünk! És jól élünk! Igaz? – Igaz, de akkor is! – válaszol erre az n?, és minden marad a régiben. A csehó üzemel, ?k továbbra is ott dolgoznak, a sok piás továbbra is odajár. Örök körforgás. Mint az élet.
A pultot támasztó fiú cigarettára gyújtott. El?tte korsó sör, és három feles. Egy korty sör, két korty rum. Egy korty rum, két korty sör. Elvira megunta a látványt, no és a szendvicskészítést. Kezeit kötényébe törölgetve ment fel az emeletre, iskolába indítani a gyereket. A kocsmáros hosszan nézett utána. – Még mindig milyen jó a segge! – gondolta magában, és fütyörészve törölgette a pultot.
– Józsikám! Ha jön a róka, húzzá’ má’ ki a klotyóra, oksi? – szólt oda a pultot támasztó kölöknek.
– Jóvanmá’, jóvanmá’ Bélabá’, nem kell majrézni! Elhúzok, ha jön a büfi!
– Na csak szótam’!
Nyílt az ajtó, és ha lehet, egy még csövesebb, slamposabb krapek lépett be rajta. Egyenesen a pulthoz ment, és lecövekelt a másik fickó mellett.
– Bélabá’! Nyomjon má’ egy felest! – mondta.
– Pénzed van? – kérdezte a kocsmáros.
– Víríccsam’?
– Viríccsad’!
A fiú egy marék ötszázast húzott el? a zsebéb?l, az asztalra dobta.
– Elég lesz? – kérdezte.
Béla bá’ egy szót sem szólt, csak elé lökte a poharat.
– Na mi volt ba meg? – kérdezte Józsi, a haverjától.
– Tré volt a vaker apuskám!
– Hu ba meg! – hüledezett Józsi, és szájához emelte a korsót. – Ugatod?
– Dzsaveltunk a Csumpival a flaszteron, amikor elénk röffent a Bumburnyák, és kivírtolta a dikicset a farosból. A Bumburnyák ott hókuszolt a skubink el?tt, rovázom ám a Csumpinak, hogy dörzsölt vagy csávó, trenyázz má bele a pofájába, de hesszölöm ám, hogy stokkolt a majré.
– Hu ba me! Szar ügy!
– Naná, hogy l?ttem a rigót a pofámból, és jattomba csúszott a halef. Firkacoltunk a dagonyában, közben a Csumpi belegányolt a Bumburnyák tökeibe. Lement a csávó tökalsóba, én meg egy leng? szvinggel pofán borítottam. Erre nyomott egyet returjattból, azt hittem, trére vágja a búrámat. Feltuningoltam a jattost, és moneszon toltam.
– Na ba meg!
– Naná, hogy dobott egy dupla rittbergert Azt gógyiztam, ott sercinti ki a párát a motyóból. De ezt rojtosra pakolhattuk, ködös skubikkal kolbászolt a cserpákom el?tt, közben havazta a muttert. Én sem most aveltam le a tujáról, naná, hogy gigán csaveltam, aztán lejódliztam a csávóról a kardigánt meg a bukszát, aztán csavesz, lefalcoltunk. Csak ez a lökött Csumpi elmókolt a Böbéhez, csubikálni a dohánnyal.
– Na ba meg!
– Prüngyögtek a kérón, közben a Csumpi elhadoválta a gárénak, hogy mi a pálya. Az meg nájgtba lecsámpázott a krimóba, nem volt lóvéja, azt mint bulit, elsóderolta a lényeget a többi luvnyának. Aztán ott hesszölt egy civiljakós zsaru, aztán már zsuppoltak is. Csíped a dumát?
– Ja! Csak onnét ugasd má’ még egysze’, hogy l?tted a rigót a pofádbó’, mer’ ottan elveszítettem a fonalat, vagy mit, azt’ fingom nincs mir?’ ugattál! Iszó még egyet?
Kedves István! Az els? két bekezdés egészen jó, és azt gondoltam, végre egy vidám,jó kis történetet olvashatunk.
Aztán ellaposodott az egész, két lecsúszott pasas be nem fejezett, semmir?l sem szóló történetét olvashattam. Tudom én, hogy ez a „semmir?l sem szóló” kifejzés azt tételezteti fel rólam, hogy nem értem az írásodat, de azt is tudom, hogy érted, mire gondoltam, amikor ezt írtam.
Ez egy jó ötperces lehetne egy átlag körüli kabarém?sorban. Azt hiszem, itt több irodalom kell ahhoz, hogy ez a f?oldalra kerülhessen.
Barátsággal Zsolt
