ágacska roppant
a talpam alatt.
Emlékszem…
(Szia, Nagymama!)
Milyen boldog voltam!
Szüleim kezét fogtam,
aztán kosárkámmal a kézben
el?re szaladtam a fényben.
Gesztenye koppant,
ágacska roppant
a talpam alatt.
Sikongva szedegettem
– lesz bel?le süni, meg kis báb –
szaladtam tovább.
Gyönyör? volt az a nap.
Miért nem jöttünk hamarabb,
Hiszen ez csupa sárga
meg barna levél már…
Kis gereblyémmel buzgón
nekiestem, szorgosan szedegettem
az fákról hulló ?szi levelet.
Csacsogtam , csiviteltem,
mint a búcsúzó fecskék…
Hajamban masni billegett,
mint megfáradt pille,
ki épp már útra kész.
Furcsa volt az egész,
mert jó apámnak
csak a szája mosolygott.
Persze, nem értettem a dolgot,
hisz hogy is lehet komoly,
mért nem ragyog a mosoly
a szemén is, mint szokott,
micsoda dolog,
hogy nem mosolyog
rám. De azért buzgón
odacipeltem az áldott vizecskét:
Igyatok, árvácskák, tessék.
Esteledett.
A mécsesfények imbolyogtak…
Nagymama, sajnálom, nem jövünk holnap…
