Vandra Attila : Nikáb 29. Mit fizet ezért a hangfelvételért?

Nyomtatás

Safya Haloumi befejezte az esti imáját, és felállt az imaszőnyegéről. Nem jutott volna el Saint Étienne egyetlen dzsámijába, így itthon tett eleget szent kötelezettségének. Mohamed nemsokára hazaér… Tükörbe nézett, kicsit kifestette magát, majd épp neki akart fogni a vacsorakészítésnek, amikor csengettek. Összerezzent. Hogyan ért a férje ilyen hamar haza? Hiszen azelőtt telefonált, mielőtt bement a dzsámiba imádkozni. Már nyitotta volna az ajtót, de meggondolta magát, és kinézett a kémlelőn. Egy huszonegynéhány éves nő állt az ajtó előtt, kisminkelve, festett hajjal, rövid szoknyában. Nem muszlim, az biztos. Nem ismerte meg, de deja vu érzést keltett benne. Egyedül állt az ajtó előtt. Lekapta a fogasról a hidzsábját, és betekerte vele a fejét, elrejtve a haját. Nő előtt nem lenne kötelező, de amíg társalognak, megjelenhetne egy idegen férfi a folyósón.

— Jó napot kívánok, madame Haloumi. Lisa Rouge vagyok, a La Gazette de Loire riportere — köszönt a lány, majd látván, hogy Safya nem ismerősként tekint rá, sajtóigazolványa után kezdett kotorászni táskájában.

— Nem szükséges… — megismertem. — Mit akar? — érdeklődött nem egészen barátságos hangnemben. Eddigi ismeretségük sajtótájékoztatókon való illemköszöntésekben kimerült, s a La Gazette de Loire nem ébresztett kellemes emlékeket benne. Elutasították jelentkezését.

— Egy üzletet jöttem felajánlani önnek. Bemehetnék? Nem folyosótéma.

Rövid habozás után Safya beengedte, majd hellyel kínálta.

— Miről van szó?

— Ezen a pendrive-on egy hangfelvétel található, Angélique Abipal-Duchamppal készítettem interjút. Olyan információkat osztott meg velem barátnője, Maryam Anwari utolsó napjáról, amelyek még nem jelentek meg a médiában, és új megvilágításba helyezik az eseményeket. Sejtem, miért bukkant fel Maryam Anwari a városban. Eladom önnek — nyújtotta át.

— Nekem? Miért? — kérdezte Safya Haloumi, miközben számítógépébe helyezte az adathordozót.

— Pénzért. Sok pénzért. Nézze, ön jó kis summákat szokott bevasalni egy-egy szenzációért. El tudja adni magát. Ért hozzá. Én nem. Főszerkesztőm nem hajlandó érdemileg megfizetni ezt az exkluzívot. Nincs időm végigjárni a szerkesztőségeket, s közben ez munkaadóm fülébe jusson, s kitegye a szűrömet. Névtelen kezdő vagyok. Ha munkát keresel, azonnal ajánlólevelet kérnek… De nagy szükségem van pénzre. Sürgősen.

— Abortusz?

Lisa lehajtotta a fejét, egy ideig nem válaszolt. Végül bólintott.

— Összevesztek… Hozzá nem akar fordulni. De szüleihez miért nem?

— Nem akarom, apámtól ezt hallani: „Ugye megmondtam!” Ellenezte a kapcsolatunkat — magyarázkodott.

— Nem kerül egy abortusz olyan sokba…

— Apám orvos… Máshova kell fordulnom. S véralvadási problémáim is vannak. Emiatt a kockázat miatt több napi beutalással jár a beavatkozás. Egy genfi klinikára akarok menni.

Safya Haloumi nem válaszolt, mert közben beindult a hangfelvétel. Láthatóan nem sok bizalommal, hallgatott bele. A bemutatást indulásból átugorta, s időnként megnyomta a gyorsító gombot.

— „Köszönöm, hogy elvállalta az exkluzív…”  …  „… barátnője. Azé a Maryam Anwarié, akit eleinte a lyoni robbantás tetteseként követett a rendőrség, majd amint öccse, Abdul Anwari vallomásából kiderült, a vele együtt eltűnt Joseph Beaumarchaisvel volt a merénylet célpontja. Rejtélyes előbukkanása óta ismét potenciális tettesként pletykálnak róla.” … „Bár a lyoni robbantás ügye lezártnak tűnt, hiszen lehet tudni, Ali ibn Chérif volt a tettes, önt többször is kihallgatták a nyomozás során. Mi történt a nászútjukon, hiszen  jóformán le sem szálltak itthon a repülőről, s a rendőrség máris kihallgatta önt és a férjét, és azóta házuk huszonnégy órás megfigyelés alatt áll. Miért?”

Safya már megnyomta a gyorsító gombot, amikor a kérdésre felkapta a fejét. Visszatekerte a felvételt.

— „… alatt áll. Miért? Ezt kérdezik jól értesült olvasóink.”

— „Mire vágyik egy nászutas pár? Elvonulni a világ elől, például egy lakatlan szigetre. Ezt tettük mi is. Nem jelentünk meg a hotelben, ahol szállást foglaltunk. Ebből aztán a rendőrség azt feltételezte, hogy Tongán Maryamékkal találkoztunk.”

— „És találkoztak?”

Safya levette a kezét a gyorsító gombról, felkönyökölt a számítógép elé, és figyelni kezdett.

— „Gondolja, ha megszerveztem velük a találkát, nem lett volna becsület bennem, megnyugtatni aggódó szüleiket, hogy élnek? Ha titokban akartunk volna találkozni, nyomukra vezettük volna a rendőrséget. Mint látja, még haza sem értünk, és máris tudták, hogy útvonalat változtattunk. S miként szerveztük volna meg a találkozást? Facebookon? Telefonon? SMS-ben? E-mailen? Feltehetően ezekből informálódott a rendőrség is nászutunk állomásai felől…”

— „És a huszonnégy órás megfigyelés? Annak mi lehetett az oka?”

— „Nem kötötték az orrunkra. De…”

— „De?”

— „Csak az én feltételezésem.”

— „Hogy esetleg kapcsolat van a megfigyelés és Maryam feltűnése között?”

— „I-igen. De hangsúlyozom, ez csak feltételezés.”

— „De miért akarná a rendőrség tüzet-vizet megmozgatva előkeríteni őket, ha célpontok voltak, és nem elkövetők?”

— „Ezt a kérdést én is feltettem Legrand felügyelő úrnak. Az ügyet nem zárták le, mert mint kiderült, nem Ali ibn Chérif aktiválta a bombát. Neki alibije volt. A robbantás idején a munkahelyén tartózkodott. Ő legfeljebb értelmi szerző lehetett.”

 Safya lopva, szeme sarkából Lisára lesett, mint aki ki szeretné olvasni, milyen következtetéseket vont le ez a lány az interjú során. Zsarolni akarja? Vagy elég naiv és mégsem jött rá, ki lehetett Ali cinkosa?

— „Ön nagyon jól ismerte Maryam Anwarit. Fél éve senki sem hallott róla, s most hirtelen kétszer is látták alig két nap leforgása alatt, másodszor pedig egyenesen Angélique Ory kapitány sírjára helyezett, aláírt virágcsokorral hívta fel magára a figyelmet. Vajon miért tűnt fel újra? Van erről legalább feltételezése? ”

— „Csak találgatni tudok. Szerintem eddig külföldön tartózkodhatott, s most visszatért. Először a lakásunkat megfigyelő rendőrök figyeltek fel rá. Lehet, velem akarta felvenni a kapcsolatot, talán szüleinek is általam akart üzenni, és felfigyelt a megfigyelést végző rendőrökre. A második szerintem egy üzenet.”

— „Kinek?”

— „Angélique Ory kapitány rosszkor tartózkodott rossz helyen, egy vétlen áldozat. Talán a férjének… Talán a közvéleménynek: ’Nem vagyok bűnös a halálában. Egy gyilkos soha sem helyezne virágot áldozata sírjára’. Ön nem vinne virágot annak a sírjára, akit ön helyett öltek meg?”

— „A rendőrség Maryam Anwarit potenciális tettesként tartja számon és a Föld másik végén, Tongán is keresi még öccsének, Abdul Anwarinak a vallomása után is, aki szerint nővére volt a merénylet célpontja. El tudja barátnőjét képzelni merénylőként, megtervezni valakinek a halálát, s e tervet hidegvérrel végre is hajtani?”

— „Lehet, most egy határozott nemet várt tőlem. Feltehetően egy nappal a merénylet előtt még határozottan azt is válaszoltam volna. Ha őszinte szeretnék lenni, akkor viszont azt kell felelnem, mióta láttam villogó szemeit, miközben szeretett öccsét szörnyetegnek nevezte, mivel hallgatólagos beleegyezését adta nővérük kivégzéséhez, a lehetőség felmerült bennem. Yasmine Anwari nem követett el hitelhagyást, és ezt Maryam, akivel Yasmine megosztotta legféltettebb titkait is, tudta. Ne feledje, ő egy más kultúra terméke. A Biblia és a Korán közt sok a közös elem, de akadnak lényeges különbségek is. Minket, keresztényeket Jézus arra tanít: ’Ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel!’ A megbocsátás hitünk központi része. A Korán csak az ószövetségbeli Mózes — Musa szavaira utal: ’Szemet szemért, fogat fogért!’ Idézek: ’Valamely rossz tett fizetsége egy hozzá hasonló rossztett.’[1] A bosszú náluk nem tiltott, hanem elvárás. Ám még ha ez a lehetőség meg is fordult a fejemben, én hiszek ártatlanságában.”

— „Miért?”

— „Mert Maryam nem a hirtelen felindulás által vezérelt tettek embere. Nem tudom elképzelni, amint kiagyal egy sátáni tervet, miközben a gyermekeket írni-olvasni-számolni tanítja, és néhány órán belül végre is hajtja, mozgásérzékelős bombát helyezve apja autójába, hogy öccse vagy Ali ibn Chérif, akik az egyetlenek, akik a nyom követő alapján megtalálhatták az autót, levegőbe repüljenek. S ehhez minek kellett neki Dr. Joseph Beaumarchais segítsége? Ennek semmi értelme.”

Safya Haloumi megállította a felvételt. A többit majd meghallgatja, ha… Egy ideig nézte a fiatal riporternőt. Láthatóan nagy feszültség alatt van… Tényleg ekkora számára a tét? Vagy zsarolni akarja? „Az ügyet nem zárták le, mert mint kiderült, nem Ali ibn Chérif aktiválta a bombát. Neki alibije volt” — visszhangzott benne a mondat. Ha a rendőrség erre rájön, csak idő kérdése, hogy, mint Ali rokonait, ismét gyanúba fogják őket. S ott az a kurva büntetés, a franc essen a radarokba! Ám ha eddig rájöttek volna, akkor már a kezén lenne a bilincs, s ha az nem is, minimum már épp kényes keresztkérdésekre felelne. A felügyelő viszont tegnap még arról érdeklődött, miért játszotta el Maryam szerepét. S nem tudta, hogy épp külföldön tartózkodott… Tehát a rendőrség sem hiszi, hogy a nikábos nő Maryam volt.

— Mennyit akar?

— Húszezer eurót! Ön sokkal többet kapna érte.

„Az biztos. Ez bagó egy ilyen szenzációért. Ezt nem adta meg a La Gazette de Loire főszerkesztője? Ez a csajszi ekkora liba, vagy ennyire sürgősen van szüksége pénzre? Vagy…” — töprengett Safya.

— Azt hiszi, ennyi pénzt tartok a lakásomon?

— Holnap megadja. Max holnapután.

— S ha megjelentetem a cikket a nevem alatt, s nem adok semmit?

— Az a karrierjének a végét jelentené. Beperelném plágiumért, legalább kétszázezer eurót követelnék. S a pert meg is nyerném. Abban az ügyben már fordulhatnék szüleimhez támogatásért, és nagybátyám jó nevű ügyvéd. Sőt lopásért is. Nem az ön hangja van a felvételen.

Tehát ez a kis csaj nem naiv, hülye liba. Ha ez az anyag világot lát, a rendőrség azonnal összerakja a mozaikot. Safya mintha csak fel-alá sétálna, az ablakhoz ment, és kinézett. Nem látszott rendőr az utcán, de akár civilben is ott várhatná valaki, például a szemközti kávézóban… Nem, nincs értelme! Ha a rendőrség nyomukon van, fölösleges kiküldenie ide ezt a csajszit. Nézte a fiókot, amelyben a pisztolya lapult. Dörrenés a lakásán, ha el is tüntetné a holttestet… Lassan a konyha felé sétált. Elvághatná a torkát…  Nem… az sem jó. Hiszen Angélique is tudja azt, ami az interjúban elhangzott. Ha Lisa Rouge eltűnik, azonnal feljelenti a rendőrségen. Mint aki elhatározásra jutott, hirtelen látogatója felé fordult.

— Még végig kell hallgatnom egyszer. Meglátom, a főszerkesztő úr ad-e annyit, hogy nekem is jusson valami. Egyharmadánál, amit fizetne, többet nem adok. Holnap délután hívjon fel — kért haladékot. Közben Mohameddel kiagyalnak valamit. Amíg látszólag belemegy a játékba, valójában ártatlannak tűnik. Igen, lehet, a zsaruk pont ezzel tesztelik, ezzel akarják lépre csalni… Amint kilép a játékból, bűnösségét bizonyítja. Vagy…

Amint útjára bocsájtotta Lisa Rouge-t, már meg is bánta. Próbálta felidézni a beszélgetésüket, mondott-e valamit, ami bizonyítékot szolgáltatna a rendőrségnek? Az ablakhoz ment, s a függöny mögül figyelte, amint vendége elhagyja az épületet. Addig követte, amíg beült az autójába és elhajtott. Nem találkozott senkivel, nem állt meg telefonálni. Safya leült, majd felállt, s kezdett fel-alá járkálni a lakásban, mint egy farkas a ketrecében. Erre sok ideje nem maradt, mert Mohamed elég ingerülten ért haza.

— Vacsora? Miért nincs? — förmedt rá, amint belépett.

— Mindjárt elmegy az étvágyad, amint ezt meghallgatod — vágott vissza a felesége, elindítva a felvételt. — Addig készítek valamit. Mi a helyzet a Semtex szállítmánnyal? — szólt vissza már a konyhából.

— A szállítók megint halogatnak! A franc essen óvatoskodásukba!

Talán még fűzött volna hozzá valamit, de elindult a felvétel. Safya sem érdeklődött tovább, a konyhából sercegés zaja hallatszott. Mohamed kétszer is figyelmesen végighallgatta, majd hátradőlt a széken, s gondolkodni kezdett. Felesége hangja rezzentette vissza a valóságba, amint vacsorázni hívta.