Mese egy lusta emberről

 

Ion Creangă

Mese egy lusta emberről

                                   Koosán Ildikó fordítása

 

Mondják, volt egyszer egy faluban egy szörnyen lusta ember, annyira lusta, még falatot sem vett a szájába, hogy megrágja. A falu látta, hogy ez az ember nem keres munkát, de még a fejét sem töri rajta, elhatározták, hogy felkötik, ne adjon másoknak a henyélésre példát. Futottak ezért hát két emberért a faluból és elvezették a lusta házához, azok felkaptál és feltették egy ökrösszekérre, mint egy érzéketlen tuskót, és gyerünk vele az akasztóhelyre.         

       Így volt akkor abban az időben.

Az úton találkoztak egy kocsival, amiben egy nagysága ült. A nagysága meglátva az ökrösszekeret az emberrel, aki úgy nézett ki mintha beteg lenne, kérdezte részvéttel a két parasztot imígyen:

      Jó emberek! Látni, hogy ez az ember a szekérben beteg, szerencsétlen, viszitek talán valami orvoshoz valahová, hogy megvizsgálja?

– Nem a, nagysága, – felelte az egyik közülük, – bár tiszteljük a maga becsületes érdeklődését, – de ez egy lusta, akinek nem hiszem, hogy párját találni a világon, visszük az akasztóhelyre, hogy megtisztítsuk a falut egy henyélőtől.  

     – Ejnye, jó emberek! válaszolta a nagysága megborzadva. Az bűn, hogy szegény úgy haljon meg, mint egy elvetemült kutya! Jobb lesz, ha elviszitek az én birtokomra. Ott a bejárat, annál a kanyarnál. Nekem van ott egy hombárom tele száraz kenyérrel, élhet ő is a házam közelében, mert hiszen tudom, nem ítél el engem az Isten egy darab kenyér miatt. Adósok vagyunk azzal, hogy segítse egyikünk a másikat. 

    – Hallod-e te lustaság, mit mond a nagysága: téged berak egy kuckóba a hombárba, teli száraz kenyérrel, mondta az egyik a falusiak közül. Lám, milyen szerencséd van, verjen meg a sötétség, hogy verjen, te emberiség csúfsága! Le a rongyokkal a szekérről és köszönd meg a nagyságának, hogy megmentett a haláltól, élhetsz bőségben, befogadott téged az Isten szárnyai alá. Mi úgy gondoltuk, adunk neked egy furkósbotot és egy kötelet. De az isteni jóságú nagysága menedéket ad neked és száraz kenyeret, hogy még élj, és ne halj meg!

Van-e még közületek valakinek ilyen szenvtelen ábrázat, mint neked, s lébecol, mint egy naplopó, ez aztán a csuda! Ekkora szerencsétől más sírva fakadna. Jól mondta, aki mondta, az ökrök szántanak, a lovak esznek.

      – Rajta, adjunk feleletet a nagyságának így vagy úgy, mert nincs arra ideje, hogy velünk beszélgessen.

     – De áztatottak azok száraz kenyerek? szólt akkor a lusta fél szájjal, anélkül, hogy megmozdult volna. 

     – Mit mondott? kérdezte a nagysága a falusiaktól.

     – Hogy mit mond, nagylelkű nagysága, – válaszolt az egyik,-  azt kérdezi  áztatottak- e a száraz kenyerek?

    – Jaj nekem, és nekem –szólt a nagysága csodálkozva. Ezt inkább nem hallottam. Ő nem tudja magának beáztatni?

      Hallgass ide te lusta: elfogadod, hogy beáztatod egyedül, vagy nem?

    – Igen, felelte a lusta. Húzzatok engem még jobban előre! De nagyon óvatosan, bár ebbe tán a szájam is belepusztul!

Akkor az egyik falusi így szólt a nagyságához:

     – Nagy a maga jósága irgalmas nagysága, de hiába akarja az árpát a libához hajtani. Most látja jól, nem csak úgy potyára visszük mi az akasztóhelyre őt, hanem, mert gonosznak tartjuk.

Mit gondol? Egy egész falu nem tett meg mindent kéz a kézben, hogy tudjon belőle valamit faragni? De magának ki segít? És a lusta nagy parancsolgató, ezt vésse a fejébe!

Akkor a nagysága minden jóindulatával együtt is megunva a könyörületességet, és ezt az egészet, így szólt:

     – Jó emberek, tegyétek azt, amit nektek az Isten sugall.

Így hát a falusiak elvitték a lustát az őt megillető helyre, és tettek azonképpen.

Íme, így szabadult meg a lusta attól falutól és a falu őtőle.

  Kívánkozhatott ettől kezdve más lusta is abba a faluba, de csak ha kezet adott rá, hogy meghúzza magát.

Nyeregbe ültem és úgy mondtam el a mesét. / vagyis: itt a vége, fuss el véle./

2017. július 30.

 

 Povestea unui om leneş

 de Ion Creangă

 

        Cică era odată într-un sat un om grozav de leneş; de leneş ce era nici îmbucătura din gură nu şi-o mesteca. Şi satul, văzând că acest om nu se dă la muncă nici în ruptul capului, hotărî să-l spânzure pentru a nu mai da pildă de lenevire şi altora. Şi aşa se aleg vreo doi oameni din sat şi se duc la casa leneşului, îl umflă pe sus, îl pun într-un car cu boi, ca pe un butuc nesimţitoriu, şi hai cu dânsul la locul de spânzurătoare.

        Aşa era pe vremea aceea.

        Pe drum se întâlnesc ei cu o trăsură în care era o cucoană. Cucoana, văzând în carul cel cu boi un om care seamănă a fi bolnav, întreabă cu milă pe cei doi ţărani, zicând:

        – Oameni buni! Se vede că omul cel din car e bolnav, sărmanul, şi-l duceţi la vro doftoroaie undeva, să se caute.

        – Ba nu, cucoană – răspunse unul dintre ţărani – să ierte cinstită faţa dumnevoastră, dar aista e un leneş care nu credem să mai fi având păreche pe lume, şi-l ducem la spânzurătoare, ca să curăţim satul de-un trândav.

        – Alei, oameni buni! zise cucoana, înfiorându-se. Păcat, sărmanul, să moară ca un câne fărădelege! Mai bine duceţi-l la moşie la mine; iacătă curtea pe costişa ceea. Eu am acolo un hambar plin cu posmagi, ia aşa pentru împrejurări grele, Doamne fereşte! A mânca la posmagi şi a trăi şi el pe lângă casa mea, că doar ştiu că nu m-a mai pierde Dumnezeu pentr-o bucăţică de pâne. Dă, suntem datori a ne ajuta unii pe alţii.

        – I-auzi, măi leneşule, ce spune cucoana: că te-a pune la coteţ, într-un hambar cu posmagi, zise unul dintre săteni. Iaca peste ce noroc ai dat, bată-te întunericul să te bată, urâciunea oamenilor! Sai degrabă din car şi mulţămeşte cucoanei că te-a scăpat de la moarte şi-ai dat peste belşug, luându-te sub aripa dumisale. Noi gândeam să-ţi dăm sopon şi frânghie. Iar cucoana, cu bunătatea dumisale, îţi dă adăpost şi posmagi; să tot trăieşti, să nu mai mori! Să-şi puie cineva obrazul pentru unul ca tine şi să te hrănească ca pe un trântor, mare minune-i şi asta! Dar tot de noroc să se plângă cineva. Bine-a mai zis, cine-a zis, că boii ara şi caii manâncă. Hai, dă răspuns cucoanei, ori aşa, că n-are vreme de stat la vorbă cu noi.

        – Da muieţi-s posmagii? zise atunci leneşul cu jumătate de gură, fără să se cârnească din loc.

        – Ce-a zis? întrebă cucoana pe săteni.

        – Ce să zică, milostivă cucoană, răspunde unul. Ia întreabă că muieţi-s posmagii?

        – Vai de mine şi de mine – zise cucoana cu mirare – încă asta n-am auzit! Dar el nu poate să şi-i moaie?

        – Auzi, măi leneşule: te prinzi să moi posmagii singur, ori ba?

        – Ba, răspunse leneşul. Trageţi mai bine tot înainte! Ce mai atâta grijă pentru astă pustie de gură!

        Atunci unul dintre săteni zise cucoanei:

        – Bunătatea dumneavoastră, milostivă cucoană, dar degeaba mai voiţi a strica orzul pe gâşte. Vedeţi bine că nu-l duceam noi la spânzurătoare numai aşa de flori de cuc, să-i luăm năravul. Cum chitiţi? Un sat întreg n-ar fi pus oare mână de la mână, ca să poată face dintr-însul ceva? Dar ai pe cine ajuta? Doar lenea-i împărăteasă mare, ce-ţi baţi capul!

        Cucoana atunci, cu toată bunăvoinţa ce avea, se lehămeteşte şi de binefacere şi de tot, zicând:

        – Oameni buni, faceţi dar cum v-a lumina Dumnezeu!

        Iar sătenii duc pe leneş la locul cuvenit, şi-i fac feliul.

        Şi iacă aşa au scăpat şi leneşul acela de săteni şi sătenii aceia de dânsul.

        Mai poftească de acum şi alţi leneşi în satul acela, dacă le dă mâna şi-i ţine cureaua.

        Ş-am încălecat pe-o şea, şi v-am spus povestea aşa.

 

          (Poveşti Pentru Copii © 2017)

 

 

 

 

36látogató,1mai

Szerző Koosán Ildikó 938 írás
Koosán Ildikó vagyok. Jelenleg Szombathelyen élek.

8 Komment

  1. Kedves Béla!
    Felüdülés, ha erre jársz, figyelemmel kiséred az írásaimat.
    Irigyellek az experantóért, szerettem volna megtanulni,
    mert egy veszprémi kollegám remekül tudott pl. verseket is
    fordítani, ami én is szívesen gyakoroltam volna, időhiányban nem került rá sor.
    A román fordításokat a nyelv gyakorlása miatt favorizálom, meg élvezem is, hogy alig
    néhány szót kell kikeresnem a szótárban amit nem ismerek.
    Köszönettel: I.

  2. Köszönöm az újabb fordításodat. Szerintem azért is jók ezek a fordítások a román nyelvből, mert segítik megismerni szomszédunkat, és talán kicsit általa közelebb kerülünk hozzájuk. Annak idején én is ezért kezdtem el románul tanulni, meg hogy nagyon hasonlított az eszperantóra. Így elég könnyen tanultam. Igaz én sohasem jutottam el arra a pontra, hogy olyan jól tudjam, mint Te. Gratulálok a fordításhoz. Várom a következőt.

Hagyj üzenetet