Takács Andrea-Babu : Kósza szell?

 

 

 

Mondd süket, vak Világ,

Mi fáj, mi rikolt idebent?

Mi tépi sebzettre

angyali mosolyom

riadt csendjét?

Magány?

Veszteség?

Képzelt tükörképek tört szilánkjai?

Tovat?n? köt?dések

dermedt hallgatása?

Mondd, miért mossa arcom

sóhajcseppekb?l

kínokká dagadt könnypatak?

Megfagyott szerelmek lehelete üvölt

cserepesre szomjadt ajkamon.

 

Nem!

Kérlek, ne sírj velem!

Halld halott világomból

felnyüszít? reményeim!

Lásd megszürkült,

nyöszörg? szivárványlényem

utolsó rezdüléseit!

Emelj fel fáradt utam

rám telepedett porfelh?ib?l!

 

Süket, vak Világ,

Te zúztad lidérccé

Pitypanggömbben kacagó gyermekálmom.

Szeress hát! Szeresd alkotásod:

Maszatos vásznadról lecsorgó pillanatképeim,

szétgurult reménydarabjait kutató,

gy?rött függönyfátylat lebbent?,

semmiben kószáló szell?létem!

 

 

Legutóbb szerkesztette - Takács Andrea-Babu
Szerző Takács Andrea-Babu 53 Írás
"Isten tudja, honnan jöttem, Köd előttem, köd mögöttem. Szél hozott, szél visz el. Bolond kérdi, mért visz el." /Szabó Lőrinc/