Pallagi József : Elhulló lombokon át

Nyomtatás

Árnyat bontó fák tövén

sír a hajnal csendesen,

némaságra ítéltetve

mind a szép fák

vigasztalnák kedvesen.

De hang nem jön ki

lombozatnyi szájukon,

csak remeg, hajlong

levél foguk, ág ajkuk,

mozdulatlan karjaikkal

simogatnák édesen.

Ám feszülve égnek,

csak szomorúan néznek,

téphetetlen szíveiket

széjjeltépnék lelkesen,

hogy elhulló lombjukon át,

száradjon föl örök-hajnalodás.

De csak könnyük pereg

–néma szánalomsereg–,

szaporítva hajnalkönnyeket.