D. Bencze Erzsébet : Berregnek – 1

Saját fotó

 

 

 

 

 

 

Gyöngyharmat a hajnalokon.
Kifakult, szürke ég alatt 
csípős füstszagot hord a szél.
Kerget emléket, álmokat  –

 

Berreg az ősz, a nagy kerítő.
Első áldozat
 a ledér nyár.
Szinte még az… (vagy mégse?) 
Úgy tűnik: vége… 
Játszik velünk,
vagy
 csak éppen jelmezt cserél?
Miközben átöltözik,
szeptember, október észrevétlen
magáévá teszi, elcseni színeinek
 felét.
Kifakítja, majd bíborral borítja.
Nem őrzi tovább…

 

A dinnyeszezont a borfesztivál,
a szüreti bál mintegy kötelezően váltja.
A megadó napsugár
szüntelen
 csurgatná forró folyamát
a csupasz testekre.
Eltűnnek a bordás férfihátak,
lebarnult női keblek,
 karok, lábak.
Ideje megbarátkozni
 a sállal.
Vigaszképpen
a szőlőaszaló langymeleg
arany sújtással simogat.
Délutáni sétáik után
 a verőfényben,
padunkon derűs terefere vár.
 
Ha szerencsénk
 van, ölünkbe pottyan
néhány szem dió
a megkésett szerelem reményével

 

A kócos felhők játéka
hamarabb véget ér,
s az ég ellobbanó pírja alatt
gyorsabban bukik le a Nap.
Az augusztusi hőség hozadéka 
és kiszámíthatatlansága
még körülöttünk ólálkodik,
ám
 a szeszélyes viharok is
idővel halk esővé szelídülnek.

 

Mostanra valamiféle 
megnyugvást
 remél a lélek.
Szoktatjuk
 magunkat a csöndességhez,
ha lehetne, megparancsolnánk.
(A gyermekzsivajtól hangos strandolás
helyett kívánhatnánk mást?)
Állandóságra vágyunk.
A kánikulai álmatlanságot
pihentetőbb álmok
 követik
a hosszúra nyúlt éjszakákon.
Elkél a melegebb takaró.
A köd
 leginkább
hajnalban motoz. Uszálya
bekúszik
 küszöbünk alá…

 

Nesztelen levélhullás, emlékezések ideje – 
A visszavonhatatlanul elmúlt
boldog pillanatok könnyebben
előhívhatóak a meghitt magányban.
Lassan lépdel a gondolat
valahol egy régi nyárban,
amikor a szív zenélt,
és retusálta a gondokat.
Olykor elég
egy gyöngéden simogató kéz, 
biztatóbb tekintet, néhány jó szó
a végtelennek tűnő esték
felszentelt csendjében… 

Légy oly kegyes, 
várj sorodra, november…

 

 

 

 


 

Legutóbb szerkesztette - D. Bencze Erzsébet
Szerző D. Bencze Erzsébet 155 Írás
Mottóm: „Az alkotás arra való, hogy a lélekbe hatoljon és megérintse szeretettel.” (Jókai Anna) Szülővárosomban, Zalaegerszegen élek és alkotok. A Gondviselésnek köszönhetően három művészeti ágnak is hódolhattam: a zenének, képzőművészetnek és a költészetnek. Végzettségeimnek megfelelően nyugdíjba vonulásomig mint kirakatrendező, dekoratőr, rajz-, biológia-, és énektanár dolgoztam. Alapító karnagya voltam a kétszeres Nívó-díjat és arany-minősítést kiérdemelt Zalaegerszegi Város Fiúkórusnak (1991-1999). 2005 óta a Zalaegerszegi VITRIN Kortárs Képzőművészeti Egyesület tagjaként több önálló és csoportos kiállításon szerepelnek alkotásaim. Gyermekkorom óta írok verseket, de csak 2007 óta jelennek meg folyamatosan írásaim különböző folyóiratokban, antológiákban és online irodalmi portálokon. Versesköteteim: Az ősz illata (2011, magánkiadás), Üveghang (2012, Krúdy kiadás saját illusztrációkkal), Túl közel ( 2019, Pannon Írók Társasága-saját illusztrációkkal) Még több rólam: https://7torony.hu/content.php?c=58873