Inaktív : Kikapcsol a férjem

2010.01.08. Inaktív Egyéb 30
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

 

 

Meg?rjítesz! (Már megint magamban beszélek.) Csak nyomogatod folyton azt a távirányítót, mintha szintetizátoron játszanál concertot. Miért nem nézhetek végig végre egy filmet?

   Kapcsolgass már akkor, ha nem veled tévézek! Lábad megint a tányér mellett van az asztalon! Hol vagy, mégis, mit gondolsz?! És ne fütyülj már! A világból kergetsz ki! A fejem majdnem szétrobban így is. De te soha nem vagy tekintettel rám! Az újságot megint a földre dobtad. A büdös zoknid pedig a h?t?ben. Nem vagy teljesen normális! Elegem van! Menj aludni! Hadd d?ljek le a kanapéra egyszer én is. A gyerekekt?l persze nem búcsúztál el. Hát apa az ilyen?!

   Ekkor hozzám hajolt, átölelt. Er?s ujjai alatt egy percre a távirányító én lettem. Csináld még, szerelmem, tovább!  (De természetesen most is csak magamban beszélek.)

   – A gyerekekhez még beugrom egy pillanatra – mondja, és csókot nyom a számra.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.01.08. @ 10:16 :: Inaktív
Szerző Inaktív 201 Írás
Inaktiválást kérte - Archivált szerző Hullámvonal vagyok tengerkék szemedben, csillaggá válunk, ha elernyedtem - mondhatta édesanyám édesapámnak, mikor megfogantam Hódmezővásárhelyen. S ma már a második kamaszkorom élem. Férjem és fiam elengedtem, mert ideje volt, hogy megtalálják önmagukat a világban. Ahogy nekem is. A hatvanas évek titkaiban nyugodt gyermekkor ölelésének emléke kísért a kamaszkor mindenttudniakarok világába, annak ellenére hogy édesapámat 8 éves koromban eltemették. Csak most értem meg, hogyan vonult át hiánya az életemen. A társban apát kerestem, s a virágokat soha nem szerettem, hiszen sírgödrébe egy rózsát dobattak 1963-ban velem. Egy családi festő barát, Füstös Zoltán és szüleim társaságának tagjai, színházi előadások, kiállítások feledtették a bennem meggyökerező hiányát. Gimnáziumi tanáraim mutattak utat a kamaszlánynak, merre milyen elvárásokkal induljon el a felnőtté válás útján. nszerelmes, az irodalmat és művészeteket szerető, tanáraimat tisztelő éveim meghatározták pályaválasztásom. Tanár lettem. -Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mivelni kötelesség. -Diploma munkám Kölcsey Parainesis-ének elemzése volt, és elképzelt unokahúgomnak magam is írtam egy intést, buzdítást -mellékletként-. Csak ma vagyok képes arra, hogy felfogjam, mit adott nekem mindaz, amit kisfelnőtt koromig átéltem. Felelősségteljes felnőttkor következett annak minden örömével, fájdalmával. Szerelem, munka, munka, munka. A legnagyobb csoda a szülés, a fiammal való egységtudat érzése. Majd munkahelyek sora. (Miért? Hogy minél többet tapasztaljak?) S ismét tanulás. Német nyelvtanári és könyvtári asszisztensi végzettséget szereztem. "Őstől örökölt szenvedély"-em, érzékenységem meghatározta nevelői pályám. Szerettem és viszontszerettek. Három éve megírt első versem óta a célom az, hogy írásaimmal is tanítsak, és nőként a szeretet, a szerelem, az erotika csodáját megmutassam. 2010. májusában felvettek a Szegedi Írók Társaságának tagjai közé. A Szegedtől Szegedig antológiában 2011-ben három kisprózám jelentették meg, és az Irodalmi Jelen Nyitott ajtók antológiájában "egypercesem" lett a címadó írás. Legyen tiéd örökre legalább egy írásom!