A szemek (1)

Könyökével rátérdelt a vászonra, és hosszan nézett maga elé. Ezernyi vázlatot készített már, de félredobta az ötleteket. Nem adták vissza a szándékot, hogy megalkossa a legszebb nő portréját. A modellel nem volt semmi baj. A tökéletes arcvonások, a női szépség arányai jellemezték ezt az arcot, de hiányzott a fény, a szeme csillogása, a tekintet vonzása egyik kísérletét sem jellemezte.

Rá akart gyújtani. Nem volt cigarettája. Visszament a műhelybe, és kikutatta a fiókokat. Rengeteg használt festék, beszáradt tubus figyelmeztette, ideje takarítani, helyet adni az újnak, a friss palettának. Régebben, sokszor készített vázlatokat ceruzával, és elképzelte a színeket. Amikor a kidolgozásra került a sor, pontosan emlékezett rá, milyen színharmóniát őrzött meg az emlékezetében. Újabban, színes pasztellekkel dolgozott. Gyakran maradt vázlat szinten a rajz, de a szemek mindig kidolgozásra kerültek. Soha nem hagyott egyetlen vázlatot sem a szemek kidolgozása nélkül. Rágyújtott. Talált az egyik fiókban egy majdnem teljes doboz cigarettát. Mélyen beszívta, és élvezettel fújta ki a füstöt. Szerette a cigaretta illatát, a dohány különleges fűszerezését, és nem rettentette el a ruhái dohányfüsttel átitatott illata sem. Évára gondolt. A lány gyakran meglátogatta a műhelyében. Nézte őt a tetőn átszűrődő napfényben, és csodálta a természetet, micsoda szépség megalkotására képes. Sokáig nem merte még lerajzolni se. Tetszett neki a lány, de komolyabb kapcsolatra gondolni sem mert. A lány romlatlan fiatalsága, szépsége megbűvölte, és érinthetetlenné tette számára.
– Mikor festesz meg? – kérdezte Éva egy napfényes tavaszi napon.
– Időre van szükségem.
– Arra minek? Most ráérek – mondta a lány, és huncutul nevetett.
– Nem merem.
– Mit nem mersz?
– Nem merem megörökíteni az arcodat. Egyes népek a halálát jósolják annak, akiről képmást készítenek.
– Ne bolondozz már! Úgyis meghalunk egyszer.
A lány felült a székre, ahova a modellek szoktak ülni. Levette a blúzát, és Ádám szemébe nézett.
– Látod, itt vagyok, teljesen meztelenül. A tiéd vagyok. Fessél meg! – kérlelte a lány.
Ádám odalépett hozzá, és megcsókolta. Megtörtént a varázslat. Átlépték a bűvös határvonalat.
– Szeretném, ha megfestenél! – szólalt meg a lány, és kibontakozott az ölelésből.
– Nem. De jobb ötletem van – Megfogta a lány karját, és a heverőre fektette.

– Rendben, megadom magam. De nem festem meg a portrédat, rajzolni fogok. A szemeidet fogom megrajzolni.
– A szemeimet? Csak a szemeimet? – Kérdezte Éva csodálkozással.
– Igen. Megváltozott a szemed. Élénkebb lett, és mintha mosolyogna. Különös varázsa van. Ezt idáig nem is vettem észre.
– Pedig, láthattad sokszor.
– De ez a fény csak most látható. Lehet, hogy szemed változott meg, lehet, hogy az én lelkemben történt a változás, de most, látom, amit eddig nem láthattam.
– Értem.
Éva felöltözött, és leült Ádámmal szemben a rajzasztalhoz. A fiú szemébe nézett. Ádám elkezdett rajzolni. Először a szemek körvonalát, majd az arc finom, ívelt vonalait karcolta a papírra.

Valami megváltozott. Ádám először érezte a lány hiányát. Gyakran jött, és ahogy jött, csendben, itt hagyva az illatát, el is ment, észrevétlenül. Sok rajzot készített, egyiket sem fejezte be, de a szemek kidolgozva, mindegyiken. Az utolsó képet részletesen kidolgozta, de itt is csak a szemek kaptak hangsúlyt, az arc finom vonalai csak jelzésként voltak megrajzolva, a csodálatos szempár kereteként. Szerette a lányt. Soha nem beszélt neki az érzéseiről, és most sem tudta rászánni magát, amikor Éva váratlanul megjelent.
– Fontos bejelentenivalóm van – mondta a lány, és homlokon csókolta barátját.
– Tényleg fontos lehet. Tudod, mennyi az idő? – kérdezte Ádám bosszúságot színlelve. Arra gondolt, hogy elmondja Évának, mit érez iránta.
– Persze, hogy tudom. Korán van, vagy késő? – szólt pimaszul a lány. Élvezte, amikor Ádám felhúzza magát. Ő maga soha nem szerette a túlhatározott dolgokat, spontán volt, az élet minden területén.
– Térj a lényegre, ne csigázz!
– Hát, az a helyzet, hogy férjhez megyek.
Ádámnak arcára fagyott a mosoly. Mintha hideg zuhany hullott volna rá, levegőt is alig tudott venni.
– Tegnap megkérte a kezemet. És én igent mondtam.
– Ismerem?
– Persze, hogy ismered. Gábor már régóta próbálkozik. Párizsban fog tanulni, és én is vele megyek. Igazából búcsúzni jöttem.
Ádám nem tudott megszólalni. Végre meg tudott nyílni előtte. Beleszeretett, vallotta be magának.
– És az a délután? Emlékszel?
– Hát, persze, hogy emlékszem. nagyon jó volt Ádám. Remélem, neked is!
– Igen, nekem is. Azt hittem, hogy köztünk elkezdődött valami.
– Elkezdődött. Barátok közt néha megesik.
– Neked ez nem jelent semmit?
– De, jelent, tudhatod. Jó volt veled. De Gábort szeretem. Vele akarok élni. Érted?
Ádám nem értette. Soha nem volt szó Gáborról, soha nem mondta, hogy mit érez iránta.
– Sok boldogságot kívánok nektek.
– Itt vár lent a kocsiban. Mennem is kell Ádám. Majd írok neked Párizsból.
Éva megcsókolta a férfit, és ahogy jött, csendesen elhagyta a műtermet.

Ádám sokáig nem tért magához. Dühében felborította a festékeket, és közömbösen nézte, ahogy a rajzokon végigcsorog a színkavalkád, elfedve Éva szemeit. Nem bánt semmit. Szerette az együtt töltött órák emlékét. Sokáig próbálkozott a festéssel, de nem volt képes koncentrálni, mintha a vágyai, a képzelete feleslegessé tette volna az alkotás örömét. Már nem érezte szükségét. Hetek teltek így. Sok pálinka fogyott el, és a műteremben egyre nagyobb lett a rendetlenség. Mindenütt a földön, korábbi rajzai hevertek halomban. Rájuk száradt a kifolyt festék. Cigaretta csikkek, ételmaradékok, üres tubusok, és üres pálinkás üvegek.

Májusban levelet kapott. Párizsból adták fel. Nagyon megörült a feladónak, Éva írt. Remegő kézzel nyitotta ki a borítékot. A levélben Éva közölte, hogy gyereket vár, aki azon a délutánon fogant, amit Ádámmal együtt töltöttek. Haza megy. Gábor jól fogadta a hírt, a karrierje mindennél fontosabb volt számára. Nem foglalkozott azzal, hogy nem lesz házasság. Igazából, Éva erőltette. Nem is értette, miért. Nem voltak olyan régen együtt, alig ismerte a lányt. Éva amúgy sem volt egy nyitott személyiség. Kevesen voltak a közelében. De Gábort megszerette. Talán, éppen azért merte vállalni a párizsi utat is. Eleinte zavartalan volt a kapcsolatuk. A rosszullétek miatt gyanakodott, de bizonyosságot akkor szerzett, amikor elvégezte a tesztet. Tudta, Ádám gyerekét hordja a szíve alatt.

Ádám elolvasta a néhány soros levelet. Hirtelen megrémült. A helyiségben nagy volt a rendetlenség. Alig tudott magához térni az örömtől. Azt sem tudta, hol kezdje a takarítást. Először a rajzait szedte össze. Minden csupa festék folt, színes kavalkád, az eredeti rajzokból nem látszott semmi. Az egyik rajz nagyon meglepte. Mindenütt vörös festék, de a festék alól Éva hibátlan, tökéletesen kidolgozott, mélybarna szempárja tekintett rá. Mintha mosolygott volna.

Szerző Horváth János 161 írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.

6 Komment

Hagyj üzenetet