(avagy egy Pia Fraus története)
(Képaláírás: az egykori FUTURA épülte ma)
Nagyüzemben zajlott a beszolgáltatás ezerkilencszáz ötvennégyben a Nagy-Sárréten megbúvó községek mindegyikében, ekként Földesen is, noha neki csak az északi részét kellett korábban a vadvizektől mentesíteni, azaz a nevezett kistáj peremén helyezkedett el.
A több mint tízezer holdnyi, jó fekete földje – sokan innen származtatják a falu nevét -, mind a téeszeknek, mind a magángazdálkodóknak igencsak bő termést ígért.
Hordta is a hat TSZCS napestig a gabonát a vályogépítésű Futurába, méghozzá nemes versenyben, melyik szolgáltat be előbb több árpát, rozsot, búzát stb. Így kívánta azt ugyanis a Párt és a kormány.
A beszolgáltatás fő felelőse „D”. Imre bácsi, a Futura vezetője volt Földesen. Ezt a tisztségét pöffeszkedő, teljhatalmú, arrogáns, sőt, csúnya szájú uraságként gyakorolta. Kiadta az akkor ott dolgozó minden munkatársnak, zsákot kizárólag csak a téeszcsék kaphatnak, más senki. A zsákok a Gabonaforgalmi Vállalat tulajdonában voltak, és szigorú elszámolás alá tartozó göngyölegnek számítottak.
A zsákok kiadásának két fő felelőse V. Pali, a tanító tizenöt éves gimnazista fia és Zsiga bácsi volt, aki a raktárból, a Pali által kiállított bárcák alapján, a göngyölegeket kiadta, majd a visszahozott zsákok átszámolása, bevételezése után a bárcákat gondosan megsemmisítette.
A Járástól hetente – általában szerdai napokon -, bizottság szállt ki, és az átíró tömbből kitépett bárcák alapján ellenőrizte mind a beszolgáltatás, mind a zsákkiadás rendjét. Megítélte, hol áll Földes a járás, sőt, az ország településeinek beszolgáltatási versenyében.
Általában meg voltak elégedve a helység beadási fegyelmével, de a beszolgáltatásnak volt egy, a csépléstől számított határideje és az egész folyamatnak szigorú véghatárideje. Ezt a Futura nagyhatalmú kádere minden munkatársának keményen a fejébe verte. Ettől függött ugyanis az ő egzisztenciája és a Párt előtti megbízhatósága is.
Pali, a bárcakiadó már „komoly” munkavállalói múlttal rendelkezett, hiszen nyaranta, diákmunkásként tizenkét éves kora óta, hozzájárult a család nem túl fényes költségvetéséhez. Felismerte hát, bárcakiállítói felelősségének teljes súlyát.
Az egyik délelőtt a szembe szomszédjuk, Jenő bácsi jött, akinek családjától – már amíg volt neki -, a háború előtt a tejet, tejfelt hordták, de még a jó, érett marhatrágyát is onnan vásárolták, hogy a tanító úr népes családját a konyhakert biztonságosan ellássa zöldséggel, gyümölccsel.
– Pali fiam, zsákokra lenne szükségünk, hogy a földbérleményről behordhassuk, ami az államnak jár, és ne seperjék le a padlásainkat is.
– Sajnos, Jenő bácsi úgy szól a rendelet, hogy zsákot csak téeszcsék kölcsönözhetnek, és kizárólag a beszolgáltatás céljára. – A két métert súroló, nagy ember szeméből a meggyötört test és lélek könyörgése sugárzott. A beszélgetésre kijött az „irodájából” „D”. Imre, és keményen lehordta a meggörnyedt embert:
– Ma-ma- ma-maga menjen innen isten hírével, egyéni gazdálkodónak nem jár zsák! Oldja meg a beszolgáltatást úgy, ahogy tudja! – Jenő bácsi kesergő, de néma arccal fordított hátat a Futura vezetőjének, miközben Palinak visszaintett. Ezt a nagyhatalmú főnök észrevette, és rászólt a bárcaíró gyerekre:
– Nehogy adni merj neki bárcát, mert azt énrajtam kérné számon a Járás! Jobb is volna, ha ez az ember többet nem jö-jönne ide!
Pali tudomásul vette, amit amúgy is tudott, bezzeg Jenő bácsi nem. Minthogy sürgette a határidő, félt a retorziótól, újra csak eljött, és a harmadik alkalommal, minthogy könyörgőre fogta a kérését, a „bűvös” bárcák írójának megesett rajta szíve, de felébredt benne az igazságérzet is. – Micsoda kegyetlen és gonosz, szándékosság, szinte gyűlölet munkál a főnökben, hogy alig két órára nem engedélyezi azt a vacak nyolc- tíz zsákot?! – gondolta magában, és valami tervféle körvonalazódott az agyában, majd az idős emberhez fordult:
– Jenő bácsi, kérem! Imre bácsi minden délben, pontban tizenkét órakor biciklire pattan, haza megy ebédelni. A délebédje mellől nem hiányzik néhány pohár bor és csekély pihenő sem. Így két óra tájékára kerül vissza. Holnap jöjjön ismét, bárcát állítok ki a szükséges mennyiségről! De jól tessék az agyába vésni! Két óra előtt már be kell hozni a terményt, és a bárcát Zsiga bácsinak meg kell semmisíteni!
Majdnem úgy is történt minden, ahogy Pali meghagyta, azzal a különbséggel, hogy „D”. Imre valamiért hamarabb jött vissza a déli sziesztáról, és meglátta az éppen elégedetten távozó S. Jenőt. Felcsattant:
– Nem me- megmondtam, egyéni gazdálkodó – pláne, ha zsidó -, nem kaphat zsákot?! – Azzal rohant Zsiga bácsihoz.
– Zsiga! Hogyan kaphatott Schwartz Jenő zsákokat?! – A tapasztalt és jó szándékú Zsiga bácsi nyugodt, halk hangon biztosította főnökét, ő csakis bárcára adott ki ma zsákokat. Ezt egy ideig bizonygatnia kellett, mire „D”. Imre faképnél hagyta, elment a kiadóból, és magához kérte a bárcafüzetet. Ijedt sápadtsággal, remegő kézzel lapozta füzetet.
Gyászkeretes körmével végigfutott a másolat sorain. Minden sor valamelyik TSZCS nevére kiállított bárcát mutatott. Ezt a műveletet többször ismételte, és rémület ült ki az arcára – Holnap szerda, jön az ellenőrzés, és ha a járási elvtársak felfedeznek valami rendellenességet, akkor még börtön is lehet a vége! – suttogta magában. Letörölte hideg verítékét, felfogta, túljártak az eszén, de az ő kontójára.
Kicsit megnyugodott, de mindenképpen tudni akarta, miért nem leli a „csalást”, és hogyan csinálták. Behívatta magához V. Pál gimnáziumi, vakációzó gyereket.
– Most már aztán áruld el nekem, fiam, miért találok mindent szabályosnak a füzetben úgy, hogy talán a holnap várható re- revízió sem vesz észre semmit!? Meg is eskette a fiút, senkinek sem szól az esetről.
Pali, – amikor már az esketés megvolt -, kinyitotta a tömböt, ahol az aznapi kiadások szerepeltek, és az oldal közepe táján rámutatott egy sorra, ahonnan az igénylő neve helyén a következő felirat nézett vissza „D”. Imrére, kissé kajánul: MÓZES TSZCS
Legutóbbi módosítás: 2020.01.08. @ 20:43 :: Bereczki Gizella - Libra
