14.
Ajánlott levél – nyilván tévedésb?l, simán, ugyanúgy megkapom. Rozi a feladó.
Emlékszem, els? levelében köszönetét fejezte ki irodalmi munkásságommal kapcsolatosan, mellékelve egy novelláját,” néha írogat” megjegyzéssel.
Válaszomban megköszöntem – személyesen máig – ismeretlen „rajongóm” figyelmét, dicsértem írását, mert valamit megláttam, aminek fontos jelent?séget tulajdonítottam. Az ábra így fest: a hölgy szülei siketek, ? maga halló, de mivel közösségünk aktív tagja, jelnyelvi tolmácsként tesz sokat a hallássérültek ügyéért, arra kértem, írja meg élményeit, azt, hogyan élte, éli meg az élet harcait olyan ember, aki „mindkét világban”, a csöndben és a hangokban is otthon tudhatja magát.
Tisztában lévén az írás nehézségeivel, felajánlottam segítségem.
Rozi válaszlevelében kitért a feladat el?l, írván: eddig még soha nem gondolt arra, hogy élményeit, benyomásait megjelentesse. Hozzátette – mintegy elutasítása f? érveként -, úgy véli, nem igazán fogékony rá a világ.
Talán így van, de annál inkább tudatosítani kellene helyünket, helyzetünket a világban!
A tizennyolcadik század két csodájának Napóleont és Helen Kellert tartották. Helen siketnéma-vak lány volt, aki óriási akarater?vel legy?zte a kétszeres sötétséget, ledoktorált és több könyvet írt.
A levél olvasása óta eltelt id?ben, veszem észre, egyre többször ötlenek fel lelkemben életem egyes mozzanatai…
15.
„Kedves Tibor!
Nagyon örülök, hogy végre hírt adott Magáról! Valóban régen váltottunk levelet, ezért, amit lehet, most bepótolok.
A tavalyi év rendkívüli volt a számomra, hatalmas változások történtek az életemben. Januártól a Havas megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat vezet?je lettem. Ez a valóságban azt jelenti, hogy január 3-án leszálltam a vonatról Kanalasváron, volt nálam egy mobiltelefon, és nem ismertem – a hallássérült barátaimon kívül – senkit a városban. Év végére sikerült elérnem, hogy saját irodahelyiségben dolgozom, adminisztrációs segít?m, f?állású jeltolmácsom, és két segít? (szabadúszó) jeltolmácsom van. Az iroda teljesen berendezve, még képek is vannak a falon, mindezt pályázatokon nyert pénzb?l sikerült el?teremteni.
Az els? negyedévben kapcsolatokat építettem, ismeretségeket kötöttem, és rengeteg el?adást tartottam különböz? helyeken a hallássérültek világáról és a jelnyelvr?l. A második negyedév az irodateremtés és a terjeszkedés id?szaka. Ekkor hoztam létre új irodát Sepr?újtisztán és jeltolmácsot vettünk fel oda.
A második félévben tolmácsszolgálatunk kilépett az ismeretlenség homályából. Városszerte ismernek, megnyílt a város társadalma a siketek problémái iránt. Rengeteg rendezvényen vettünk részt az itteni közösség aktívabb tagjaival együtt. Amióta pedig tv-tolmácsolás van, azóta nem néznek ránk furcsán, az utcán és a hivatalokban is teljesen elfogadják, hogy a siket mellett ott a tolmács mindenféle ügyben. Fels?fokú képzésre járok egy siket fiúval, tolmácsolok neki. Egy lánynak tiszta ötöst adtak érettségin, segítségemmel. Ezek mind-mind feltöltenek sikerélménnyel! Persze, vannak kevésbé sikeres élményeim is, miért tagadnám. Ebben els?sorban az orvosok járnak az élen, nagyon merevek, elzárkóznak a jeltolmács jelenlétét?l, nem nézik jó szemmel, ha ott van a sikettel. Másik ilyen az ügyvédek csoportja. Velük folyamatos harcot vívok. És, természetesen, a siketek között is vannak örökké elégedetlen emberek. Nagyon nehezen fogadják el, hogy a szabályok rájuk ugyanúgy érvényesek, mint a többi állampolgárra, még akkor is, ha közben sok segítséget kapnak. Itt azt tapasztalom, hogy a halló világ igenis nyitott és segít?kész.
Szóval sokféle ügyben jártam el, tapasztalataim inkább jók, mint rosszak. Hát ennyit a munkámról…”
Nekem különösen Rozika elszánt lelkesedése a megragadó. Igaz, a fiatalasszony szülei siketek, de mégis, egy halló ennyi szívvel-lélekkel kiálljon ügyünkért! Pláne manapság, amikor minden az önzésr?l, átverésr?l, a pénz mindenhatóságáról szól.
De aztán eszembe jut ifjúkori lelkesedésem, tizenévesen, Szalkra kerülve, magam szerveztem, irányítottam a helyi csoportot…
Rokonlélek.
16.
Kikapcsoltam a tévét. Olvasom egy régebbi cikkem…
„Sok beszéd…” Az ablakon bevilágított az utcai villany. Ágyához botorkált, led?lt. A gázkonvektor kerek ablakocskáján kék lánggal ég a földgáz. Miközben magára húzta a takarót, érezte, nem könnyen tud elaludni. Fáradt, gondolattalan pillanatok. Lehunyta szemét. Csak most érezte, mennyire fáradt. A szeme. Ami a füle is! „Nem csoda, egész nap figyeltem!” Kezd?dtek önkínzó gondolatai; a csendben felkavargó lelkiismeret, sejtelmek, érzések – az írói kincsesbánya. „Kár volt kikapcsolni a tévét, hátha…”
Lányarcok. Pillantások, mosolyfoszlány, esetlen gesztusok. Alapfokú kommunikációs tanfolyamot vezet, minden képzés nélkül. Felkérték. Már várta. Az utóbbi napokban teljesen beleélte magát a jó tanár szerepébe. Több mint érthet?vé – él?vé tenni a tananyagot! A jelnyelvet. Az els? megtanulandó szójelek: ház, kert, udvar, szomszéd, lakom… Mindez még csak a kezdet. Nehezebb lesz egyik szót a másikba varázsolni, a gördülékeny mondatalkotás: kertes házban lakom. A szomszédban lakok. Újra s újra mondta-mutatta. Eltérésekr?l magyarázott, szokásokról. A siketek által alkotott nyelv képlékenységére, változásaira hívta fel a figyelmet. Akárcsak a hangzó nyelv, változó, fejl?d?, alakuló… Epizódokat mesélt. Szavai nyomán körvonalazódott a hallássérültek harca az egyenrangúságért. Hallgatóit biztatta: kérdezzenek bátran! S válaszolt.
Magában párbeszédeket rögtönzött.
Majd néhány foglalkozás után, jelekkel: „Szeretnék veled beszélgetni.” „Ennek örülök. Tessék!” „Álmos vagy?” „Igen, keveset aludtam.”
És így tovább!
Kölcsönösen vizuális nyelven! S metakommunikálva, vagyis arcjátékkal, szemvillanással, egész testtel segítve a megértést. A n?kben, úgy tartják, több a fogékonyság, a tolerancia. Tapasztalatai legjavát adja, pedagógiai érzékkel, mégis önvívódással. „Ezek a szavak könny?ek nekem, de nekik? ?ket még az alkalmi közösség akol melege, az új ismeretségek izgatják. Kés?bb a harc önmagukkal, ellenérzéseikkel. Már akit. Lesz, aki megfutamodik. A megjátszott tolerancia vízválasztó! Az els? percek is… Ki gondolná, milyen nehezen alkalmazkodik a kéz!
Az improvizálás…
Az els? pillanatokban pusztán szájmozgással üdvözölte a hallgatókat. Néhány néma mondatot még hozzátett. Ezután a meghökkent arcokat látva, hangos beszéddel ismételt: „Szeretettel köszöntöm Önöket, kedves hallgatóim! Örülök, hogy ennek a nehéz, de a csenddel él?knek fontos nyelvvel megismertethetem önöket. Az el?bb azért artikuláltam, hogy bele tudják magukat élni a csendbe. Hogy csupán az ajka mozgását látják a beszél?nek. És nem értenek, ugye, semmit, hiába fordulnak a maguk mellett ül?khöz is. Igen, ez a kétségbeesett érteni akarás van bennünk. Az értelemért – mindenáron!”
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:51 :: dudás sándor
