Pataki Bori remélni se merte, hogy Kerekes Miki valaha is figyelemre méltatja, hiszen két évvel volt fiatalabb nála. Egyébként is, ? csak a tanár bácsi kislánya volt. Kerekes Miki talán még a nevét sem jegyezte meg, mert mikor nagy kegyesen rámosolygott, látszott, hogy ez a mosoly a tanár bácsi kislányának szól, és nem Pataki Borinak.
Így hát, Bori két éven át, csak titokban írta le Kerekes Miki nevét, aztán gondosan összefirkálta a bet?ket, nehogy valaha is kiderüljön, milyen ostoba volt, hogy egy pillanatra azt merte hinni: az iskola legmen?bb fiúja egyszer észre veszi ?t.
Nyáron aztán, mégis megtörtént a csoda. A tanár bácsi magával vitte a lányát az osztálykirándulásra, és Pataki Bori legnagyobb örömére, egyszer csak Kerekes Miki lépkedett mellette, és kérdez?sködni kezdett mindenfélér?l.
Bori este még a sz?rt is leborotválta a lábáról, bár az édesapja szigorúan megtiltotta neki, hogy ilyen butaságot csináljon, mert ha egyszer borotválni kezdi a lábát, akkor nincs megállás, borotválnia kell egy életen át, különben olyan sz?r?s lesz a lába, mint a majomnak. Pataki Borit egyáltalán nem érdekelte, ha egész hátralév? életében borotválkoznia kell, csak másnap a strandon neki legyen a legselymesebb a lába, mert különben esélye sem lehet a további románcra Kerekes Mikivel. A selymes láb, úgy látszik, el is érte a kívánt hatást, mert Kerekes Miki egész nap fröcskölte vízzel, meg lenyomta a víz alá, és Pataki Bori biztosra vette, hogy gyönyör? gyerekeik lesznek, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Csakhogy Kerekes Miki a szepl?s Julcsinak is osztogatta a mosolyát, látták ?ket, amint kézen fogva elt?nnek az öltöz?k mögé, de Pataki Bori inkább nem akart tudni err?l a históriáról.
Ha csak lehetett, Kerekes Miki mellé verg?dött. Még az sem zavarta, hogy a szepl?s Julcsi is ott battyogott mellettük. ?csak Kerekes Mikit látta. A kirándulás utolsó napján aztán, odalépett hozzá Novák Jancsi, Kerekes Miki legjobb barátja, és mintha ? lenne a Jóisten, leereszked?en így szólt:
– Vedd már észre magad! Mi a fenének kell neked harmadiknak lenni? Nem t?nt fel, hogy zavarsz? – Bori kétségbeesetten körbe nézett, hogy ugyan hol, és kit zavar, mire hosszú töprengés után végre megértette, hogy Kerekes Miki a szepl?s Julcsit szereti. ?csak kolonc volt Kerekes Miki nyakán. Kolonc az egész világ nyakán.
Bori aznap este csendesen sírdogált, és elhatározta, soha többet nem borotválja le a lábát, legyen csak olyan sz?r?s a lába, mint a majomnak, ha már nem kell Kerekes Mikinek, neki úgyis mindegy. Mikor aztán Kerekes Miki elballagott, Bori még utoljára megsiratta a koloncságát, és végre hagyta, hogy a tüske betokozódjon a szívében. Többé nem gondolt Kerekes Mikire, csak néha érzett valami furcsa sajgást legbelül, mikor valamelyik filmben így szólt az egyik szerepl? a másikhoz:
– Vedd már észre magad!
Mikor Pataki Bori huszonöt évvel kés?bb meglátogatta a szüleit a gyerekeivel, már eszébe sem jutott, hogy Kerekes Miki a világon van. Az apja már régóta nem tanított, most mégis ünnepl?be öltözve várta a lányát.
– Elvinnél az iskoláig? Huszonöt éves érettségi találkozó lesz, tudod, a Kerekes Mikiék osztályának.
Bori elképedve állapította meg, hogy a szíve megint hevesebben ver.
– Miért nem szóltál? Akkor úgy készülök.
– Nem téged hívtak meg, hanem engem – nézett rá csodálkozva az apja.
– Tudom, tudom, de én velük n?ttem fel, igazán szívesen találkoztam volna azzal az osztállyal.
– Anyádnak van épp elég blúza, kapj magadra valamit, aztán gyere – mosolygott megért?en az apja.
Bori hosszas keresgélés után magára kapta az anyja legszebb blúzát, gyorsan egy kis sminket tett az arcára, hogy ne látszódjanak a ráncok, viszont látszódjon a komolyság: ? már feln?tt n?, családanya és feleség, akkor is, ha nem Kerekes Miki felesége. Majd a legártatlanabb mosolyával bekísérte az apját az osztályterembe.
A volt diákok olyan örömmel fogadták, mintha valóban közéjük tartozna, és Pataki Bori az els? pillanatban egy kicsit meglep?dött, hogy azok a helyes fiúk milyen elegáns, tekintélyt parancsoló, kopaszodó férfiak lettek, a szepl?s Julcsit meg már meg sem lehetett ismerni, úgy elhízott.
Te jó ég! Én is ilyen öreg lennék? – futott át Bori fején, de aztán mindenki biztosította arról, hogy semmit sem változott, úgyhogy már csak egy kérdés maradt hátra: Hol van Kerekes Miki?
Kerekes Miki ott volt Pataki Bori orra el?tt, és mikor bemutatkozott, akkor Bori biztosan tudta, hogy van, ami még a ráncoknál is jobban becsapja az embert: történetesen az emlékezet.
Pataki Bori gyorsan elrebegett magában egy hálaadó imát, amiért Kerekes Miki mégsem vette ?t feleségül, de tíz perc múlva már elfeledkezett mindenr?l: a hálaadásról, a sebekr?l, ugyanaz a 16 éves lány volt, aki Kerekes Miki mosolyáért az egész világot odaadná.
A tanár bácsi megtartotta a rendhagyó osztályf?nöki órát, és Bori megint csak a tanár bácsi kislányaként ült a leghátsó padban, akinek az apjáért rajonganak a diákok, és aki mégis a legmagányosabb gyerek a földön, mert a tanár bácsi csak a diákjaiért élt halt, a lányát szinte észre sem veszi.
Hanem Kerekes Miki annál inkább észrevette Pataki Borit. Mikor elkezd?dött a tánc, Kerekes Miki els?nek kérte fel Borit táncolni, és az osztály visszafogott mosollyal figyelte, amint Bori átadja magát a táncnak, és olyan szemérmetlenül néz közben Kerekes Mikire, hogy az egész osztály belepirult, de titkon mégis azt remélték, végül összejön Miki Borival, ha csak egy éjszakára is, hiszen az élet huszonöt évet várt erre a táncra.
Mikor éjfélkor a tanár bácsinak már beleragadt a fájós lába a cip?be, akkor Pataki Borinak el kellett búcsúzni Kerekes Mikit?l. Kerekes Miki kézenfogva kihúzta az udvarra és egy szuszra elhadarta.
– Én mindig is oda voltam érted, csak te a tanár bácsi kislánya voltál, és ezért nem mertem soha veled járni, és már húsz éve boldog házasságban élek, és még soha nem csaltam meg a feleségemet, de most borzasztóan szeretnélek megcsókolni.
És akkor…
Pataki Borinak kiesett szívéb?l a betokozódott tüske, és eszébe jutott Tatjána.
Igen! Ezt érezhette ? is. Az élet kárpótol mindenért. ?már nem akarta megcsókolni Kerekes Mikit, ? már nem akart semmit. Megsimogatta kedvesen az arcát, és mosolyogva így szólt.
– Mennem kell. Csak egy tánc volt. Egy felejthetetlen tánc. Köszönöm!
Legutóbbi módosítás: 2008.10.30. @ 16:54 :: Pozsa Ágnes
