Az idő
felfoghatatlan módon végtelen,
halott homokszemek peregnek,
megállítanám, de béna kezem,
a nincs tovább is a holnapba fut át,
a lehetetlen is
– megtörténve-
mutatja magát,
s, hogy mégis győzz
az idő fölött
csapj a tükörbe!
Fájni fog?
Talán,
de nem számít,
a
múlt-idő vére,
az emlékezete.
