Több évtizede folyt a kemény harc; a honi és ellenséges mez?kön egyaránt hatalmas veszteségekkel. Ám ebben az évben jelent?s fordulat állt be a harci eseményekben: a Vöröshangyák gy?zedelmeskedni látszottak a Fekete Hangyákon. Sorra szorították ki az ellenséges hader?ket a stratégiailag fontosnak ítélt területekr?l, mikor az égen hirtelen felt?ntek a Méhek. Repül?s osztagaik mindkét felet virágporral bombázták…
– Ez így nem lesz jó! – két rövidnadrágos fiú kuporgott a fán, olyan hétéves-formák. Az egyiknek óriási zúzódás éktelenkedett a jobb térdén, a nagyobbik bal szeme alját monokli díszítette.
– Már mér’ ne lenne jó? – méltatlankodott a lezúzott térd?. – Összefognak, legy?zik a méheket és békében élnek tovább!
– Túlságosan is egyszer? – vágta rá a monoklis. – Valami kémsztori is kellene bele!
– Ugyan már… Ph???! Nézd, elmentek!
A két fiú gondosan körülkémlelt, a monoklis még egy ág végére is kimerészkedett a jobb kilátás végett.
– Én akkor se merek lemászni – suttogta a monoklis. – Mi van, ha csak elbújtak a könyvtár mögé?
A fa, amin meghúzták magukat, egy régi nemesi család kastélyának parkjában állt; tán még a híres költ? is h?sölhetett alatta azon a bizonyos zsongítóan szerelmes tavaszon. A kastélyban most könyvtár üzemel, a fa dús lombjai a két hétéves-forma fiút rejtik, göcsörtös ágai kényelmes ül?helyet biztosítanak számukra.
A két üldözött figyelmesen hallgatózott, de madárcsiripelésen és lombsusogáson kívül nem észleltek semmit.
– Nincsenek ezek sehol. Biztos hazamentek ebédelni – találgatott a lezúzott térd?.
– Oké, lemászunk, de hazamenni akkor se merek. Mi van, ha a sarkon várnak ránk?
– Fú, ez igaz! De akkor mit csináljunk?
– Menjünk be a könyvtárba – javasolta a monoklis. – Ráérünk, nem?
– Ja. Anya csak nyolc után ér haza. Téged se hiányol otthon senki.
A biztonság kedvéért még egyszer alaposan körülnéztek, majd lemásztak a fáról és odasettenkedtek a bejárathoz. A monoklis kitárta az ajtót. Odabent kellemes csend fogadta ?ket, és a kintinél némileg h?vösebb leveg?. Megillet?dötten ácsorogtak a szoba közepén és a könyvekkel zsúfolt polcokat bámulták, míg meg nem szólította ?ket egy kedves, fiatal hölgy.
– Segíthetek, fiúk? – kék szeme vidáman csillogott, lényéb?l nyugalom és meghittség sugárzott.
– Ó…, hát mi…, izééé…, szóval…
– Ugye nem jártatok még itt? No gyertek, körbevezetlek titeket. Ez itt a feln?tt részleg… A gyerekkönyvek a másik teremben találhatók…
Pár perc múlva a két gyerek egy asztalnál kuporgott, buksi fejük alig-alig kandikált ki a felhalmozott könyvek mögül.
– Te! – hajolt susogva a monoklis társához. – Találtál valami érdekeset?
– Ja! Nézd, itt egy nagy képeskönyv a hangyákról! Ebben a másikban meg méhek vannak! És te?
– Látod ezt? – mutatott fel egy vaskos, fehérfedel? könyvet a monoklis. – Ez a bácsi állatokról ír. Igaz, kevés kép van benne, de asszem kiveszem…
– És mi lesz a hangyákkal? Kezdett izgalmas lenni a sztori! – vágott sért?d?s képet a lezúzott térd?.
– Szerintem írjuk le. Rajzolhatnánk is hozzá azokból a színes könyvekb?l! – a másik lelkesen bólogatott.
A délután gyorsan telt. A két üldözött könyvekkel megrakodva tért haza, nem is sejtve, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom, amikor itt töltik az egész délutánt, persze már üldöz?k nélkül…
Eltelt húsz év. A könyvtár el?tt álló hatalmas fa elkorhadt, kivágták, csak egy tönk állt a helyén. Azon kuporgott a két meglett férfi, mosolyogva figyelték a körülöttük rohangáló két gyereket.
– Emlékszel? – mutatta oda a szemüveges a kezét a másiknak: egy hangya mászott rajta, csápjaival óvatosan tapogatózva.
– Igen! Hangyaháború… – mosolyodott el a szakállas; majd nagy egyetértésben felkászálódtak a tönkr?l, összeterelték a két viháncoló, harci üvöltést hallató gyereket, és beléptek a könyvtárba. A két kicsi megillet?dötten tekintgetett körül. Egy kedves, ?sz hajú hölgy lépett hozzájuk.
– Doktor úr és méhész úr! De rég nem láttam Önöket! – kedvesen odahajolt a két gyerekhez.
– Ugye, nem jártatok még itt? No, gyertek, körbevezetlek titeket!
A két fiatalúr egymásra mosolygott.
– Gyere! – szólt a szemüveges. – Itt már nincs ránk szükség…
Lassan kióvakodtak az ajtón.
Legutóbbi módosítás: 2009.08.30. @ 09:44 :: Süveges Zsuzsanna
